Hogy miért? Több okból is, de rögtön elmesélem nektek!

 

Maga az alap sztori ismerős lehet már az ajánlókból és ismertetőkből, de azért felvázolom, hogy biztosan mindenki képben legyen. Göethe Salmander megrögzött varázslény kutató és imádó. Beutazza a Földet és mindenhol összeszed egy-egy állatot. Filmünk elején megérkezik New Yorkba, ahol rögtön el is veszíti egyik kedvencét. Megismerkedik egy magnix-szel (muglival), egy volt aurorral, New York furcsa varázstörvényeivel és majdnem az összes „legendás” lényét elhagyja. Salmander célja, hogy megkeresi az állatait és tovább áll. Csakhogy közbeszólnak a bonyodalmak, ugyanis New York utcáit egy hatalmas fekete erő kísérti. Salmander és társai gyanúsítottak lesznek, és már kezdődik is a hajsza a menekülésért, az igazság kiderítéséért, és persze az elveszett állatok felderítéséért.

 

Nos, a rövid ismertető után vágjunk is bele a film kivesézésébe!

Először is, a legnagyobb félelmem David Yates volt. Ő rendezte a Harry Potter filmek utolsó négy részét, ami valljuk be, elég megosztóra sikeredett. Jó is volt, meg nem is. Azok, akik olvasták a könyveket, háborogtak, és szinte egytől egyig Yates leváltását követelték. Akik pedig nem olvasták akár még jót is kacarásztak Yates humorán. Ebből adódóan, attól féltem, hogy az eddigi mintát követve elbaltázza a filmet. De nem így lett. Sőt, szerintem egész kis jó mozit rittyentett össze!

Persze azt hozzá kell tenni, hogy mivel ez csak félig egy könyv adaptáció - ráadásul egy lexikonszerű könyvvé – nem volt olyan nehéz létrehozni valami jót és újat, és azt nem elrontani.

 

Mindenképp előnye a filmnek, hogy úgy is nézhető és javarészt érthető, hogy ha nem ismerjük a HP sztorit. Van eleje, közepe, vége és némi magyarázat is. Bár az elég egyértelmű, hogy mivel három részes lesz a film, ez a sztori még koránt sincs lezárva. Jó volt látni azt is, hogy sikerült elszakadni a közvetlen Potter világtól, és egyetlen ismertebb szereplő sem bukkant fel, az egyébként jóval Harry-ék előtti korból. Egyedül Dumbledore és Grindelwald neve csendül fel, bár az utóbbi még meglepetést tartogat a film végére. De inkább nem spoilerezek!
Említésre kerül egyébként a Roxfort és feltűnik a Halál Ereklyéinek a szimbóluma is. Szóval azért érzi az ember, hogy ez mégis csak AZ a varázs világ, de azért mégsem.

 

Újdonság volt az is, hogy ez a Rowling ihlette mágikus film, nem Londonban játszódik, hanem egy másik kontinens másik országának egy rohamosan fejlődő városában, New Yorkban. A varázslótársadalom törvényei mások, sőt szigorúbbak. A nézeteik sokban eltérőek, a dolgaikat nem úgy nevezik, mint Nagy-Britanniában, sőt még a mugli se mugli, hanem magnix. Talán a helyszínváltoztatás is jelzi, hogy ez nem az a megszokott Roxfort-Harry téma.

A filmnek egy nagy része –mint ahogyan az a címből is sejthető – mágikus lényekről és azok bemutatásáról szól, szépen belebújtatva egy köntösbe, ami illik a történet stílusához. Hogy egy kis cukisságot is csempésszenek az egészbe, ezek az állatok irtó aranyosan vannak megformázva, az ember nem is tudja eldönteni melyik nőtt a szívéhez jobban. Biztos, ami biztos, hogy a kicsike kis bólintér, ami úgy ragaszkodik főhősünkhöz, mint kisgyermek az anyjához, épp úgy belopta magát a szívünkbe, mint a csillogó tárgyak mesterien eltüntető szakállata, a furkász. Megannyi vidám percet produkáltak ezek a teremtmények a film alatt, és persze Salmander viszonyulása, közelítése hozzájuk. (Azoknak, akik már látták, csak ennyit mondok: Göthe párzási tánca az „orrszarvúnak”.) 

Ám ezek a szívderítő és aranyos pillanatok mellett szép számmal akadtak sötétebb jelenetek is. Nem lehet elmondani róla, hogy nem volt a maga módján akció dús. Igen, a maga módján, mert úgy is vannak olyan földhöz ragadtak, akik nem tudnak egy pár percre átszellemülni, vagy a sajátjuknak érezni azt a világot. Néhány rész nekem egyenesen félelmetesre és ijesztőre sikeredett. Például képzeljetek el egy 8 év körüli kislányt, aki egy régi, sötét és kísérteties házban ugróiskolázik azt énekelve, hogy a boszorkányokat el kell égetni. Szerintem elég hátborzongatóra sikeredett. Néhol nem is értettem, hogyan kapott tizenkettes karikát a film. Persze, aranyos kis szörnyek meg állatkák, de közben boszorkányüldözés, nadrágszíjjal verés, varázspárbajok (ami azért majdnem olyan, mintha pisztollyal lövöldöznének egymásra), rombolás és gyilkosságok. Elég vegyes felhozatal, de talán ettől olyan különleges, nem tudod mire számíts a következő jelenetben.
 

A film készítésekor szerintem az egyik legjobb ötlet volt, hogy belevontak a történetbe egy magnixet, azaz egy muglit. Ez is egy újítás, hogy végre nem csak a megszokott oldalról láthatjuk a varázsló társadalmat, hanem egy teljesen kívülálló, egy hétköznapi ember, egy magunkfajta szemszögéből is. Az egyik legszerethetőbb karakter a filmben Mr. Kowalski (Dan Fogler), aki csakis a véletlennek köszönheti, hogy belecsöppent a mágikus világba. Megdöbbenései, csodálkozásai remekül passzoltak a film aranyosabb és humorosabb részeihez. Mimikája és megnyilvánulásai a lehető leghitelesebbek voltak egy olyan embertől, mint Ő. Azért gondoljunk csak bele (természetesen csak puszta elméletben), mi hogyan reagálnánk, ha hirtelen belecsöppennénk egy ilyen világba, és a folyamatos események miatt nem jutna túl sok idő a kérdezősködésre. Valószínűleg esetenként elég hülyén viselkednénk, pontosan úgy, mint Kowalski. Kedvenc mondatom tőle: „Ez most nem álom.(…) Nincs nekem ennyi fantáziám.”
 

A főszereplő, Salmander karaktere sem elhanyagolható. Eddie Redmayne szokásosan nagyszerű volt. Ahogy a kissé különc, és valamelyest antiszociális állatbolond bőrébe bújt, eljátszva a töprengéseket, tétovázásokat szinte minden mondata előtt, és a heves érzelmeket, amiket a szeretett állatai iránt táplált, csak még jobban megerősítettek benne, hogy Eddie bizony remek színész!

 

Itt szeretném megemlíteni Ezra Miller szereplését a filmben, mint Credence. Zseniálisan játszotta a gondokkal küszködő, kicsit depressziós fiú szerepét, majd később a „dühöngő őrült” karaktert is remekül hozta, mindazzal a két liter nyállal, ami hevességében kifolyt belőle. A fiúnak rengeteg mindent kellett elviselnie és eltitkolnia. Befolyásolni és kihasználni akarták, természetes, hogy kibukott. (Mondjuk én már attól is kiborulnék, ha így hívnának.) A filmben Ő az egyik olyan karakter, aki nem is az, akinek látszik.
 

Nemrégiben felröppent egy pletyka arról, hogy milyen neves színész csatlakozik a Legendás állatok és megfigyelésük második részéhez. Nos, a film végén kaptunk még egy jelet arra, hogy bizony a következő részben tényleg láthatjuk Johnny Deppet.

 

Hogy elpazaroltam-e száznegyven percet az életemből erre a filmre? Nem hiszem, ugyanis jól szórakoztam! Sőt, a várakozásaimat felülmúlta. Igaz nem lett Potter film, mint ahogy a legfanatikusabbak várták, de nem is Potter filmnek készült. Annak azért örülök, hogy ha a film zenéjét nem is John Williams szerezte, azért átvettek néhány elemet, hogy még varázslatosabbá, még közelebbivé tegyék a rajongókhoz. Külön öröm az is, hogy a forgatókönyv író nem más, mint J.K.Rowling, és aki szereti a stílusát, érezni fogja a filmben is az írónő keze nyomát.
 

Bátran ajánlom azoknak, akiket nem hozott lázba egy csapat gyerekvarázsló a Roxfortban, sem a kígyó orrú Voldemort. Ez a történet más lesz, sem Harry sem Voldemort nem szerepel benne. De legfőképpen minden olyan embernek, akiket elvarázsolt a Roxfortos sztori, és már-már utálnak muglik lenni. Ez a történet nekik egyáltalán nem lesz más, és biztosan elnyeri ez a korabeli varázsvilág a tetszésüket!

 

Patai Alexandra

Kép: Internet