HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék @egyetemista
Rektori Konferencia: nem okoz fennakadást a vezetőváltás az intézményekben
[ 2012.04.06. ]
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke szerint nem okoz fennakadást a felsőoktatási intézmények életében az új törvény vezetőváltásra vonatkozó rendelkezése.

Bódis József az MTI-nek - lapinformációkra reagálva - azt mondta: a rendelkezés életbe lépéséig több mint egy és negyed év van, addig az egyetemek, főiskolák fel tudnak készülni az új szabályra, le tudják bonyolítani a rektorválasztásokat is.

Az MRK elnöke jelezte: a felsőoktatási törvény kidolgozásakor is ez a korhatár szerepelt, s korábban is ez volt a szabály. Annyi történt - folytatta -, hogy mivel kicsit félreérthető a törvényi megfogalmazás, a felsőoktatási helyettes államtitkár egy értelmező levelet juttatott el az intézményekhez. Ennek értelmében távozniuk kell a posztról azoknak, akik 2013. június 30-ig töltik be 65. életévüket, akik jövő év júniusa után lesznek 65. esztendősek, születésnapjuk betöltésével adják át a stafétabotot. Bódis József azt mondta, hogy a szabályozás mintegy tucatnyi rektort érint majd.

Pénteken a Magyar Nemzet és a Népszava közölt írást a témában. Mindkét napilap utalt arra, hogy az Eduline.hu hírportál ismertette Kis Norbert felsőoktatásért felelős államtitkár intézményvezetőknek küldött levelét, amelyben emlékeztetett, nem csak a bíráknak, hanem a rektoroknak is távozniuk kell 65 éves korukban.

A Népszava példaként említi, hogy a döntés egyik vesztese Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem 66 éves rektora, akinek 2014-ig szól a megbízatása, de életkora miatt 2013 júniusában mindenképpen elveszíti rektori posztját.

A felsőoktatási törvény szövegszerűen azt rögzíti "2013. június 30-án megszűnik a 2005. évi felsőoktatási törvény 96. § (5) és (10) bekezdése alapján második alkalommal hosszabbított vagy a hatvanöt éves életkoron túlnyúló magasabb vezetői megbízás".

MTI-Hökkentő

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS