Cimkék Ösztöndíj |
Egymillió forint ösztöndíj a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak | [ 2008.12.28. ] |
2001. január 2-án alapított Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány célja a legjobb tanulmányi és tudományos teljesítményt nyújtó, tehetséges egyetemisták anyagi támogatása ösztöndíjak által. Továbbá a tehetségek felkarolásával segíteni a hallgatók tudományos tevékenységét, s eredményeiket erkölcsileg is elismerni az ösztöndíj presztízse révén. Fontos cél még az ösztöndíjakat megpályázó hallgatók jövőbeni életpályájának nyomon követése és karrierjének elősegítése.
Az alapítvány eddig 5 millió forint tanulmányi ösztöndíjjal jutalmazta a legjobbakat. A 2008-2009-es tanévben hatodik alkalommal írja ki egymillió forintos ösztöndíj pályázatát a Szegedi Tudományegyetem minden hallgatója számára.
A pályázat feltételeit teljesíteni tudó hallgatóknak már elsőévesként is érdemes megpályázni az ösztöndíjat, ugyanis a későbbi évek pályázatain mindez pluszpontokat jelent. Továbbá minden pályázó automatikusan a Sófi Ösztöndíj Klub tagjává válik, s ezáltal jogosult lesz az alapítvány által nyújtott szolgáltatásokra: ingyenes jogi tanácsadás, kedvező banki és pénzügyi szolgáltatások, kiváló álláslehetőségek, ajánlások. A Sófi Klub tagjai ingyenes belépőjegyeket kapnak koncertekre, színházi előadásokra, képzőművészeti kiállításokra, sporteseményekre (pl. Hungaroring Forma 1 autóverseny) és egyéb rendezvényekre.
A pályázat feltételei: 1. Az alapítvány ösztöndíját a Szegedi Tudományegyetem I. II. III. IV. V. és VI. évfolyamos nappali tagozatos, állami képzésben résztvevő olyan hallgatói pályázhatják meg, akik egy félévre vetített hagyományos tanulmányi átlaga 4,00 felett van az eddig elvégzett szemeszterek tekintetében.
www.sci.u-szeged.hu2. A pályázóknak számítógéppel (nem kézírással) kell kitölteniük a pályázati űrlapot, ami az egyetem honlapjairól letölthető: www.hallgig.u-szeged.hu www.juris.u-szeged.hu www.szote.u-szeged.hu www.arts.u-szeged.hu www.etszk.u-szeged.hu www.eco.u-szeged.hu www.pharm.u-szeged.hu www.jgypk.u-szeged.hu www.mk.u-szeged.hu www.mgk.u-szeged.hu www.music.u-szeged.hu www.ehok.u-szeged.hu 3. A pályázati űrlapon szerepeltetni kell az elvégzett szemeszterek tanulmányi átlagait, a megszerzett nyelvvizsgákat, az elért tudományos eredményeket (Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) és helyi TDK helyezések, tudományos közlemények, konferencia előadások, poszterek), egyéb ösztöndíjakat és elismeréseket (pl. Sófi Ösztöndíj, Köztársasági Ösztöndíj, Városi Ösztöndíj, Szent-Györgyi Ösztöndíj, Demonstrátori ösztöndíj, Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány díja stb.), és a pályázó témavezetőjének ajánlását. A család egy főre eső havi átlagjövedelmét azért kell feltüntetni, mert az elsődleges értékelés (eredmények és tehetség) alapján hasonló jelöltek között ez a másodlagos differenciálási szempont. 4. A kitöltött pályázati űrlaphoz csatolni kell a 3. pontban leírt eredményeket igazoló iratok fénymásolatát: A. Egyetemi leckekönyv vagy ETR Hallgatói Törzslap a Tanulmányi Osztály által hitelesítve B. Nyelvvizsga bizonyítvány C. Helyi TDK és OTDK eredmények oklevelei D. A tudományos közlemények első oldala, konferenciák (előadások, poszterek) programja E. Ösztöndíjak és elismerések oklevelei F. A pályázók témavezetőjének ajánlása A pályázat csak a fenti mellékletekkel együtt érvényes! 5. A pályázatok benyújtási határideje: 2009. március 2. (hétfő). A mellékletekkel kiegészített pályázati űrlapot két példányban kell eljuttatni az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) Irodára (6722, Szeged, Szentháromság u. 34.), Barna Péter részére. A kitöltött űrlapot el kell küldeni a következő e-mail címre is: iroda@ehok.u-szeged.hu 6. A pályázatokat az alapítvány kuratóriuma bírálja el, és a legjobb 5 jelöltnek ítéli oda a fejenként 200.000 Forintos ösztöndíjakat. További 5 pályázó különdíjban részesül. Az ösztöndíjak rangját, értékét növeli, hogy a Szegedi Tudományegyetem nemzetközileg is elismert, kiemelkedő professzorai, tudósai alkotják a díjakat odaítélő kuratóriumot. Az alapítvány 2009. április 30-ig e-mail-ben értesíti a nyertes pályázókat. A díjakat neves közéleti és tudós személyiségek adják át diplomaosztó ünnepség keretében 2009. júniusában. Az alapítvány 2009. július 20-ig utalja át az adómentes ösztöndíjak összegét a 10 díjazott hallgató bankszámlájára.
7. A pályázat részleteivel kapcsolatban az alapítvány alapítójától, Sófi Józseftől a következő e-mail címen lehet információkat kérni: jozsefsofi@tvn.hu Minden pályázónak sok sikert kíván: a Sófi József Alapítvány Kuratóriuma |
|
<< vissza |
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Innen-onnan • SZTE • Kultúra • TIK • Buli • Póker • MESE • Ösztöndíj • TÁK • REÖK • JGYPK • Egyetem arca • KMK • Koncert • Pályázatok • Előadás • Jugyu napok • Sport • Művészet • Európa • Diplomaátadó • Fair play • Felvételi • OTDK • Verseny • Kutatás • Képzés • Szeged • Egészség • Pénzügy • Munka • Hökkentő • @egyetemista • Alma Mater • Mappa • Hathárom • Bájital • SZTEhetség |