HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Alma Mater
Ösztöndíjas Börze
[ 2013.02.24 ]
Február 19-én a Szegedi Tudományegyetem rektori hivatalában rendezték meg a Campus Hungary által szervezett Ösztöndíjas Börzét, ahol a látogatók részletesebben megismerkedhettek az ösztöndíj pályázatokkal és az ezek elnyerését segítő szervezetekkel. A rendezvény házigazdája egy egykori SZTE-s hallgató, Kéri Barnabás volt, aki a televízió képernyőjéről is ismerős lehet.

Ahogyan Szabó Gábor, az SZTE rektora is említette: nagyszerű lehetőség az idegen nyelvek gyakorlására és elsajátítására, illetve a tudásunk gyarapítására az utazás és a külföldön tanulás. Az ide látogatók többek között megismerkedhettek a Tempus Közalapítvány, az Europass, a CEEPUS és az Erasmus által nyújtott lehetőségekkel, ezen kívül a rendezvényen képviselte magát az SZTE Karrier Iroda, az SZTE Nemzetközi Mobilitás Iroda és a Europe Direct Szeged is. Az érdeklődőket hasznos tanácsokkal látták el az ösztöndíjakkal és azok megpályázásával, illetve a kint tartózkodással kapcsolatban.

A látogatók meghallgathattak egy kerekasztal beszélgetést is Kéri Barnabás vezetésével, ahol a már külföldre látogatott diákok meséltek tapasztalataikról, Fazekas Melinda karrier-tanácsadó és Szabó Klára, a Juhász Gyula Pedagógiai Kar oktatója pedig hasznos tanácsokat adott a külföldi ösztöndíjakkal kapcsolatban.

Illés Réka Gabriella



<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS