[ 2014.04.11 ]

 

 

Február 9-én érkeztem Törökország fővárosába, Ankarába, hogy a nyár itt lepjen meg a világ ötvenedik legjobb egyetemén, a Middle East Technical University-n. Erasmus hallgatóként egy nyugat és kelet között elterülő kultúrát ismerhetek meg, amit szeretnék ezen formában Nektek is bemutatni. Itt az elején mondanék köszönetet a Hökkentő szerkesztőcsapatának, különösen Mózes Anitának, aki felkért, hogy írjam meg ezt a tíz részből álló sorozatot, amit akár blogként is felfoghatunk. Terveim szerint a bejegyzések egy-egy téma köré csoportosulnak, ami saját élményekkel és képekkel mutatok be. Ha olyan szerencsés vagy, hogy hozzáfűznivalód vagy kérdésed, esetleg kérésed van akkor egyszerűen pötyögd be a nevemet a legismertebb keresőprogramba és válassz egy social media platformot a kommunikációra!
 

  

Az érkezés és az első hét nem volt egyszerű. Kezdve ott, hogy mivel csak földön érzem jól magam a repülés előtt és közben sem eszem, ételhez öt órakor járultam először. Kipihent sem igazán voltam, mert előző éjjel az izgalomtól inkább számolgattam a fűtés ki-be kapcsolását (négy). Erre az alaphelyzetre jött rá, hogy belecsöppentem egy olyan világba, ahol semmit sem ismerek és senki sem beszél velem közös nyelvet. Amikor a taxissal próbáltam keresni, hogy a tizenkét kollégium közül vajon melyik az enyém szerencsére belebotlottam egy ESN-es host student-be, aki kicsit tájékozottabb volt, mint én, így meglett szerény hajlékom.

A következő három nap a folyamatos figyelemé volt, mivel mindenki máshogy beszélte az angolt, vagy nem az angolt, hanem a németet, a hollandot, az indonézt és a törököt. Előadások tömkelegét kellett végighallgatni Törökországgal, Ankarával, a török kultúrával az Európai Unióval és úgy egyáltalán Európával kapcsolatban. Továbbá nem elhanyagolható tényező az sem, hogy 22,5 évet húztam le harminc és hatvan méter tengerszintfeletti magasságon, majd hirtelen ezren kell élnem. Az időjárás pedig volt olyan kedves, hogy nem alkalmazkodott a kabátomhoz. Mindezek eredményeképpen három nap alatt sikerült összeszednem egy emberes februári megfázást amivel csomagban kaptam azt, hogy Ankara nevezetességeinek (mind a három) és a főbb szórakozóhelyek közös megismerését kihagytam. Négy nap élethalál-harc után (nem) felépültem és újjongva kezet rázhattam az érkező, jelentősen megkésett téllel, nomeg a tavaszi szemeszterrel.

Kőrös Ákos