[ 2014.05.06 ]

 A lakhatás az egyetemista élet egyik alapfeltétele. Három, a Károlyi Mihály Kollégiumban, és egy albérletben élő hallgatót kérdeztem meg arról, hogy miért éppen az adott lakhelyet választották. A megkérdezettek válaszaiból arra következtetek, hogy részben a pénztárcánktól is függ a döntés, de egyéb lényeges dolgokat is meg kell fontolni.
A Szegedi Tudományegyetem öt nagy karközi kollégiummal rendelkezik, melyek a város különböző pontjain, de a hallgatók számára egyaránt ideális környezetben helyezkednek el, s a lakhatás mellett kulturális, sportolási és szórakozási lehetőséget kínálnak. Hat karnak saját kollégiuma van, amelyek kari egységekre bontva várják az egyetemistákat.

Papp Zoltán, műszaki szakoktató úgy gondolja, nincs az az ötös lottó főnyeremény, amiért elcserélné a kollégiumi éveit. A benti élet rengeteget adott számára, nehéz lenne ezt egyszer visszaszolgáltatni.

 

„Nekem ez a negyedik évem koliban, 2010 szeptemberében költöztem be. Egyáltalán nem is terveztem, hogy albérletbe menjek, úgy gondolom, egyrészt, ott depressziós lennék, másrészt, itt azért jóval gazdaságosabb. Nem is tudnám elképzelni, hogy, albérletes legyek, a társaságot hiányolnám leginkább. Nagyon szeretem a közösségi életet, aktív szereplője szeretek lenni, emiatt inkább a kollégiumot preferálom. Én is igénylem néha a magányt,- igaz, nem sokszor van így,- viszont ezt itt is meg tudom oldani. Azt gondolom, ez teljes mértékben személyiségtől függ. Természetesen az is számít, hogy milyen szobatársai vannak az embernek. Próbáltam olyan emberrel összeköltözni, aki hasonló beállítottságú, mint én, ezáltal, ha én is toleránsabb vagyok, ő is toleránsabb tud lenni. Én például, a munka-barátnő- tanulás triviumot jelenleg nagyon könnyen meg tudom oldani, ugyanis a szobatársam dolgozik. Szerintem, senki ne mondja azt, hogy koliban nem tud tanulni. Ott a tanuló nyugodtan át lehet ballagni, és ott viszont tényleg senki nem zavar. De nekem soha nem volt gondom azzal, hogy ne tudjak tanulni a szobában. Inkább csak a korán kelés, ami idegesít, de annak meg nincs köze a témához. A koli hátránya talán csak annyi, hogy gyakorlatilag eltűnik a saját tered. Tehát nincs olyan, hogy egyedül akarok lenni a szobában kettőtől ötig, vagy hasonló, ellenben, sokkal több kapcsolatot tudsz kiépíteni nem csak szakmai célúan. Sokkal több lehetőség van ismerkedésre, akár a közösségi programok által. Az emberek mindig tekintettel vannak egymásra és itt soha nem vagyok egyedül. Az elmúlt éveimet, amiket itt töltöttem, nincs az az ötös lottó főnyeremény, amiért elcserélném. Amennyit én a kolitól kaptam, nem is tudom, hogy egyáltalán vissza tudom-e szolgáltatni akárkinek, akármikor.”

Őri Máté, kommunikáció és média moderátor szakos, 5 éve albérletben él, és véleménye szerint, hosszú távon mindenképpen megérte albérletben lakni.
 

 

„5 éve albérletben élek a testvéremmel. Azért döntöttem mellette, mert nekem szükségem van egy kis magányra, és elzárkózni néha a világtól. Azt gondolom, ez nem csak az én személyiségemre igaz, minden embernek kell egy kis egyedüllét. Soha nem gondoltam arra, hogy koliban lakjak, sőt… Elrettent, a gondolat hogy kollégista legyek, inkább sátorban laknék kint a Hattyason. Az albérlet előnye az, hogy egyedül vagyok a saját szobámban, azt főzök, amit akarok, akkor fürdök, amikor akarok, azt nézek a tévében, amit akarok, nem vagyok kötve semmihez és senkihez. Független és szabad vagyok. Hátránya egyértelműen az ára, nagyjából háromszorosa, mint a kolesz, de teljes mértékben megéri. Személyiségemből adódóan engem a társaság sem izgat, a rendezvények pedig kifejezetten zavarnak.”

Horváth Dávid, földrajz szakos hallgató majdnem 3 évig lakott albérletben, de úgy gondolja, jó döntést hozott, hogy koleszba költözött, és már teljes mértékben kitapasztalta a benti életet.
 

 

 

„Már több mint három éve élek itt. Az eddig eltelt időszak a kollégiumban hozott hideget, meleget egyaránt. A hétköznapi élet a kollégiumban nem különbözik egy a megszokott otthoni hétköznaptól, eltekintve, hogy a szobát közöse használjuk. Az ember megszokja,hogy a szoba nem a sajátja, egyfajta nappaliként tekint rá. Ami kezdett zavaróvá válni, az a közös dolgok megosztása olyanokkal, akik igénye alábbhagy a sajátomnál, egy-egy hangosabb kurjantás, vagy mikor mások öröme - vagy feltűnési vágya - akár több tíz embert is felébreszt álmából. Kezdetben gyakorta használtam a tanulót, de az utóbbi 2 évben a tanulást sikerült a szobára korlátoznom. Szobatársakból kaptam jót, és rosszat egyaránt. Első szobatársaim egyike hadilábon állt a rendszeres tisztálkodással, így a szoba inkább hasonlított menekülttáborra, mint otthonra. Rajta kívül még másik három szobatársam volt, akiket örülök, hogy megismertem, mivel mindhárman teljesen mások voltak, így az együttélés nem volt unalmas. Azonban az embernek egyszer eljön az az időszaka, mikor szakít a laza életvitellel és kialakul benne az érzés, hogy saját családja, otthona legyen. Jelenleg én így érzek, ma, már ha tehetném, inkább választanék albérletet. A jelenlegi kollégiumomat nem tudnám megmondani, hogy kiknek is ajánlanám, mivel az emberek eloszlása marginális. Ha azt mondanám, hogy olyanoknak, akik tanulni akarnak, akkor sok lenne a "passzív" ember. Ha azt mondanám, azok, akik imádnak bulizni... Nos, ők valószínűleg jól éreznék magukat, de a többséggel szúrnék ki, akik megpróbálnak időben végezni.”

A legtöbbet hallott érv általában az, hogy az albérlet drága, de legalább van magánéleted, a kollégium pedig olcsó- vagy legalábbis megfizethető-, de nincs magánéleted. Ezzel a kijelentéssel szemben úgy néz ki, hogy mégis vannak olyanok, akik egyetemi éveiket, mint hallgató, és akár mint munkavállaló koliban töltik. Mivel mindkét végletet tapasztalom, véleményem szerint a legjobb elhatározás az, ha mindenki a saját személyisége szerint dönt.

Deák Éva