HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Innen-onnan
Megválasztották az idei bálkirályt és bálkirálynőt
[ 2016.10.15 ]

Október 13-án, csütörtök este került megrendezésre az SZTE összegyetemi gólyabálja. Mint minden évben, idén is megválasztották a bál királyát és királynőjét. Az előbbi az ÁJTK, utóbbi pedig a GTK elsőéves hallgatói közül került ki.

A kezdeti hangolódás, valamint a rektori megnyitó után következett a jelöltek bemutatása. Elhangzott sok érdekes és humoros információ, néhányukról rendkívül szellemes megfogalmazásban. Fontos is volt ez a szavazás szempontjából, ugyanis ismertették az első forduló eredményét. Ezen pedig lehetett változtatni a helyszíni szavazással, tehát sokat segíthetett egy megnyerő bemutatkozó szöveg a végső sorrend alakításában.

Amíg a helyszíni szavazás folyt, addig a Wellhello adott fergeteges koncertet, ezzel fokozva az est hangulatát. Miután ők elköszöntek, következett a bál királyi párjának megkoronázása. A szavazás első körében kialakult sorrend felborult, és mind a bálkirály, mind a bálkirálynő esetében a korábban második helyen állók fejére került a korona. Így tehát a bálkirálynő 2016-ban Andruskó Evelin, a bálkirály pedig Hegedűs Csaba lett. A közönségdíjat Lajkó Fanni kapta, aki korábban vezette is a szavazást.

Mivel a szavazás Facebookon zajlik, ezért arról kérdeztem a friss nyerteseket, hogy szerintük mennyiben befolyásolja az eredményt az, hogy hányan ismerik őket.

 

Mi motivált abban, hogy jelentkezz a versenyre?

Evelin: Nagyon szeretem a versengést és szeretek új dolgokat kipróbálni. Nagyon bíztam a GTK-ban, hogy szavaznak rám, ezáltal segítenek nekem nyerni.
Csaba: Szerettem volna a jogi kart képviselni ebben a versenyben.

Mit gondolsz, mennyire számít az ilyen jellegű versenyeknél, hogy mekkora ismeretségi körrel rendelkezik az ember?

Evelin: Úgy gondolom, hogy nagyon, főleg a Facebookos szavazásnál. Igazából nekem csak a helyi szavazás számított. Nagyon örülök, hogy bár a GTK egy kis kar, összefogtak és segítettek nekem.
Csaba:
Szerintem sokat számít az ismeretség, de nagyon fontos az is, hogy a többi szavazót is sikerüljön megnyerni.

Szerinted annak köszönhetően nyertél, hogy szimpatikus vagy az embereknek, vagy azért mert sokan ismernek?

Evelin: Igazából szerintem mindkettő, mert az ismeretségi köröm nagy, viszont ez nem volt elegendő ahhoz, hogy nyerjek. Ezért próbáltam minél jobban viszonyulni az emberekhez, és bíztam bennük, hogy bíznak bennem.
Csaba:
Mindkettő, hiszen nagy az ismertségi köröm, de fontos volt az is, hogy elnyerjem az emberek szimpátiáját. De végső soron a családom, a barátaim és az ÁJTK-sok támogatásának köszönhetem a győzelmet.


A nyertesek.

Ezúton is gratulálok mindhármuknak, és tartalmas egyetemi éveket kívánok!

Szűcs Kitti

Fotó: Kerekes Aliz


<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS