HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Innen-onnan
Egészségmegőrzés vagy divat? – A konditermi edzésről
[ 2016.10.28 ]
Az egészséges táplálkozás és a testedzés, valamint az ennek köszönhető esztétikus test nem új keletű dolog. Már a 18. században is volt egy kis csoport, amely felfedezte az ezekben rejlő lehetőségeket. Ezt a korszakot Sandow-korszaknak is nevezik Eugen Sandow erőművész után. Innentől kezdve nyert fokozatosan teret magának a speciálisan a test formálására irányuló sporttevékenység.
 
Ugyan már hosszú évtizedek óta létező dolog a testépítés, ezzel együtt pedig a súlyzós edzés is, mégis csak az utóbbi néhány évben kezdett rohamosan elterjedni. Eleinte csak egy szűkebb réteg űzte versenyszinten ezt a sportot, mára azonban szinte divattá vált. Manapság nagyobb nyilvánosságot kapnak az ilyen jellegű versenyek, ezáltal a különböző médiumokban, közösségi oldalakon és képmegosztó portálokon is a tökéletesen kidolgozott testű férfiak és nők mosolyognak ránk. Ennek következtében egyre többen szeretnének hasonlítani a testépítőkre és fitnesz modellekre, ezért elkezdenek konditerembe járni, ahol hosszú órákat töltenek el edzéssel. Azonban sokan nem azért teszik ezt, hogy egészségüket megőrizzék, vagy csak kikapcsolódjanak egy kicsit, hanem sokkal inkább abból az okból, hogy követendőnek tartják ezt az életmódot, akár a divatot. Már nem csak attól trendi valaki, hogy a legmárkásabb ruhákat hordja, hanem attól, hogy ezek alól a ruhadarabok alól kivillan a kockás hasa. Természetesen azért találkozunk olyanokkal is a konditermekben, akik egészségük megőrzésének céljából kezdenek bele az edzésbe. Radics Márk személyi edzőt kérdeztem ezzel a jelenséggel kapcsolatban.
 
Mikor terjedt el ennyire/vált divatossá a konditermi edzés?
A 2000-es évektől kezdve fokozatosan vált népszerűvé. Az utóbbi pár évben egyre több ember hobbijává és életformájává vált a konditermi edzés. 
 
Milyen céllal kezdenek bele az edzésbe?
Testük teljes átformálása érdekében indulnak el ezen a nehéz úton. Vannak fogyni, izmosodni vágyók, hobbisportolók, illetve akik testépítő versenyeken mérettetik meg magukat és fizikumukat.
Mennyiben befolyásolja az embereket a média által közvetített kép az ideális testet illetően?
Az emberi látásmód torzult, hiszen olyan fizikumokat tekintenek gyorsan és könnyen elérhetőnek, amelyek mögött kemény munka, kitartás és alázat van. Azonban sokan figyelmen kívül hagyják, hogy mennyi lemondással jár ez az étkezés terén is.
Mennyi energiát hajlandóak befektetni a változásba?
Alapvetően a személyi edző nem azért van, hogy általánosítson. Véleményem szerint minden ember más, viszont a befektetett munka mennyisége, minősége általában attól függ, hogy megvan-e a kellő motiváció és akaraterő a kitűzött cél eléréséhez.
Akik személyi edzőhöz fordulnak, azok miben kérnek segítséget?
Általában meg szeretnének ismerkedni a konditeremmel, a gépekkel, a gyakorlatok helyes kivitelezésével. Többségük konkrét célkitűzéssel keres fel személyi edzőt: fogyni szeretnének, izomtömeget növelni vagy csak egyszerűen egészségesebben élni. Az edző próbálja arra sarkallni az edzettjét, hogy reális célokat tűzzön ki maga elé, amelyeket fokozatosan haladva el tud érni. 
 
A nők vagy a férfiak körében népszerűbb a kondizás?
Az 1960-as években főleg férfiak végeztek súlyzós edzést. Ez mostanára megváltozott. Napjainkban már a hölgyek is előszeretettel fognak súlyzót a kezükbe és tesznek meg mindent az áhított alak érdekében. 
 
Szűcs Kitti 
 
Forrás: http://testepitek.hu/hiressegek/kulfoldi-hiressegek/262-a-testepites-toertenete-
Kép forrása: www.gymgeek.com
 

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS