HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Innen-onnan
10 tipp a hideg és hosszú estékre
[ 2016.11.16 ]
Egy ideje már beköszöntött kis hazánkba az ősz, sőt, rövidesen a tél is jön.  A nappalok egyre hidegebbek, rövidebbek és ez utóbbira a nem régiben történt, óra átállítás is rásegített. Általában, ha hideg van kint és még sötét is, nem sok kedve van az embernek kimozdulni. Ha Te is az a típus vagy, aki sokszor nem tud mit kezdeni a négy fal között, tarts velem. 

 
1. Film bakancslista – Ha már úgy is annyi hosszú és sötét késő délutánod lesz, miért nem állítasz össze egy listát azokról a filmekről, amiket meg szeretnél nézni? Biztos, hogy fogsz filmezni, sőt, valószínűleg sokat. Viszont ha rád tör a vágy, de nincs semmi ötleted, mert hirtelen nem jut eszedbe annak a filmnek a címe, aminek az ajánlóját csábítónak találtad, csak előkapod a listát és gond letudva. Nem lesz több film helyetti másfélórás előzetes nézés, hogy aztán feladd, mert „ennyi idő alatt már megnéztem volna egy filmet”.

2. Sorozatok – Tudom, közhely. De gondolj bele, a meleg lakásban feküdve elmerülni a kedvenc sorozatodban miközben kint hűvösen fúj a szél. Semmi keresni valód abban a hidegben, szóval most legalább lesz időd nézni őket.

3. Könyvek – Szintén klasszikus, bár nekem is nagy kedvencem. Mikor pokrócba bugyolálva, meleg teát szürcsölve és egy jó könyvvel a kezedben bele feledkezel a külvilágba, miközben kint az eső halkan kopog.
 
4. Illatos gyertya – Akárki akármit mond, szerintem sokkal hangulatosabb egy gyertyát meggyújtani ősszel és télen, mint nyáron. Ha illatosat veszel, tovább fokozhatod a meghittségét.
Gyújts meg a lakás vagy a szoba több pontján gyertyát és mécsest, bármivel is tevékenykedsz, nagyon szívmelengető tud lenni.

5. Forró habfürdő – Eleget stresszeltél, dolgoztál vagy tanultál már a héten. Néha nem árt egy kis kényeztetés. Merülj el a habok között, relaxálj és pihenj! Ennél a kikapcsolódásnál bevonhatod akár az előzőleg felsoroltakat is. Olvass, sorozatozz közben, ha kedved tartja, vagy ha arra van szükséged csak hallgass valami számodra kedves és megnyugtató zenét. A gyertyákat ne feledd! 

6. Forralt bor és tea – Mint ahogy Kiss Ádám humorista mondta egyszer: a szotyinak közösség összekovácsoló ereje van, ugyanez elmondható a forralt borról is. Nem kell hozzá feltétlenül hó és tél, már ősszel is megkívánja az ember a forró italokat és miért mondjon nemet a csábításnak? Hívd át a barátaidat vagy a családodat és néhány bögre forralt bor, esetleg tea közben mélyedjetek el a beszélgetésben. Egy nosztalgia est szinte mindig mókásan alakul.

7. Ruhaselejtezés – Ha úgy érzed ennyi lustálkodás mellett valami hasznosat is szeretnél csinálni, hát vágj bele a ruháid kiválogatásába. Hogy miért jó? Mert végre láthatod, mi az amit használsz, rég nem találsz, vagy nem jó rád. Ha kipakoltad a felesleges göncöket rend és hely lesz a szekrényedben. A nem használt ruhákat pedig nem kell kidobnod, rengeteg helyen gyűjtik őket, hogy aztán a rászorulóknak adják.

8. Rendszerezés – Ha csak nem vagy teljességgel rendmániás, biztosan neked is van valami olyan fiókod, polcod vagy mappád (akár még a számítógépeden is) amiben tombol a káosz. Most itt a remek alkalom, hogy rendszerezd dolgaidat. Ez is olyan, mint a ruhásszekrény kipakolás, nem fűlik rá a fogad, de ha megcsinálod, mindent könnyebben találsz majd, szebb lesz és akár még helyet is spórolsz.

9. DIY – Ha csak fellobbant benned az alkotás vágya, esetleg egyébként is szeretsz kézműveskedni, kreatívkodni, éld ki magad ezeken a hosszú estéken. Készíts valami sajátot, hagyd rajta valamin a kezed nyomát. Ne feltétlenül az origamira gondolj, széles a skála. Csak a saját fantáziád szabhat határt, hisz bármibe belefoghatsz. Ha megtalálod a hozzád legközelebb álló feladatot, élvezni fogod, hidd el. Ha már túl unalmas mindig valami egyszerűt alkotni, hát lépj ki a saját komfort zónádból és vágj bele valami újba és másba.

10. Tanulj! – Bizony jól olvastad. Akármennyire is nehezedre esik, azért nem árt, ha néha napján előveszed a jegyzeteket. Közeledik a vizsgaidőszak, ezt is vedd figyelembe.
De nem feltétlenül kell azt tanulnod, amiből a vizsgáid lesznek. Ha érdekel egy téma, hát nézz utána, vagy ha szimpatikus egy idegen nyelv, tanulj pár szót. Bármi legyen is az, sosem vagy túl idős vagy túl fiatal hozzá, hisz te is tudod, a jó pap is holtáig tanul…

+1. Esti séta – Igen, tudom, hogy a hidegről és a sötéttől menekülünk be, de azért néha nem árt kimozdulni sem. Öltözz fel jól, és tégy egy sétát. El fognak bűvölni a város fényei.
 
Patai Alexandra

Képek forrása: Internet
 
 

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS