Cimkék ![]() |
Az SZTE büszkeségei | [ 2016.11.30 ] |
A HVG országos felmérése szerint a Szegedi Tudományegyetem a második helyen áll a legjobb felsőoktatási intézmények listáján.![]() dományi Karunk pedig a hetedik helyen szerepel. Az előbb említette karon az oktatói munka olyannyira kiváló, hogy ha ezt figyelemb
e vennénk a második helyet foglalná el, az Orvostudományi Kar pedig a tízediket példás hallgatósága miatt.
A továbbiakban egy a Bölcsésztudományi Karon végzett és egy jelenleg is az Általános Orvostudományi karon tanuló hallgatót kérdeztem arról, hogy mit tettek/tesznek annak érdekében, hogy a karuk a legjobbak között legyen, és nem utolsó sorban mit gondolnak erről az elképesztő eredményről.
Bár nem tudom pontosan, hogy sikerült e hozzájárulnom ehhez a helyezéshez, ettől függetlenül HÖK-ösként nagy figyelmet fordítottam a hallgatók problémáira, amiben csak tudtam segítettem őket, rendezvényeket szerveztem és segítettem azok szervezésében, hogy a fáradt egyetemisták időnként szórakozzanak. Emellett a Menzán és Munkacsoportban dolgoztam, illetve számtalanszor jártam főleg szegedi középiskolákban, ahol tájékoztattam a gimnazistákat az BTK-ról, az egyetemi életről, és a szakokról is. Büszke vagyok erre az eredményre, de ez nem az egyének érdeme, hanem az egész egyetemi közösségé, a tanároktól a hallgatókig, mindenkié. Bár jelenleg már nem a karon tanulok, most és mindig is SZTE BTK-snak vallom majd magam. Aki egyszer ide járt, legszebb éveit töltheti a karon és mindig otthonának érezheti majd nem csak Szegedet, de az SZTE-t is. Gruber Attila – BTK
Ez az utolsó évem az Szegedi Tudományegyetemen, de büszkén elmondhatom, hogy mindvégig komolyan vettem a tanulást és jó eredményekkel végeztem, mivel tudom, hogy nem mindenkinek adatik meg, hogy itt Szegeden az Orvostudományi Karra járjon. Hallgatói éveim alatt folyamatosan a HÖK tagja voltam. Úgy gondolom ezzel jelentősen erősítettem a kari összetartást és természetesen képviseltem a hallgatók érdekei, kapcsolatot létrehozva köztük és az oktatók, a dékán között. Mindig az volt a legnagyobb álmom, hogy az SZTE-n tanuljak tovább az ÁOK-n. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy ilyen színvonalas egyetemre járhatok, és egy ennyire odaadó közösséghez tartozhatok. Teleki Eszter - ÁOK
Forrás: http://hvg.hu/
Kép forrása: http://hvg.hu/
Méhes Alexandra
|
|
<< vissza |
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Innen-onnan • SZTE • Kultúra • TIK • Buli • Póker • MESE • Ösztöndíj • TÁK • REÖK • JGYPK • Egyetem arca • KMK • Koncert • Pályázatok • Előadás • Jugyu napok • Sport • Művészet • Európa • Diplomaátadó • Fair play • Felvételi • OTDK • Verseny • Kutatás • Képzés • Szeged • Egészség • Pénzügy • Munka • Hökkentő • @egyetemista • Alma Mater • Mappa • Hathárom • Bájital • SZTEhetség |