HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Innen-onnan
Autósiskolák Szegeden 1. rész
[ 2017.03.02 ]
 

Ha az egyetem mellett marad pár órád minden hónapban és a diákmunkából/egyetemi támogatásoktól/szülői zsebpénzzel összegyűjtöttél egy jó nagy köteg húszezrest, benned is felmerülhet, hogy megszerezd a jogosítványt. Manapság sajnos ez is drága mulatság, de a mai munkaerőpiacon már szinte elengedhetetlen. Két részletben összegyűjtöttem neked a Szegeden fellelhető autósiskolákat.

Nem bocsátkozom abba, hogy jónak vagy rossznak ítéljek egy-egy iskolát, hiszen minden helyről lehet rossz illetve jó tapasztalatokat hallani. Negatív vélemény általában a forgalmi vizsgán először, másodszor vagy sokadszor megbuktatott diákoktól származik. Nincsen tökéletes autósiskola, ahogy tökéletes oktató sem, és igen, tökéletes tanuló sincs. Az én oktatóm például azt mondta nem számít, hogy ki hány órát vezet, van, aki egyszerűen nem tud jól vezetni. Van, akinek már a 35. óra után teljesíti az elvárt követelményeket van, aki még a 65. után sem. Diákfüggő ez is. Így hát én úgy gondoltam, inkább az árakat és felszereltséget hasonlítom össze. Az iskolák felsorolása véletlenszerűen követi egymást.

Vannak olyan költségek azonban, amik központilag meghatározottak, így azokon nem tudunk spórolni. Ilyenek a vizsgadíjak is. Az elméleti vizsga, ahol a KRESZ tudásunkról kell, számot adnunk 4600Ft-ba kerül, míg a Forgalmi vizsga 11000Ft. Az elsősegély tanfolyam ára 7500Ft-ra van megszabva, azonban ebből már az iskolák adhatnak kedvezményt a diákoknak.

Rutin Autósiskola:

KRESZ elméleti tanfolyam 9900Ft-ért van, ami diákkedvezménnyel 5000Ft-ért elérhető. Ezt a kedvezményt még az SZTE dolgozói, illetve egészségügyi dolgozók is megkapják. A közel 5000Ft-os kedvezménnyel máris spórolhat az egyetemista. Viszont a kedvezményből nyert pénzünket azonnal elkölthetjük a 2490Ft-os KRESZ könyvre, illetve a Tesztkönyv 3990 Ft-ra rúg. A gyakorlati órákat itt 3500Ft/óra és 3800Ft/óra közötti intervallumban határozzák meg, de van gyorsított gyakorlati óra is, ami 4500Ft/órába kerül a jogosítványra ácsingózó fiatalnak. Gondolva a nagyszámú külföldi diákra idegen nyelven is nyújtanak oktatást, ami 5000Ft óránként. Lehetőség van E-learning rendszerben tanulni a KRESZ vizsgára, ami annyit tesz, hogy nem tanórákon, hanem távoktatásban tanul a beiratkozott hallgató. Maga osztja be az idejét és nincs időponthoz kötve. Ez diákoknak 12500Ft.

Az autósiskola kezdő befizetésnél az elméleti tanfolyam díját és a vizsgadíjakat kéri. Van részletfizetési lehetőség, melynek értelmében minden hónap végén az adott hónapban levezetett órák díját kell befizetni. így mi dönthetjük el, hogy mennyi órát veszünk. A pótórák díja megegyezik a kötelező órák díjával.

Az autósiskola statisztikája szerint 2016 második félévében 68%-kal mentek át a diákok a KRESZ vizsgán, míg a forgalmin ugyanez az arány 40% volt. Itt leginkább Skodán vagy Toyotán tanulhatunk.


Csillag Autósiskola:

A 2016-2017-es tanévben „SZTE-Campus Program 2017” néven akciót ad az egyetemistáknak, mivel a JUGYU partnere és képzési helye az autósiskolának. Ennek értelmében a kötelező 32. órás elméleti oktatást 4900Ft-ért kínálják. Itt befizetéskor az elméleti tanfolyam árát és az ehhez tartozó vizsgadíjat kérik el, ami 9500Ft. Az elméleti képzés ideje kb. 2,5 hónap, amit a vizsga zár le. Itt lehet online vizsgafelkészítőt venni 3500Ft-ért, viszont van vizsga előtti személyes konzultáció, ami ingyenes. A gyakorlati oktatásban a kötelező 29. óra díja 109 910Ft, ami 3790Ft/óra díjat jelent. Lehet külön fizetni a tanpályáért, hogy nagyobb rutint szerezünk az autóvezetésben, óránként 6000 Ft-ért. A pótórák mennyiségéről és szükségességéről az oktatóval konzultálhatunk. Itt is van részletfizetés.

E-learning rendszerben 180 napos képzés van, ami alatt 75 órát tölthet el a diák a rendszerben 15800Ft-ért. Ha a 75 óra nem elég, 4900 Ft-ért pótóra vehető. A 15800Ft-t nem tartalmazza a vizsgadíjat és elvégzése is feltételekhez van kötve. A rendszerbe való első belépéstől számított 9 hónapon belül el kell menni vizsgára, és 1 éven belül sikeres elméleti vizsgát kell teljesíteni, ez az időpont központilag meghatározott, tehát minden iskolánál azonos. A következő tanórás képzés március 6.-án indul.

Az iskola hatalmas járműparkkal és oktatóval rendelkezik, több mint 20 autó közül választhatunk. A 2016 negyedik negyedévében készült statisztikák alapján elméleti vizsga sikeressége 60,63% volt, míg a forgalmié 32,31%.

Bodó Autósiskola:

E-learning itt is rendelkezésre áll, ha nem akarunk külön tanórákra járni. A 90 nap/60 óra 15000Ft, a 180nap/75óra 17000Ft, míg 365nap/90óra hozzáférés 20000Ft-ba kerül. Ehhez jön még a póthozzáférés díja, ami 15nap alatt összesen 10 óra hozzáférést jelent, 6000Ft-ért. A tanpálya díja egyszer fizetendő és 3000Ft-ba kerül. A gyakorlati vezetési óra, pedig 3500-3600Ft/tanóra áron mozog.  Következő tantermi tanfolyamuk március 8.-án indul, ami Nőnapi kedvezménnyel 3000Ft-ba kerül. A gyakorlati órák árairól telefonon vagy személyesen tudsz felvilágosítást kérni.

A járműparkja leginkább Skoda, Peugeot és Opel autókat tartalmaz.Itt a statisztikai mutatók a tavalyi év 3. negyedévében 40,65% és 26,45% mint az elméleti és gyakorlati vizsgáknál.

Tóth Autósiskola:

A tantermi KRESZ tanfolyam 4500Ft jelenleg, míg egy gyakorlati óra ára 3700Ft/órába kerül. Erre jön a tanpálya használat 4000Ft-ért. E-learning keretében a 90nap/65óra párosítás 15000Ft-ba, 180nap/75 óra 15900Ft-ba, míg az 1 éves/90 órás 18000Ft-ba kerül. A póthozzáférésért (10nap/10óra) 5000Ft-ot kérnek el. A következő tanórás tanfolyam március 20.-án kezdődik.

Sokféle autó fellelhető a járműparkjában, de típusilag a Toyota van legnagyobb számban. Tavaly utolsó negyedévben a vizsgázók 67,37%-a teljesítette sikeresen a KRESZ vizsgát, míg a forgalmit 34,21%-uk.

Kovács-Tihanyi Autósiskola:

A mindössze pár autóból álló autósiskolánál az E-learning és tantermi oktatás is 14990Ft-os áron elérhető. A tantermi órák hetente, kéthetente hétfőnként indulnak, attól függően, hogy mekkora az érdeklődés irántuk. A gyakorlati órák egységesen 3500Ft-ba kerülnek, így a kötelező vezetés 120000Ft-ból kihozható. A statisztikák alapján az elméleti vizsgát a tanulók 61,54%-a, míg a forgalmi vizsgát 31,58% teljesítette.

Forrás:

http://www.rutinautosiskola.hu/

http://csillagautosiskola.hu/

http://bodoautosiskola.hu/

http://tothautosiskola.hu/

https://www.kovacsautosiskola.hu/

Kép: Internet

Fodor Edit


<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS