HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Mappa
Kirúgták a riasztófegyverét tisztító egyetemi adjunktust
[ 2017.04.29 ]

Öt év munkaviszony után elbocsátották a Fogorvostudományi Kar A legjobb gyakorlatvezetőnek választott és a hallgatók által közkedvelt adjunktusát, Braunitzer Gábort, aki a kar tanlaborjában riasztópisztolyát tisztította. „Annyira kézenfekvőnek tűnt a dolog, hiszen ez az a hely, ahol ehhez minden eszköz rendelkezésre áll. Ez egy tíz perces művelet, nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle…”

Braunitzer Gábor, február 23-án, pénteken a tanlabor gipszelő nevű helységében tisztította az állítása szerint megfelelően kitárazott riasztópisztolyát. Az oktató lapunknak nyilatkozva hozzátette, azelőtt nem volt rá példa, hogy magával vitte volna az önvédelmi eszközt az egyetem területére. Ez egy egyszeri eset volt, melyet megelőzően megbizonyosodott, vonatkozik e erre bármiféle előírás az egyetem biztonsági szabályzatában. A gipszelőben egy fogtechnikus hölgytől kért engedélyt és segítséget, majd az készségesen állt a rendelkezésére. Később egy fogorvostan hallgató lépett be az előadóba, akinek az adjunktus említette is, hogy a nála lévő eszköz egy riasztópisztoly. Braunitzer Gábor ezután még egy óráig tartózkodott az egyetemen, majd hazautazott Kecskemétre.

Ezt követően hétfő délután visszament a kar ugyanazon laborjába, ahol egyik kollégájával beszélgetett, majd ebédelni indul. Az ebéd után a Terrorelhárítási Központ emberei a földre lökték és megbilincselték az utca közepén. Az oktató ekkor tájékoztatta az Őt földre kényszerítő hivatalos szerv embereit, hogy a fegyverviselési engedélyét a tárcájában, a riasztópisztolyát pedig az autója kesztyűtartójában találják. A fegyvert és elektronikus adathordozóit azonnal lefoglalták, valamint átkutatták az albérletét és édesanyjának kecskeméti ingatlanját is. Pár órával később a rendőrségen – mivel nem történt bűncselekmény -, tanúként hallgatták ki, ekkor tudta meg, hogy a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor hivatalos eljárást indított ellene. Az elbocsátását Dr. Dömötör Máté adta át neki a kihallgatás közben. Lapunknak az Igazgatásszervezési és Szolgáltatási Központ főigazgatója nem kívánt nyilatkozni, Szabó Gábor rektor úr kérésére.

Közalkalmazotti jogviszonyát rendkívüli felmentéssel szüntették meg, legjobb emlékei szerint koholt vádakra hivatkozva. Lapunknak elmondta, bizarr, egymásnak ellentmondó állításokat és vádakat tartalmaz a felmentésének hivatalos indoklása: Állítása szerint, még a 15:00 órakor kezdődő előadás előtt egy az erre a célra viselt belső tokba helyezte, így az önvédelmi fegyver nem volt szem előtt. "Az indoklásban szerepel egy western jelenet is, tehát elvileg én megpörgettem a fegyvert és eltettem. Feltételezem, ezt azért írták bele, hogy drámaiabbnak tűnjön…” – mondta az oktató. Ellenben az egyetem elbocsátásában az szerepelt, hogy kétszeri figyelmeztetés ellenére sem tette el a riasztófegyvert. Bár az indoklás arról ad tanúbizonyságot, hogy a helyzetet veszélyesnek ítélték, Braunitzer Gábor további egy órán keresztül tartózkodott a kar területén, valamint a jogi lépésekre csak négy nappal később került sor. Továbbá a dokumentum alapján "a lőfegyvernek látszó tárgyat korábban észlelő közalkalmazottak és hallgatók nem bírtak tudomással arról, hogy a gyakorlat során az Önnél van-e vagy sem." - szerepelt az elbocsátásban. "Hogyha előbb pörgettem és aztán látta valaki, hogy eltettem, akkor hogy nem tudtak arról, hogy nálam van e?" - merült fel a kérdés az oktatóban.

Lapunk megkeresésére a Szegedi Tudományegyetem Közkapcsolati Igazgatósága egy hivatalos közleményben reagált, mely szerint "Fegyver, vagy fegyvernek látszó tárgy felbukkanása az egyetem területén nem egyeztethető össze az ott folyó oktatási tevékenységgel. Amennyiben mégis ilyen történik, a rendőrség feladata vizsgálni, hogy az érintett eleget tett-e a fegyvertartás szabályainak, (…) Mivel az egyetem képviseletét a rektor látja el, így az intézmény nevében ő tehet jogi lépéseket, szükség esetén feljelentést." A tanár szerint a feljelentést sem figyelmeztetés, sem jogi lépések nem előzték meg, minthogy Őt négy nappal a kifogásolt eset jelentette fel a rektor, és bilincselték meg a TEK-esek. Ő az elbocsátásának a dokumentációját nem láthatta és nem is értesítették a feljelentést megelőző négy napban, annak ellenére, hogy rendkívüli felmentéssel bocsátották el. Azonban mindez nem kötelessége a munkáltatónak, ha a munkavállaló „a közalkalmazotti jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi.” Braunitzer Gábor továbbá azt is elmondta, eleinte úgy gondolta, hogyha erre állami engedélye van, akkor az eszközt bárhová viheti magával, ahol ennek ellentmondó szabály nincs meghatározva. Másrészt pedig tudomása szerint olyan előírás nincs, hogy ilyen eszközt ne tisztíthatna valaki úgy, hogy más ne lássa. Mivel sem az indoklással, sem az eljárással nem ért egyet, munkaügyi pert indított az egyetem ellen.

Az oktató sajnálja, hogy sokan a rektort hibáztatják, mivel nem gondolja, hogy ez egy személyes bosszú lett volna felőle, hiszen jó viszonyt ápolt Dr. Szabó Gáborral. Azt azonban elképzelhetőnek tartja, hogy valakinek az érdekeit sértette, de ezt inkább a tárgyaláson kívánja bővebben kifejteni, hiszen tudja, hogy milyen ha valakit hamisan vádolnak.  A perre május 14-én, 10:15-kor kerül sor, a munkaügyi hivatal földszintjén, a 2-es teremben. 

Kép forrása: www.délmagyar.hu

Méhes Alexandra

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS