HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék @egyetemista
Első találkozás a Neptunnal
[ 2017.04.29 ]
 Április 6-án, délután négy órakor történelmi pillanatot jegyezhettek fel az SZTE hallgatói: leállt az ETR - a jelenlegi állapot szerint örökre - mivel támogatottsága nem csak a szegedi egyetem számára, hanem országszerte megszűnt. Több, mint félévnyi háttérmunkálatot követően a Neptunra való átállás végstádiuma következett: 20 napos semleges időszak, tanulmányi rendszerek nélkül. Úgy tűnik, hogy végre révbe ért a Neptun, hiszen szerdától már elérhető mind az oktatók, mind pedig a hallgatók számára a rendszer.

Megannyi szóbeszéd és városi legenda után természetesen én is azok közé tartoztam, akik nem bíztak a zavartalan átállásban (olyannyira ráparáztam, hogy még az indexemet és a kurzusfelvételi lapjaimat is kinyomtattam az ETR-ből hiánytalanul még az utolsó pillanatban). Miután tudomásomra jutott, hogy végre a felhasználók előtt is megnyitotta a kapuit a híres-hírhedt Neptun, félig-meddig kapkodva jelentkeztem be a felületre. Hatalmas meglepetésemre első alkalommal sikerült mindent helyesen begépelnem az azonosító és jelszó mezőbe, ami már okot adott a vérnyomásom csökkenésére. Az oldal színösszeállítása, a fejléc alatt elhelyezkedő menüszalag és az ott olvasható menüpontok is kísértetiesen hasonlítanak a már jól megszokott ETR arculatára. A Neptun azonban jóval személyre szabhatóbb, így kapva kaptam az alkalmon, hogy az általam legjobbnak ítélt témát ki is válasszam. Íme:


A viccet félretéve első benyomásom alapján kevésbé tűnt felhasználóbarátnak, mint az ETR. Ezt valószínűleg az okozza, hogy a kezdőoldalon nem láthatjuk egyben a menüpontokat a hozzájuk tartozó ikonokkal a Neptunban úgy, mint régebben az ETR-nél, hanem egy üzenetkezelő panellel találkozhatunk. Mivel én mindig ott kerestem a dolgaimat belépés után, kicsit furcsa lesz megszokni, de ízlések és pofonok.

 
Szóval az első (sokknak nem nevezhető) reakció után kezdődött a felfedezés. Természetesen a legfontosabb elemekkel kezdtem: először is leellenőriztem az adataimat, majd azt, hogy minden teljesített kurzusom jól van-e rögzítve, végül pedig a pénzügyeimet csekkoltam (soha nem lehet elég korán ránézni arra, hogy mikor jön az ösztöndíj). Egyébként csak kíváncsiságból szinte minden menüponton végigpötyögtem és elmondhatom nektek, hogy az ETR-hez hasonlóan a Neptun is logikus felépítéssel rendelkezik, mindent meg tudtam találni rajta, ami számomra fontos és fontos lehet; nyilvánvalóan valamennyire eltér a két tanulmányi rendszer felülete, de úgy gondolom, hogy mindenki könnyen fog majd navigálni az oldalon.


Mindent összevetve eddig úgy tűnik, sikertelen volt az ETR-ről a Neptunra váltás, de azért várjuk ki a végét, hiszen a kedvenc rémhírem a Neptunról úgy szól, hogy „csak akkor van vele baj, ha valami fontosat kell csinálni”. 

Ha szeretnél arról olvasni, hogyan viccelte meg hallgatóit az SZTE Facebook oldala, kattints IDE!

 

Kardos Dániel
Forrás:
http://www.u-szeged.hu/sztehirek/2017-februar/etr-rol-neptunra-valt



<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS