HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Innen-onnan
Így viccelt meg minket az SZTE
[ 2017.04.29 ]
 A várva várt április 26-i dátummal elindult a Neptun működése, amely mérföldkövet jelent a Szegedi Tudományegyetem életében, hiszen az ETR támogatása több évnyi pályafutás után (sajnos) megszűnik. Így a szeptemberben érkező gólyák már Neptunban fogják felvenni első kurzusaikat, de a jelenlegi hallgatók is a május-júniusi vizsgaidőszakot már innen fogják szervezni. Sok embert aggodalommal töltött el az átállás tudata (köztük engem is), rohantak leckekönyveket, indexeket nyomtatni. Az átállást követő napokban kiderült, hogy aggodalmaik valósággá váltak-e!

A legtöbb embert az aggasztotta igazán, mi történik akkor, ha eltűnik egy pár teljesített kurzusuk, a merészebbek felvetették annak a lehetőségét is, hogy egész félévek, sőt, akár teljesített szakok is kimaradhatnak az átállásnál valamilyen hiba következtében. Ezért elővigyázatosságból még az ETR-ből kinyomtatták a szükséges adatokat, hogy biztosan meglegyen minden a jól bevált fizikai, papír formájában (mint utólag kiderült erre nem sok szükség volt, hiszen az ETR-be továbbra is be lehet jelentkezni és minden adatot megnézhetünk rajta, április 6 után csupán be lett fagyasztva a rendszer). 

A University of Szeged, azaz a Szegedi Tudományegyetem hivatalos Facebook oldalán jelent meg egy poszt még az átállás napján (április 26.) délután négy órakor, miszerint néhány hallgatónál bizonyos elégségesre (2) teljesített kurzusok egy ismeretlen hiba miatt jelesre (5) cserélődtek az új tanulmányi rendszerben. A kommentek többsége viccesnek, sőt ironikusnak tartotta az esetet mivel egy korábbi posztban írtak szerint „Itt nem lesz váratlanul bekerült 5-ös!”. Akadtak azonban olyanok is, akik komplett befejezett szakokat hiányoltak, amiről később kiderült, hogy csak rossz helyen keresték a Neptunban.

Tegnap (április 21.) este 6-ra azonban kiderült, hogy az egész csak egy csínytevés volt az egyetem Facebook oldalát kezelők részéről, szó sincs semmiféle tévesen bekerült érdemjegyekről. Állításuk szerint azért tették közzé a felhívást szerdán, hogy beszálljanak a „játékba”, amelyet a sok Neptunnal kapcsolatban terjengő tévhit és legenda alkotott. Április 1 már rég elmúlt, azonban az SZTE-nek így is rengeteg embert sikerült átvernie annak köszönhetően, hogy kihasználták a tanulmányi rendszerek közötti átállás miatt létrejött zűrzavart. 

Ha szeretnél az első Neptunos élményemről olvasni, kattints IDE!

 
Kardos Dániel
Forrás: www.facebook.com/univszeged

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS