HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Innen-onnan
Mindennapi mérgeink
[ 2017.11.15 ]
Zacher Gábor neve talán mindenkinek dereng valahonnan, a szerencsésebbeknek valamelyik előadása kapcsán, a kevésbé szerencsések pedig találkozhattak már vele a Honvéd kórház sür-gősségi osztályán. 
Az ország toxikológusaként elhíresült Zacher dr. hetente több előadást tart, illetve négy vidéki egyetemen is tanít. Munkájával kapcsolatban elfogult, ő magát munka függőnek vallja, és ha már függőség, szerinte nincs különbség függőség és függőség között. Jobban mondva pszi-chopatológiai szempontból viszont ártalmasság szempontjából már annál inkább. Egy fontos mondatot érdemes az emberek fejébe vésni: „Egy drog nem az egészségügyi kockázata miatt veszélyes, hanem mert kiszámítatlan módón változtatja meg az ember személyiségét.˝ 
2011-ben adta ki könyvét
 Mindennapi mérgeink címmel. A könyv valós eseményeket dolgoz fel, a műfaját tekintve interjúkötetnek mondanám, amikben olyan eseteket taglal, mint pl:. két tinédzser hogyan jut el arra a pontra, hogy saját öngyilkosságukat kiterveljék, majd megvaló-sítsák ezt. Milyen pszichológiai folyamatoknak kell lezajlaniuk bennünk, hogy ezt a borzalmas tettet elkövessék.  A történetek által betekintés nyerhetünk a függők életébe vagy, hogy éppen hogyan válik valaki azzá. Mindezt egy olyan ember meséli el aki nap mint nap ilyen szemé-lyekkel találkozik, kezeli őket, kommunikál velük, megfigyeli őket és a viselkedésüket, hogy milyen mélységekbe tudja tiporni a fiatalokat vagy akár a korosabb embereket a különböző szerek használata. És itt lehet gondolni a marihuánatól a kokainon át a gyógyszerek és az alko-hol használatára is egyaránt. Nem kell messzire mennünk, hogy ezek a szerek a környezetünk-be kerüljenek, gondolok itt például a gyógyszerekre.  Ez csak egy kis porszem a megannyi történet közül, aminek hatására az ember olyan mélységekbe tud zuhanni, hogy ahhoz semmi-lyen pszichoaktív szerre nincs szüksége. Talán ezért is olyan nagysikerű ez az alkotás, mert hiteles tele izgalmas, megrendítő, olykor egy kis humorral megfűszerezve. Fontos megjegyez-ni, hogy a könyv elég sok korosztályt megszólít. A szülőknek sok hasznos segítséget nyújthat, hogy lehet észrevenni a jeleit, ha a gyermeke droghoz nyúl.  A fiatalabbak számára a megren-dítő esetek lehetnek azok, amelyek igazán intő példák lehetnek a számukra. 
Összességében el lehet mondani, hogy ez a könyv egy sikerkönyv, egy segítség, egy kis szelete annak, hogy mennyi minden veszély fenyeget minket a mindennapjainkban, amiről talán nem is tudtunk. A felgyorsult világunkban egyre több pszichoaktív szerrel lehet találkozni, amelyről az ember nem is gondolná, hogy létezik. Pedig de! Létezik! Van és használják! Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy ez az a könyv, amit minden fiatal kezébe odaadnék kötelező ol-vasmányként. 

Rozinka Andrea
 

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS