HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Innen-onnan
Hajós András Szegeden
[ 2018.03.21 ]
 Az idei első Kommektor előadássorozat 2018. március 20-án került megrendezésre az SZTE-BTK AUDMAX termében. A vendég Hajós András műsorvezető, humorista, szociológus, dalszerző és énekes volt. Az interjút Fabó Gergő, a Kommektor egyik alapítója készítette.

Az SZTE-BTK AUDMAX terme teltházas érdeklődéssel fogadta Hajós Andrást. 2018. március 20-án 2 órás beszélgetésre invitálta Fabó Gergő, a Kommektor előadássorozat keretein belül. 18 órától az egyetemisták részt vehettek egy olyan élményben, ami által nem csak többet tudhattak meg Hajós életéről, de az ő stílusával és humorával, egy amolyan stand up-ban is részesítette a hallgatókat.

A Kommektor 2015-ben indította útjára ezt a programsorozatot, melynek célja, hogy minden egyetemi félévben, három alkalommal, egy a médiában elismert személy életébe nyerjenek betekintést, a sikerhez vezető útjukról és nehézségeikről minél többet megtudjanak a hallgatók.

Mint minden vendégtől, az első kérdés, hogy mi fűzi Szegedhez, volt-e már itt, vannak-e élményei, megtudhattuk Hajós András JATE klubban rendezett koncertjeinek furcsa, ám poénos élményeit.

Hosszasan beszélt minden témáról, kérdezni alig kellett. Megtudhattuk, hogy fiatalon mennyi mindent szeretett csinálni, hogy a zenélésbe hogyan kezdett, és hogy olyan szemléletet képvisel, mely által szabad lehet. Hogy sosem lesz annyira tehetséges egy dologban, így ha fele annyira tehetséges többen, akkor neki az már jó. Így él, hogy több dolgot csinál egyszerre, ami folyamatos pörgésben tartja. Elárulta nekünk, hogy nagyapja mit mondott neki mindig: „Ne dolgozz olyan helyen sokáig, ahol nem akarsz főnök lenni.” Azt hiszem, ez mindenki számára hasznos tanács lehet. A zenélés is az élete része maradt, elmondta, hogy a bakancslistáján fent van, hogy szeretne „még egy… vagy legalábbis egy slágert írni.”

Az előadás színessége, Hajós András humorával folyamatos figyelmet tartott fenn és a közönség nevetéssel és tapsviharral kifejezett visszajelzése azt tükrözi, hogy a hallgatók szerették és élvezték a két órás kötetlen beszélgetést a népszerű művésszel.

Jakus Gabriella Dalma
 

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS