HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Hathárom
Győzelemmel búcsúzott a Sporitól a Pick Szeged
[ 2021.11.19. ]
Parádés hangulatban, 17-15-ös félidő után 34-31-re nyert a Szeged az EHF Bajnokok Ligájában a HC Vardar 1961 ellen, így győzelemmel búcsúzott az újszegedi sportcsarnoktól.
 
1977 óta volt otthona a szegedi kézilabda csapat otthona az újszegedi sportcsarnok, ahol a tervek szerint most rendeztek utojára Bajnokok Ligája meccset.
 
A vendégszektorban csupán két macedón néző volt, de csarnok többi részén, a hétköznap és a korai időpont ellenére szépszámmal voltak nézk. A három ezer szegedi szurkoló felállva tapsolt. Az utolsó két percben tombolt a nézősereg, ekkorra már eldőlt, hogy az utolsó nemzetközi meccsen, győzelemmel búcsúzik a csapat az újszegedi sportcsarnoktól.
 
Az egész mérkőzésnek furcsa hangulata volt. Kicsit mindenki túl akart lenni a meccsen, mert már izzgatott az új csarnok miatt. Nyert a Szeged, de kőkeményen megküzdött érte, az észak-macedón HC Vardar 1961 kőkemény csatára kényszerítette a csapat. Vardar ellen mindig kőkemény csatát vív a szeged, mert szívós egy csapat, hiába tudott a szeged a meccsen többször is rendesen meglépni, mindig visszakapaszkodtak. Milyen jó csapat a Vardar mi sem bizonyítja, mint Dibirov egy hetesből megszerezte az 1000. gólját a Bajnokok Ligájában!
 
Kent Robin Tönnesen ihletett formában játszott, norvég légiós minden helyzetből gólt lőtt, míg hátul Mikler Roland adott tartást. Ugrált is mindenki a lelátón, mert jöttek a gólok, a védekezés is kiválóan működött. Azonban nem hagyta magát lerázni a Vardar, mínusz négyről is visszajöttek. A vezetést soha nem adta ki a kezéből a csapat, az első harminc perc után, 17-15 volt az állás.
 
A második játékrész is hasonló koreográfia szerint zajlott. Mikler Roli bravúrt bravúrra halmozott, Sebastian Frimmel és Kent Robin Tönnesen eredményesen játszott, de Dean Bombac és Miguel Martins is fontos pillanatokban dobott gólt. Tolt előre bennünket a tábor, a vezetést nem adtuk ki a kezünkből. Izgalomban nem volt hiány, a gyors lerohanásokkal mindig ott lihegett a Szeged nyakán a Vardar, de igazán nem tudtak megközelíteni a Tisza-parti csapatot. A hajrá a Szegedé volt, itt már nem volt kérdés, hogy győzelemmel búcsúzik a jó öreg újszegedi sportcsarnoktól, a Szeged. Egy picit lebe rondított a képbe, hogy az utolsó támadást nem sikerült góllal befejezni. A lényeg: a győzelem. 
 
PICK Szeged–Vardar Szkopje 34–31 (17–15)
Férfi kézilabda, Bajnokok Ligája, A csoport, 7. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 3000 néző. Vezette: Eliasson, Palsson (izlandiak).
PICK Szeged: Mikler– Sostaric 1, Tönnesen 8, Bombac 4, Bánhidi 3, Mackovsek 4, Frimmel 9/5. Csere: Alilovic (kapus), Henigman, Blonz, Gaber, Garciandía, Martins 3, Bodó 2. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Vardar Szkopje: Risztovszki – D. Djukics5, K. Nyokas 4, Walczak 3, Kuduz, Gyibirov 7/3, Gadza 6. Csere: Tomovszki (kapus), Taleszki 2, O. Nyokas 1, Sztojlov 1, Diallo 2, Atanasovszki. Vezetőedző: Veszelin Vujovics.
Hétméteres: 5/5, 4/3.
Kiállítás: 8, ill. 8 perc.
 
Nyilatkozatok:
Juan Carlos Pastor, a PICK Szeged vezetőedzője: – Az első félidőben jól játszottunk, de a Vardar ledolgozta a hátrányát. A második játékrész elején voltak kritikus pillanataink, problémáink adódtak védekezésben és támadásban egyaránt, Mikler viszont kiválóan védett a kapunkban. Ma elégnek bizonyult ez a játék a győzelemhez, de a szkopjei mérkőzésre javulnunk kell.
 
Bánhidi Bence, a PICK Szeged játékosa: – Az utolsó mérkőzésünk volt ebben a szenzációs hangulatú csarnokban a Bajnokok Ligájában. Nem játszottunk jól, sokat kell javulnunk. Van még egy mérkőzésünk szombaton, majd után koncentrálhatunk a szkopjei „visszavágóra”.
 
Veszelin Vujovics, a Vardar Szkopje vezetőedzője: – Gratulálok a PICK Szegednek és kollégámnak, Juan Carlos Pastornak. Egy jó és szoros mérkőzést játszottunk nagyszerű hangulatban. A második félidőben buta hibákat vétettünk, amik ahhoz vezettek, hogy vesztettünk, megérdemelt sikert aratott a Szeged.
 
Darko Djukics, a Vardar Szkopje játékosa: – Ez egy nagyon szoros mérkőzés volt számunkra, de amikor közelebb zárkóztunk, a Szeged mindig el tudott lépni. Nehéz ilyen atmoszférában játszani, de otthon szeretnénk majd visszavágni a PICK Szegednek. Több játékosunk hiányzott ma, ennek tudatában összességében jól kézilabdáztunk.

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS