HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Innen-onnan
Köztársasági ösztöndíj
[ 2008.06.17. ]
A köztársasági ösztöndíj az oktatási és kulturális miniszter által személyre szólóan adományozott, 10 hónapra szóló ösztöndíj.
   Köztársasági ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatási intézmények államilag támogatott, teljes idejű alapképzésben, illetve mesterképzésben részt vevő azon hallgatói, akik a jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során, legalább két félévre bejelentkeztek és legalább 55 kreditet megszereztek.
   Köztársasági ösztöndíjban tanulmányi és szakmai eredményeik magas színvonalának megtartása céljából a felsőoktatási intézmények azon hallgatói részesülhetnek, akik kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el, illetőleg szakmai területen kimagasló munkát végeztek a 2007/2008-as tanévnek megfelelő oktatási időszakban.
   A kiemelkedő tanulmányi eredmény értékelése során a hallgatónak a karon megállapított 100%-os tanulmányi teljesítmény legalább 90%-át kell teljesítenie.
   A hallgatók teljesítményének értékelésekor a fentieken túl a közéleti, sport és egyéb tevékenység is figyelembe vehető legfeljebb az adott hallgató összteljesítményének 10 %-áig.
   A hallgató összteljesítménye a tanulmányi eredménye, a szakmai teljesítménye valamint – a kar döntésétől függően – a közéleti, sport és egyéb tevékenységének összessége.

Az Egyetemen 122 hallgató pályázatának elfogadása várható.

A Köztársasági Ösztöndíj pályázatok beadási határideje a hallgatók számára a Karon 2008. június 30-a, 12.00 óra.

   Pályázni csak a pályázati lap kitöltésével lehet, mely az intézmény részletes értékelésének feltüntetésével és érvényesítésével együtt érvényes. A pályázati lap az érintett kar tanulmányi osztályán hozzáférhetővé. A pályázati lap, valamint a teljes pályázati szöveg elérhető továbbá a Hallgatói és Közkapcsolati Igazgatóság honlapján (www.u-szeged.hu/hallgig) a pályázatok, ösztöndíjak menüpont alatt is. Hiányosan kitöltött pályázatokat nem lehet figyelembe venni.
   A pályázat intézményi elbírálásának rendjét, feltételeit a Szegedi Tudományegyetem köztársasági ösztöndíj szabályzata biztosítja, mely ugyancsak elérhető a Hallgatói és Közkapcsolati Igazgatóság honlapján, valamint az egyetemi honlapon is.

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS