Cimkék Alma Mater

SZTEhetség – Interjú Nagy Gyulával	[ 2011.10.14 ]
A siker titka? Talán ha szeretjük, amit csinálunk, akkor eredményesebben is tesszük azt. Legalábbis a Nagy Gyulával való beszélgetés után arra jutottam, hogy ez a recept. A TTIK kiváló hallgatója szabadidejében ontja magából az OTDK pályamunkákat, és természetjárás közben leforgat még egy-két oktatófilmet is… Hogyan kerültél Szegedre? Szegedi vagyok őshonosan. Szegeden szerettem volna maradni. Egyrészt: mert itt vannak a barátaim, és itt volt tulajdonképpen az egyetem is, ami adott volt, és ezért jöttem ide egyetemre. Már középiskolában is a földrajz érdekelt leginkább, vagy esetleg másfelé is kacsintgattál? Sokfelé kacsintgattam középiskolában. Gyógyszerész szerettem volna lenni. Felvételikor kettő ponttal vagy egy ponttal – már nem emlékszem – lemaradtam a gyógyszerészről, és második helyen volt a geográfus alapképzés megjelölve. És akkor úgy gondoltam, hogy ez sorsszerű. Ha már lemaradtam a gyógyszerészről, akkor nekem ez az utam. A geográfia. De egyébként a történelem volt a harmadik helyen. Úgyhogy gyógyszerész, geográfus, történész-régész. Ez volt a kitűzött cél „valamelyik csak bejön” alapon. Mit csinál egy geográfus, és Te mit csinálsz mint geográfus? Ez jó kérdés. Ezt mindig fel szokták tenni, hogy mi a geográfia? Erre van az akadémiai szótárnak egy nagyon-nagyon jó megfogalmazása: a geográfia a földfelszín folyamataival, és annak változásaival foglalkozó tudomány. Mi azt szoktuk mondani: geográfia az, amit a geográfus csinál. Tehát minden, amit én csinálok, az geográfia. Merthogy ezt a fajta definíciót alkalmazzuk. Egyébként én terület- és településfejlesztő vagyok, ezért úgy gondolom, hogy a feladatom tulajdonképpen a terület- és településfejlesztés – meglepő módon –, de ugyanúgy foglalkozhatnék táj- és környezetkutatással, mert hát van ez a szakirány: (táj és környezet ) – mindenféle nemzeti parkban ülhetnék, mondhatnám, hogy „ez a folyamat az ezért van meg azért van itt, meg ennyi kanyar van a folyón” ennek kevesebb hasznát látom, de ez szubjektív. Én inkább egy kicsit a társadalom felé húzok, úgyhogy olyasmiket vizsgálok, mint a társadalmi egyenlőtlenség, és hogy ez miért jelenik meg. Kicsit szociológia, de ez érdekes. Tehát tulajdonképpen geográfia minden, amit mi, geográfusok csinálunk. Családban van még valaki, aki ilyen területen dolgozik? Senki. Nem is biztos, hogy jó szemmel nézték azt, hogy én geográfus lettem. Főleg azért, mert a felvételinél egész jó pontszámom volt, és ez a geográfus képzés nem tűnik egy olyan „nagy dolognak”. Lehet, hogy tényleg nem az, viszont egy nagyon szép szakma. Ugye nagyapám színházi főrendező volt itt Szegeden. Nagymamám balett-táncosnő, balettművésznő volt. Anyukám, apukám egyszerű – olyan szempontból egyszerű emberek – hogy semmi különleges munkát nem végeznek. Úgy gondoltam, hogy ez nekem jó lesz, és jó lett! Vagyis hát bejött! A nagyszülői vénából nem örököltél valamit? Jatéban szoktam táncolni. Egyébként középiskola végén, egyetem elején jártam társas táncra. Latin és sztendern táncokat tanultunk. Hát nem voltam az a kifejezett tehetség, de én igyekeztem! Igyekeztem mindent megcsinálni. Több-kevesebb sikerrel… A szereplés az meg… Nem olyan nehéz! Tehát talán amit örököltem az az, hogy könnyebben megszólalok nagy társaság, nézőközönség előtt. Ez segített hozzá ahhoz is, hogy ennyi díjat besöpörtél? Mit is írhatunk a neved mellé? Fontossági sorrendben: köztársasági ösztöndíjas vagyok. Ezt tartom a legfontosabbnak, ugyanis állami képzésen vagyok, és valamilyen szinten úgy érzem, hogy az, amit csinálok az – bár nem látszik – biztos valamilyen szinten hozzá járul ahhoz, hogy a mi államunk, Magyarország valamilyen szinten följebb kerüljön vagy előrébb kerüljön. És nekem legalábbis ez itt a gondolatom: hogy ha már itt vagyok és doktori képzésen vagyok, az tök jó lenne, ha vinném is valamire! Meg hogy haszna legyen valakinek ebből, hogy én itt vagyok. Tehát a köztársasági ösztöndíj az az első rangú. Egyébként emellett a TTIK kiváló hallgatója lettem, ezt minden évben minden szaknak a legjobbja nyeri el a karon. Idén heten voltunk, hét szak indult. Ugye programtervező matematikus, informatikus... Nagyon bonyolult dolgok! És én a kis geográfiámmal bekerültem ebbe a csoportba. Emellett amit fontosnak tartok, hogy itt a tanszéken is elismernek. A Pro Geographia Humana Szegediensis itteni alapítású díjat kaptam meg a tavalyi év végén, vagyis a tavalyi félév végén. Ezt olyan diákok kapják meg, akik a társadalomföldrajzért és a szegedi társadalomföldrajzos iskoláért valamilyen szinten valami fontosat tettek. Nem tudom, hogy fontos-e, amit csinálok, szeretném azt hinni, hogy igen. OTDK-n ugye kettő pályamunkával indultam az elmúlt évben, és az egyikkel második helyezést értem el. Környezeti igazságosság. Ez nagyon elvont és azt mondták, hogy ez nagyon bonyolult... vagy nem is! Azzal különdíjas lettem. Szóval hogy az nagyon elvont és bonyolult. És a budapesti agglomerációs közlekedés lett a második helyezett. Hát igazából a díj az ennyi. Városi ösztöndíjat kaptam, de ez szerintem annyira nem nagy elismerés. És volt még egy ilyen szociális ösztöndíj. De az szociális és tanulmányi alapon osztódott ki. Egy ilyen százezer forintos egyszeri pályázat volt, amit megpályáztam, megkaptam. Nagyon örültem neki. Az, hogy ilyen fiatalon ennyi siker ért motivál, vagy inkább már elvárásként jelenik meg az életedben? Sosem volt elvárás lefektetve vagy kimondva nekem. Valószínűleg a saját jellememből adódik az, hogy igazából magamnak akarok teljesíteni, és ezek után tartom fontosnak azt, hogy ha már a családom ennyi pénzt – mert állami képzés, de igazából a nagyszülő: „jajj, ugye jössz ebédelni” vagy „jó, akkor tedd el ezt a zsebpénzt” vagy „menjél terepgyakorlatra, itt ez a kis pénz” – tehát hogyha már így segítettek vagy segítenek folyamatosan, tartozom annyival, hogy magamból kihozom a legjobbat. De így konkrétan, hogy: te akkor most csak ötös!”, ezt valahogy mindig így alakítottam. Én szerettem volna a legjobb lenni, meg kitűnni, meg hát ha már geográfus, és annyit nem ér, akkor csináljuk jól, mert ez így a szakmák között nem annyira népszerű, nem annyira szeretik a munkaadók. De ha már csinálom, akkor csináljam jól. És szeretem is a geográfiát, és szerintem ez a lényeg. Milyen típusú hallgató vagy? Aki órákon ül, és folyamatosan jegyzetel, vagy állandóan jelentkezik és jár a szája? Mindkettő, de nem szoktam annyira nagyon sokat beszélni órán. Jegyzetelek rendesen. Mindent leírok, amit hallok. Nem azt, amit a környezetemben mondanak, hanem amit a tanár mond. Azt általában leírom. Főleg azért, mert eléggé vizuális típus vagyok: amit leírok, az meg is ragad. Tanulni így annyira sokat nem kell. Nagyon sokszor előfordul vizsgán, hogy: úúú! ezt a 32. oldalon a lap közepén írtam le! És látom, hogy milyen betűvel: dőlten firkáltam vagy ilyesmi, és nem jut eszembe. De valahogy mindig úgy hozza a sors, hogy eszembe jut. Igazából hogyha kérdeznek, akkor válaszolok. De így konkrétan nagyon beszólogatni nem szoktam, hogy megszakítsam az óra menetét. Lehet, hogy én sem szeretném, ha valaki folyamatosan belebeszélne az órámba. Mi az, amit még a geográfia mellett csinálsz? A geográfia egyébként a hobbim. Hülyén hangzik. Nagyon szeretek túrázni. Ha lehetőségem van rá, akkor megyek. Ez igazából tanszéki terepgyakorlat. Tulajdonképpen minden ide köt. A hobbim, a munkám. Körbejárjuk az országot. Minden egyes alkalommal más helyre megyünk terepgyakorlatra. És ez nagyon jó. Szeretném megismerni Magyarországot úgy, mint egy igazi geográfus, és szeretném, ha olyan dolgokat tudnék, amiket más nem. És ezzel lehet, hogy fel lehet vágni, vagy villantani: „hello, tudtad, hogy üveghomok bánya van  Fehérvárcsurgón?” Ezt most pont azért tudom, mert a doktori iskola mellett dolgozom: oktatási videokat készítünk. Tanítani nagyon szeretek. Én úgy éreztem, hogy nekem ez lesz a hivatásom az egész életemben. Aztán rájöttem, hogy ez annyira se sikert, se pénzt nem fog hozni, úgyhogy valahogy úgy próbálom megoldani, hogy taníthassak is, de valami más felé tendálódok. Nekem teljesen mindegy, csak csináljak valamit, ami hasznos. Ez az, ami motivál. Emellett nagyon hobbim... Táncolni szeretek Jatéban, de ez meg nem hobbi, hanem az egyetemi élethez tartozik hozzá. Ha azt mondaná neked valaki, hogy megajándékoz minden napodat egy plusz órával – tehát egy napod 25 órából állna –, azt mivel töltenéd? Aludnék! Most egy kicsit úgy érzem, hogy nem szeretek semmit elhanyagolni. Sem a barátaimat, sem az iskolát, se a munkámat. Mindegyikben szeretnék maximálisan teljesíteni. A lehető legtöbbet találkozni a barátaimmal, a lehető legtöbbet lejárni bulizni, vagy egy társasjáték, vagy bármi, csak hogy találkozzak velük. Szeretek maximálisan teljesíteni az iskolában, illetve a munkahelyemen is, amit meg elvárnak. Az ember magának osztja be az idejét meg a lelkesedését, de hogyha lehetne, akkor biztosan aludnék, mert nagyon fáradt vagyok. Mi az, ami még cél, és mi az, amiről úgy érzed, álomként marad meg? Szoktak ezen viccelődni a barátaim, hogy én Magyarország miniszterelnöke leszek. Nagyképűen hangzik egyébként tényleg. De én nem lennék Magyarország miniszterelnöke. Én diktátor lennék. Diktátor szeretnék lenni, mert mennyivel jobb lenne, ha minden úgy lenne, ahogy én szeretném, (legalábbis nekem). Szeretnék külföldön tanulni. Voltam kint erasmus-szal Finnországban egy félévig. Nagyon jó volt, nagyon élveztem. Ezt szeretném a doktori képzés alatt is. Nagy vágyam, hogy kijussak Kanadába. Ha nem Kanadába, akkor az USA-ba. Montreal illetve a Montreali Egyetem és a Wisconsin-i Egyetem. Ez, ami a szemem előtt lebeg: ide kell menni, ide kell menni! – alapon. Egyébként csak annyit szeretnék, hogy tényleg rendesen és normálisan tudjam végezni a munkámat szakmában, és ennek haszna is legyen. És hogy ez mi lesz? Azt meg majd hozza a sors úgyis! A tanítás mennyire kihívás? A hallgatók hogyan kezelnek? A Tömörkénybe jártam középiskolába. Oda szoktam visszajárni földrajz illetve történelem órákat tartani meghatározott témákban: Európai Unió, magyar rendszerváltás illetve Közép-Kelet-Európa. Én egy nagyon-nagyon gonosz tanár vagyok egyébként. Szigorú is, de kedves is. Én nem tudom, de pozitívak a visszajelzések. Nem zh-t, hanem röpdolgozatot írattam a második órán szegény gyerekekkel. Nagyon néztek, mert négy csoportot állítottam direkt össze, hogy ha hátra néz, akkor se tudjon lesni a másikról... Ez a tipikus gonosz! Rám van pecsételve: TE GONOSZ VAGY! A POKOL TÜZÉN FOGSZ ELÉGNI! De valahogy próbálom mindig kompenzálni. Például a röpdolgozat végén mondtam, hogy akkor vedd elő a füzetedet – mert a tankönyvben nem volt benne az, amit én leadtam. Mindenkinek abból kellett volna tanulni. Előtte mindenkinek kiküldtem facebookon, hogy: tanuljál! mert számonkérés lesz! (Egy egész középiskolai osztály ismerősöm facebookon, és mindig írják, hogy ugye nem feleletetsz?) És akkor az utolsó egy percben mondtam, hogy „jó, akkor most előveszed a füzetedet, és megnézed, amit nem tudtál”. Emellett nagyon-nagyon lágyszívűen osztályoztam, mert ha már egy hónapig ott vagyok, és tanítok, akkor ne az maradjon már meg, hogy: „ó, az a gonosz, és kettest kaptam, és lerontotta a jegyemet”. Mindenki boldog volt, mert hármas volt a legrosszabb jegy, és örömkönnyeket ejtettek, amikor megtudták, hogy tulajdonképpen az egész osztálynak az átlagát felhúztam ezzel. A tanítás szenvedély. Szeretem. Hogy a hallgatók hogy állnak hozzám? Ezt meg ők tudják. Nem tudom. Vannak beceneveim, gúnyneveim. De ez mindenkinek van! Melyik a kedvenc? Én vagyok Nagy Gyula a "Grand Jules” (gran zsül). Nem tudom, hogy honnét jött?! Ez így jött... És gondoltam, hogy akkor én most így fogok ezek után bemutatkozni, hogy: én vagyok a Grand Jules. Tényleg nem tudom, hogy honnan jöhetett, de ez a kedvencem! És a kollégáiddal milyen a kapcsolatod? Jó. Én próbálok mindenkivel jó viszonyt ápolni. Azt, hogy ők mit gondolnak rólam, és ők mennyire gondolják, hogy jó a kettőnk közötti viszony, azt én nem tudom. De viszonylag mindenkivel jól elvagyok. Vannak idősebb kollegák is, professzorok, tanszékvezető, ővelük nem tudok annyira közvetlen lenni, mert nekem ők: Professzor úr meg Tanár úr, annak ellenére, hogy tegezni kell őket. De szerintem az együtt - hát nem is tudom együtt dolgozás, együttes munka – én megpróbálok alkalmazkodni, meg beilleszkedni. Ez a dolgom. Frissen idekerültem, ez a dolgom, hogy beilleszkedjek. Próbálok mindenkinek – hogy is mondjam – a kedvére tenni. Hogyha kérnek valamit, akkor próbálok segíteni abban. De egész jó a viszony. De ezt tőlük kéne megkérdezni. Melyik idézet lenne kiragasztva a szobád falára mint mottó? Ha ki lenne ragasztva, akkor az lenne, hogy: légy önmagad! Csináld azt, amit szeretsz, és csináld azt, amit akarsz. És akkor ebben szerintem minden benne van: hogy nagyon öntörvényű vagyok, hogy szeretem azt csinálni, amit csinálok, és szeretek az lenni, aki. És ez fontos. Hogy ne úgy viselkedjek, ahogy más elvárja, hanem ahogy én elvárom, és ez másoknak megfelel. Konkrétan ez lenne a mottóm. És ami hajt előre, hogy - ezt már többször említettem - ha viszem valamire, az hasznos legyen a társadalomnak. És ne csak egy rétegnek, hanem mindenkinek. És nem azt mondom, hogy felfedezek egy kőolaj vagy földgáz lencsét itt az Alföldön. Ez is nagyon sokaknak biztos jót hozna, meg örülnének neki, hogy Van nyersanyag Magyarországon! Nem. Valami olyat, ami a társadalom javára válik. Tulajdonképpen ez az, ami hajt előre. Hogy olyat csináljak, ami maradandó is meg hasznos is. Nádasdi Anikó
<< vissza

Innen-onnan • SZTE • Kultúra • TIK • Buli • Póker • MESE • Ösztöndíj • TÁK • REÖK • JGYPK • Egyetem arca • KMK • Koncert • Pályázatok • Előadás • Jugyu napok • Sport • Művészet • Európa • Diplomaátadó • Fair play • Felvételi • OTDK • Verseny • Kutatás • Képzés • Szeged • Egészség • Pénzügy • Munka • Hökkentő • @egyetemista • Alma Mater • Mappa • Hathárom • Bájital • SZTEhetség