HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék @egyetemista
Diákhitel – Igen vagy nem? [ 2017.02.20 ]
 Felelős döntés elhatározni magunkat egyetemistaként a hitel mellett, a hallgatók között a Diákhitel szolgáltatása pedig nagyon megosztó. Sokan nem vállalják, hiszen kiszámíthatatlan, hogy a jövőben milyen állást találnak, hogy az fedezni fogja-e a törlesztést és amellett félre tudnak-e tenni más kiadásokra.
Érdekel >>
21. Juhász Gyula Napok [ 2017.02.20. ]
 Idén áprilisban kerül megrendezésre a 21. „Jugyu” azaz Juhász Gyula Napok, ami egy három napon át tartó verseny sorozat. Sok-sok izgalmas vetélkedővel és persze nagyszerű csapatmunkával. Érdemes részt venni a megmérettetésen, mert felejthetetlen élményt nyújt.

Érdekel >>
Hallgatói nyilatkozat kiskapui [ 2017.02.16 ]
 Nem tetszett a képzés és otthagytad az iskolát? Nem végeztél időben? Állami ösztöndíjasként vissza kell fizetned a képzésed díját. Vagy mégsem…?
Érdekel >>
Ingyenessé tehetik az első középfokú nyelvvizsgát [ 2017.02.15. ]
Egy rendelet alapján 2020-tól kezdődően, csak azok a diákok nyerhetnek felvételt a felsőoktatásba, akik már rendelkeznek egy B2, azaz középszintű nyelvvizsgával. Ez azt jelenti, hogy a 2016. szeptemberi kilencedikeseknek már szembe kell nézni ezzel a kihívással.
Érdekel >>
Áprilistól jön a Neptun! [ 2017.02.13 ]
Bizonyára mindenki hallott már arról, hogy az SZTE is átáll a Neptun rendszerre az ETR helyett. Már az is biztos, hogy ez idén áprilisban fog bekövetkezni, és a tavaszi félév vizsgaidőszakában már a másik rendszeren keresztül kell a vizsgákra jelentkezni. 

Érdekel >>
Felvételi 2017. [ 2017.02.13 ]
Szeretnél tovább tanulni? Idén végzel, de még mindig inkább az egyetemista élet vonz? Ne maradj le a 2017. szeptemberében induló képzésekről!
Még van pár napod, hogy jelentkezz, mivel a határidő február 15. Regisztrálj a felvi.hu-n és töltsd ki a jelentkezési lapot! 
Érdekel >>
Borturizmus [ 2017.02.13 ]
 A GAF-Borturizmus a szabadon választható kurzusok közül (annak ellenére, hogy önköltséges) igen nagy népszerűségnek örvend, évről évre hallgatók százai teljesítik
Érdekel >>
Elindult a jelentkezés a jövő évi Erasmusra [ 2017.02.12 ]
 Ha szívesen tanulnál akár egy évet külföldön, akkor kiváló lehetőség számodra az Erasmus. A program keretein belül lehetőséged van más országban tanulni vagy akár szakmai gyakorlatot végezni. Időtartama 3 és 12 hónap között van.
Érdekel >>
Schiffer András az ÁJTK-n: A zöld pártok jövője [ 2016.12.05 ]
A Szegedi Politológus Hallgatók Egyesületének következő rendezvényére a Jogi Karon került sor, ahol napjaink politikai életének egyik meghatározó alakját köszöntötték, Schiffer Andrást, az LMP volt társelnökének személyében. Az előadás kedden este 18 órai kezdettel indult, mely folyamán sorra vették a zöld pártokat érintő alapvető hazai és nemzetközi kérdéseket.
Érdekel >>
Az SZTE büszkeségei [ 2016.11.30 ]
 A HVG országos felmérése szerint a Szegedi Tudományegyetem a második helyen áll a legjobb felsőoktatási intézmények listáján.
Érdekel >>
Tanárnak is Lehet Problémája [ 2016.11.30 ]
Nehéz a tanárszakma, de miért? Probléma az idővel és a tananyaggal. Van megoldás vagy nincs? Mi a baj? Ezekre a kérdésekre már válaszoltak a szakértők, szakmabeliek és a volt tanárok, de mi a véleménye egy, még a pályája előtt állónak? Interjúmat egy harmadéves tanító hallgatóval készítettem.  
Érdekel >>
Az SZTE a második legjobb egyetem! [ 2016.11.29 ]

Megjelent a HVG Diploma 2017. című kiadványa, ahol egyetemünk a második helyen végzett. Előkelő hely ez, pláne, hogy olyan egyetemeket tudhatunk magunk mögött, mint a Pécsi Tudományegyetem vagy a Semmelweis Egyetem. Bár első helyen az Eötvös Lóránd Tudományegyetem áll, helyünkön ezúttal mégis javítottunk: két hellyel kerültünk előrébb a tavalyi összesítéshez képest.

Érdekel >>
Gazdaságtudományi Kar a Snapchat és a GTK arcai szemszögéből [ 2016.11.29 ]
A Snapchat-et, mint alkalmazást nem kell szerintem bemutatni a fiatalok körében. Az alkalmazással képet és videót tudunk megosztani ismerőseinkkel egy bizonyos időtartamig. Ezt az alkalmazást használja ki a Gazdaságtudományi Kar három diákja, akik megosztják mindennapjaikat követőikkel. Bereczky Ádám mesél nekünk bővebben a kezdeményezés céljáról.

Érdekel >>
Egy nyár Rodoszon [ 2016.11.23 ]
 Sohasem találsz normális nyári melót vagy már eleged van a szórólapozásból? Gondolkoztál már azon, hogy külföldön próbálj szerencsét? Interjút készítettem Grétával, aki 23 évesen belevágott és kiment Rodoszra dolgozni egy hotelba.

Érdekel >>
Hogyan legyünk szervezők és ehhez kapcsolódó tapasztalatok [ 2016.11.22 ]
Már biztosan tudjátok, hogy minden évben vannak iskolai programok, amik jó része maguk a diákok által kerülnek megrendezésre. Ezzel kapcsolatban sor került egy kisebb interjúra a tavalyi Juhász Gyula napok egyik szervezőjével, Barta Dáviddal és majd az röpke interjú után saját élményeimet is kifejteném, mivel én pedig az idei JUGYU gólyatábor egyik szervezője voltam.
Érdekel >>
A Szegedi Tudományegyetem rektora lett a kiválóság nagykövete [ 2016.11.21 ]
Szabó Gábor rektor kapta a „Elkötelezettség a Kiválóságért” elismerést a szegedi egyetem az Universitas napon megrendezett szenátusi ülésen. A magyarországi felsőoktatási intézmények vezetői közül elsőként az SZTE rektora, Szabó Gábor lett „Ambassador of Excellence” – a „Kiválóság Nagykövete”.

Az SZTE az EFQM Kiválóság Modell alapján elvégezte önértékelését, majd 2016 őszén, a helyszíni szemlén három projektet mutatott be sikerrel, amivel bizonyította, hogy határozott stratégia mentén haladva működik és fontosnak tarja a tudomány fejlődését és terjesztését. 
 
Érdekel >>
I. Juhász Gyula bál [ 2016.11.20 ]
Idén november 16-án szerdán megrendezésre került az I. Juhász Gyula Bál, mely rendhagyó módon nem csak a gólyáknak szólt. A bálra minden régi, új illetve jelenleg is a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon oktató tanárokat és diákokat egyaránt várták. Természetesen megválasztották a bál királyát és királynőjét is!
Érdekel >>
A szakestek hanyatlása [ 2016.11.17. ]
Tavaly résztvevője, idén pedig szervezője voltam a saját szakestünknek, így volt lehetőségem alaposan belelátni, hogyan is működik ez a szerkezet belülről. Mellékesen megemlítem, hogy az ilyes fajta rendezvény nem egy hatalmas buli, ezek az esték úgymond csapatépítő tréningek ahol ismerős arcok között egy kis alkohol hozzáadásával jól érezhetik magukat a fiatalok.
Érdekel >>
Kurzusok melyre örömmel járnak a hallgatók [ 2016.11.15 ]
Sokszor voltatok már ti is biztos úgy, hogy már megint az a fránya óra. Semmilyen értelmest nem tanulok. Majd elalszok az órán, de felmerül a kérdés: Van-e olyan kurzus, ami tetszik a hallgatóknak.
Érdekel >>
Online vs. Offline [ 2016.11.14. ]
  A mai világban már szinte elképzelhetetlen, hogy lehetett élni akkor, mikor még nem a zsebünkben hordtuk a világhálót. Ma már egy érintésre vagyunk bármilyen információtól. Még erős kijelenteni, de a tv adások lassan történelemmé válnak, a mai online világban egy olyan dolgot, ami időhöz kötött, kényelmetlen első rendű információforrásnak tekinteni.
Érdekel >>
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS