HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
@egyetemista
Kolitour 5. rész: Herman Ottó Kollégium
[ 2014.05.16. ]
 A héten utolsóként szeretném bemutatni a Herman kollégiumot, amit 1972 márciusában adták át, akkor még diákotthonként működött és házaspárokat is elszállásoltak benne.

1999-től karközi kollégium lett belőle, így a TTIK mellett már négy kar hallgatóinak ad otthont a Temesvári körúton lévő „A” épületben és a Fürj utcában lévő „B” épületben.

A közösségi élet programjaiban szerepelnek a sűrűn megrendezett sakkversenyek, ismerkedési estek, teadélutánok és palacsintasütő versenyek.

A kollégiumban a földszinti konditeremben korlátlanul van lehetőség sportolásra. Mivel az épület a ligetben van, így érdemesebb inkább a kinti lehetőségeket számba venni. Az alábbi létesítmények közül választhatnak a hallgatók: aszfaltozott focipálya, a város felújított szabadidő-parkja, sport-uszoda, termál uszoda, szabad strand (Lapos), egyetemi tenisz-pálya, a Kis Stadion.

A társalgóban minden héten DVD Világ címmel filmeket vetítenek, amiken meglehetősen sokan szoktak összegyűlni.

 Az Edison Stúdió 1972-ben alakult meg és a kollégium egyik legrégebben működő öntevékeny csoportja. A stúdió saját szervezésében 1983 óta kétévente rendezik meg a DISNO-t (Diákotthonosok Stúdió Nonstopja). Ez egy kétnapos, játékos vetélkedő a szegedi kollégiumok csapatai között, ami igen nagy népszerűségnek örvend. Régebben évente rendezték meg, ám azóta olyan nagy méretűre nőtte ki magát, hogy ritkították az alkalmakat.

 


 

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS