Alma Mater | |
Védd természetesen”- Március 22. a víz világnapja Nyílt nap a szegedi víztoronyban | [ 2018.03.24 ] |
A Víz világnapját 1993. óta minden évben megrendezik. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a víz nélkülözhetetlen létére, valamint édesvízkészleteink fontosságára. A világnapot az ENSZ közgyűlése kezdeményezte, 1992-ben a Környezet és fejlődéskonferenciát követően. Többek között azt a célt is kitűzték, hogy 2030-ig mindenki számára biztosítani kell a megfelelő ivóvizet. Ezzel a kezdeményezéssel nem csupán az ivóvíz fontosságára, hanem nyomor elleni küzdelemre is szeretnék felhívni a figyelmet.
![]() Egy ember az élete folyamán kb. 5 millió liter tiszta vizet használ el. Ezek azonban csak a szerencsésebb emberek! A világon kb. 1,2 milliárd ember kénytelen tiszta víz nélkül élni. A víz világnapjának célja, hogy ráébresszen, mekkora kincs is az életünkben a tiszta víz. Így lett 1993. óta március 22-e a Víz Világnapja. Az ország számos pontján rendeznek ilyenkor különböző rendezvényeket, bemutatókat, illetve nyílt napokat. Ez alól természetesen Szeged sem kivétel. A szegedi víztorony nyílt napjai keretein belül kerülhetünk közelebb ezen világnap témájához és ezáltal lehetőségünk nyílik arra, hogy jobban beleláthassunk ennek az ügynek a valódi jelentőségébe. Számos kísérlet, előadás valamint kiállítás várja az odalátogatókat a Szegedi Vízmű Zrt. szervezésében. A rendezvény résztvevői lehetőséget kapnak, hogy felmehessenek a torony tetejére. Már az első napon, a korai órákban nagy érdeklődést mutattak az iskolás csoportok. Érdeklődve vettek részt a kísérletekben, valamint különböző játékos feladatokat is nagy lelkesedéssel próbáltak ki. De a kiállítást is hasonló siker övezte. Minden évben más szlogent kap a világnap. Az idei 2018-as a „Védd természetesen” jeligét kapta. Nagyon fontos, hogy felismerjük ennek a jelenségnek a veszélyeit, és ha már mi is tehetünk valamit az ügy érdekében, akkor lépjünk és segítsük az olyan embereket, akik számára nem is olyan természetes dolog, hogy normális ivóvizet fogyasszanak minden nap. A fiatalok számára jó lehetőség az ilyen rendezvényeken való részvétel, hiszen ezáltal felelősségteljesebben hozhatnak meg döntéseket, ami a környezetünk javára válik. Továbbá reméljük, hogy a magyar rendezvények is hozzájárulnak a 2030-ra kitűzött cél megvalósításához, hiszen a föld legégetőbb problémája még sem kap akkor hangsúlyt, mint amilyet valójában kellene. Tehát komolyan kell vennünk azt a mondást, hogy „minden csepp számít”. Március 23-tól 25-ig várják szeretettel a kedves érdeklődőket a Szent István téri Víztoronyban. Mivel nyílt napról van szó, a belépés természetesen mindenki számára díjmentes. R.A.
http://vizmuvek.hu/hu/fovarosi-vizmuvek/tarsasagi-informaciok/a_vizrol/tudnivalok_kisiskolasoknak/miert_fontos_a_tiszta_ivoviz |
|
<< vissza |
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Innen-onnan • SZTE • Kultúra • TIK • Buli • Póker • MESE • Ösztöndíj • TÁK • REÖK • JGYPK • Egyetem arca • KMK • Koncert • Pályázatok • Előadás • Jugyu napok • Sport • Művészet • Európa • Diplomaátadó • Fair play • Felvételi • OTDK • Verseny • Kutatás • Képzés • Szeged • Egészség • Pénzügy • Munka • Hökkentő • @egyetemista • Alma Mater • Mappa • Hathárom • Bájital • SZTEhetség |