HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Mappa
Megdöbbentő körülmények a 67 fokos sivatagban - Interjú Lőrinc Ferenccel, az RTL Klub Híradó riporterével
[ 2016.11.27. ]
Előző interjúnkban olvashattatok arról, hogyan került ki Lőrinc Ferenc Koszovóba haditudósítóként, és milyen izgalmak érték őt a háborús területen. Azonban nem csak Koszovóban, de Csecsenföldön és a Nyugat-Szaharában is megfordult. Most megtudhatjátok, miért folytatta ezt a veszélyes „küldetést”, és azt is, hogy mire való a kulacs vászontokja.

Említetted, hogy 2000-ben Csecsenföldre is kijutottál. Mesélj egy kicsit erről, mennyiben különbözött ez a koszovói tudósítástól?

Csecsenföldre is a Baptista Szeretetszolgálattal mentünk, repülővel indultunk Moszkvába, onnan pedig Vlagyikavkazba. Az egyik legmeglepőbb dolog a repülőúton ért, mivel olyan volt, mint egy vidéki buszjárat, de civil ruhás emberek szálltak fel és vették elő a kabát alól a Kalasnyikovokat, pisztolyokat, amiket leadtak a stweardess-nek, aki bezárta egy szekrénybe őket. Mit ne mondjak, eléggé megijedtünk, amikor beültek mögénk a hátsó sorba… Voltak érdekességek, például az út végén vészleszállással landoltunk, utólag pedig megtudtuk, hogy azért mert a csecsen lázadók vállról indítható rakétákkal előszeretettel lövöldözték le az utasszállító gépeket.

Még indulás előtt a szeretetszolgálat felhívta a figyelmünket, hogy növesszünk több napos borostát és a legkoszosabb, legrégibb ruháinkban menjünk, hogy be tudjunk olvadni az emberek közé. Én egy régi tollkabátban és kopott farmerban voltam, de leszállás után a helyi rendőrök azonnal ki is rángattak a tömegből, hogy hová megyek, ki vagyok, miért van nálam kamera. Az út előtt egyébként óva intettek, hogy véletlen se mondjuk, hogy TV-sek vagyunk, különben elhurcolnak és senki sem tud majd megvédeni, ahogy az is mindenki előtt titok volt, hogy újságírók vagyunk. Végül elengedtek, mert kaptunk egy levelet a baptista szeretetszolgálattól, és ez megmentett attól, hogy elvigyenek.

Ezek szerint sokkal veszélyesebb volt itt tartózkodnotok. Mi volt a legkockázatosabb helyzet, amit leginkább kiemelnél?

Amikor mentünk be Csecsenföldre, óva intettek, hogy lehetőleg sötétedés előtt jussunk ki, ez persze nem sikerült, és mielőtt kiértünk volna letartóztattak bennünket a csecsen határon. Egyébként utolsó napunkat töltöttük ott, másnap indult volna vissza a gépünk Moszkvába. Akkor ott a határon mondták, hogy feltesznek bennünket egy buszra, körülbelül egy hét múlva megérkezünk Moszkvába, és ott majd lesz valami... Ott azért megrémültünk, hogy még egy hétig utazgatnunk kell ismeretlen utakon a Kaukázusban, és isten tudja mi lesz Moszkvában. Végül nagy nehezen, de még ott a határátkelőn a tolmácsnak sikerült beszélnie a parancsnokkal, és mondta neki, hogy ha elfognak bennünket, akkor azt fogjuk mondani, hogy ő is engedett be. Körülbelül egy percig gondolkozott és utána rávágta, hogy menjünk innen és soha nem is találkoztunk.

Vérfagyasztó volt az ottani helyzet, az egyik diakónusnak például fel volt tűzve a feje a bejáratnál egy karóra. A muzulmán, iszlám hitűek miatt nagyok sokan titkolták a vallási hovatartozásukat, rettegésben tartották a baptistákat, keresztényeket. Amerre mentünk lángoló olajvezeték, kilőtt harckocsik, mellettük megégett emberek holttestei, az égen rakéták voltak, tehát döbbenetes volt. A lövöldözések, robbantások közepette végigaggódtuk az utat, alig vártuk, hogy visszaérjünk Moszkvába, aztán Magyarországra.

Ezután miért mentél ki még Nyugat-Szaharába is?

Nyugat-Szaharában sokkal komplexebb volt a probléma, pont mielőtt kint voltam az ott élők egy ENSZ-szavazás során eldönthették, hogy önállóak akarnak e lenni, ha nem akkor pedig hova akarnak tartozni. A konfliktust pedig az okozta, hogy Marokkó és Mauritánia is betelepítette a saját embereit, így a népszavazásnál egyértelmű volt a döntés. Tehát százezrek vándoroltak étlen, szomjan a Szahara közepén. Több százezer fős menekülttáborok létesültek a homokon, és meg kellett oldani az ellátásukat. Teljesen ki voltak szolgáltatva a segélyszolgálatoknak, szervezeteknek, az ENSZ-nek, annyira, hogy ha egyszer késett volna az egyik tartálykocsi, ami vizet hoz, több százan haltak volna szomjan. Üres konzervdobozok, konténerek voltak a sivatag közepén elszórva, senki nem gondoskodott ezekről. Ami hihetetlen volt, hogy a kecskék a fán legeltek, vagy például az egyik egy tornacipő felső részét ette.

Szintén a Baptista Szeretetszolgálat képviselőivel voltunk ki, és hát rengeteg sérült gyerek volt ezeken a területeken, a táborokat csoportokban fosztogatták, ezért a Szeretetszolgálat valamilyen segítséget, oktatást próbált ezeknek a fiataloknak biztosítani, ehhez kerestek embereket. Ezért mentünk ki mi is. A célunk pedig az volt, hogy bemutassuk milyen szörnyű körülmények között élnek ezek az emberek.

Hogyan viseltétek ezt a forróságot?

Az a száraz hőség, és a folyamatosan levegőben szálló homokszemcsék kombinációja olyan volt, mintha egy tucat hajszárítóval fújnák a homokot az arcomba, viszont volt olyan hideg is, hogy éjszaka fagy volt. De napközben, ha egy tojást ráütöttünk volna a terepjáró motorháztetőjére, azonnal megfőtt volna. Illetve amikor egy központhoz értünk és sikerült letusolnunk, kitettük száradni egy madzagra a ruháinkat és alig fél óra alatt megszáradtak. Mi is kiálltunk a napra, hogy megszáradjunk, a bennszülöttek pedig nevetve mutogattak a fejünkre, hogy tegyünk rá valamit, mert pár perc alatt napszúrást kapunk. Az első nap úgy jártunk, hogy ott hagytuk a táborban a vizet és a karton tojást hoztuk el helyette, ezt persze csak akkor vettük észre, amikor fél óra után megálltunk inni, aztán vissza is fordultunk. Egyébként itt jöttem rá, hogy mire is való a kulacs vászontokja, ugyanis az arab kísérőink úgy hűtötték a 20 literes kannákat, hogy zsákba varrták, amit rongyokkal tömtek ki és ezt vízzel meglocsolták. Mivel párolgott ezért hőt vont el, ez pedig valamennyire lehűtötte a vizet. Annyira azért nem volt hideg, körülbelül 30 fokos lehetett a 45 fokos levegőn. A legembertelenebb az volt, amikor egyik nap ránéztem a hőmérőre és 67 fokot mutatott.

Egyébként itt is sok terület tele volt aknákkal, láttam is egyet, amikor az autóval azt útról félreálltunk ebédelni. Nyitott szemmel kellett járnunk, mert mondták, hogy nem egy külföldi újságírót raboltak el a gerilla csapatok váltságdíj reményében.

Hogyan értékelnéd, milyen hatással voltak rád ezek az utak?

Voltak félelmetes dolgok, de ugyanakkor jó pillanatok is. Egy ilyen után sok mindent megtanul értékelni az ember, például azt, hogy két hét után le tud tusolni valahol, vagy azt, hogy van víz és nem pazarolsz, mert odakint naponta halnak szomjan az emberek. Megtanulod értékelni azt is, hogy nyugodtan sétálhatsz az utcán és nem arra kell figyelned, hogy valamelyik ablakból kibújik e egy pisztoly, illetve ha az égen repülőt látsz, nem kell attól rettegned, hogy fegyverekkel van felszerelve.

Méhes Alexandra



<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS