HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Mappa
Throne of Glass – Üvegtrón
[ 2018.03.20 ]
Egy fantasy világot kitalálni majd megteremteni, izgalmas és nehéz kihívás. Az, hogy elmerülhetünk egy képzeletbeli világban rendkívül impozáns tud lenni. Részletes tájakat akarunk látni magunk előtt, különböző fajokat, történelmet, konfliktust, varázslatot, akciót, szerelmet, illetve minden olyan dolgot, ami a mi világunkban is körülvesz bennünket. Sarah J. Maas az Üvegtrón sikersorozatával, ezt hozza el nekünk.

A széria első kötete 2012-ben került kiadásra, miután megvásárolta a Bloomsbury világhírű kiadó. Ezt követően minden évben megjelent egy újabb könyv. A második, Crown of Midnight (Éjkorona) 2013-ban, a harmadik, a Heir of Fire (Tűz örököse) 2014-ben, a negyedik, Queen of Shadows (Árnyak királynője) 2015-ben látott napvilágot. A rajongók nem elégettek meg ennyivel. Hogyan kezdődött minden? - töprengtek az emberek. Nem sokkal később The Assassin’s Blade címmel megszületett az Üvegtrón előzménytörténete. 2017-ben pedig debütált az ötödik könyv, Empire of Storms címmel. A befejező rész az ígéretek szerint 2018-ban fog érkezni.

A díjnyertes mű főhőse egy gyönyörű, de veszélyes fiatal lány, akinek a számára a sors nagy dolgokat tartogatott. Mi lenne, ha Hamupipőke a bál helyett, egy bűntettet követne el? Vagy ha azért menne oda, hogy megölje a herceget? Eme gondolatok foglalkoztatták írónőnket, majd ezt felhasználva megszületett Celaena Sardothien története. Róla szól hát a történet, a földrész legkiválóbb orgyilkosáról, ki elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták.

Főhősnőnk mellett, a többi karakter sem tűnik el. Izgalmasak, titokzatosak, mind kulcsfontosságú szerepet töltenek be. Megismerkedhetünk a megfontolt és kötelességtudó királyi hadsereg kapitányával, a kissé idealista, de annál inkább kedves trónörökössel, illetve a zsarnok királlyal, aki kiirtotta a mágiát a föld színéről. A harmadik résztől új fontos szereplőkkel bővül a kör, akik gyökeresen megváltoztatják Celaena életét és feje tetejére állítják a világot. Emellett választ kapunk arra, mi köti össze az orgyilkosunkat a mágiával.
A világ lenyűgöző módon ki van találva. Megtalálhatóak benne különböző vallási ünnepek, istenek, csillagképek, uralkodók és fantasztikus lények történetei, egy fiktív univerzum, valamint a világ térképe egyaránt. A részletekben és apróságokban rejlik a titok, melytől mégis valóságosnak hat a történet. Ehhez járul hozzá a szereplők emberi érzése, biológiája, hiteles megjelenése. A leírások részletesek, de nem teszik unalmassá a könyvet. Az ember szinte látja maga előtt az épületeket, a tájakat, a karaktereket. Ezenkívül más érzékekre is hat. Életre kelti az illatokat, szagokat, hangokat, fájdalmat, a ruhaanyagokat.

Telis tele van izgalmakkal, rejtélyekkel, valamint nem kevés akcióval. A mágiát lassan építi bele a sztoriba. Ahogy halad előre a cselekmény, egyre több minden derül ki. A további kötetekben megismerkedhetünk jobban az egyénekkel, új szereplőket kapunk. Meglepő fordulatokkal áll elő az írónő, nem utolsó sorban pedig, fény derül az igazságra.
 
 
Csipes Fanni
 

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS