Mappa | |
Halálos fegyver - Rombolunk és (le)lépünk | [ 2019.02.20 ] |
Számos lehetőség között válogatva a Fox csatorna 2016 tavaszán úgy döntött, hogy berendeli a Halálos fegyver filmek (Mel Gibson, Danny Glover) alapötletét felhasználó sorozatot ugyanezzel a címmel, majd pár hónappal később, szeptember 21-én sugározták a Halálos fegyver sorozat első epizódját.
A sorozat
Az alapfelállás tehát ugyanaz, mint a filmekben, adott egy utolsó munkaéveiben járó rendőrnyomozó (Roger Murtaugh - Damon Wayans), aki éppen csak nem számolja a nyugdíjazásig hátralévő napokat, munkájában nyugodt, kimért, a szabályok szerint jár el, magánéletében az elvei és szokásai rabja, valamint egy harmonikus – legalábbis szerinte – család tagja. Új társa, az a Martin Riggs (Clayne Crawford), aki rendőri karrierje előtt az amerikai hadsereg Navy SEALs (speciális műveletekért felelős egységek) alakulatának alkalmazásában állt. Mellesleg fiatal és energikus, valamint felesége halála után nincsenek céljai az életben, így nyomozói feladataik elvégzése közben számára nem létezik olyan, hogy "veszélyes", illetve a "szabályos eljárás lefolytatás" szintén ismeretlen fogalom számára. Egyetlen dolog lebeg előtte, minél több bűnügyet minél gyorsabban megoldani. Az elején Roger nem is üdvözli kitörő lelkesedéssel friss partnerét, ám a kezdeti sokk után belerázódik Martin nyomozói megoldásaiba és a közösen eltöltött idő alatt rendőrtársa kilengésekkel teli viselkedését is megszokja. Ami ahhoz vezet, hogy a helyi bűnözők mellett a Murtaugh-Riggs páros fogja "rettegésben" tartani a Los Angeles-i polgárokat. A betört kirakatok, az üldözések során összetört személyautók és egyéb gépjárművek látványa után nyílvánvaló az ott élőknek, hogy a nyomozópáros tiszteletét tette a környéken, gyakorlatilag mintha ki lenne téve egy tábla a következő felirattal: Martin Riggs és Roger Murtaugh nyomozók itt jártak. Mindezt kapitányságuk vezetőjének (Brooks Avery - Kevin Rahm) kell elviselnie, aki egyrészt minden lehetséges eszközzel azon ügyködik, hogy a város vezetése ne vesse máglyára az egészen egyéni módszerekkel operáló párost, másrészt minden idegszálával arra törekszik, hogy túlélje a beosztottjaival kapcsolatos legújabb híreket. Szerencséjére Riggs detektív stiklijeit és "őrült" gondolatait nem egyedül kell kezelnie, ezt a nagyszerű lehetőséget meg kell osztania Maureen Cahillel (Jordana Brewster), a rendőrségi pszichiáterrel, aki Martin felesége miatti fájdalmán próbál enyhíteni. Hogy teljes legyen a sorozatbeli idill kell még egy fura halottkém, vagy egy halottkém, akit minden szereplő furának tart. Bernard Scorsese (Johnathan Fernandez) mindkét kritériumnak tökéletesen megfelel. Minden nyomozós filmben vagy sorozatban van egy személy, aki meghekkel bármilyen ultra-high védelmi rendszerrel ellátott számítógépet, itt szerencsére nincs ilyen! Viszont Sonya Bailey (Michelle Mitchenor) a munkatársaival ellentétben képes a számítógépet célirányosan, a rendőri munkája során hasznosan használni, és nem csak egy dísz és morzsatartó az irodai asztalán. Hőseink sorsát nagymértékben befolyásolja Murtaugh felesége (Trish Murtaugh - Keesha Sharp), aki ügyvéd, ráadásul nagyon jó. Férje kalóriaszegény étrendjének összeállítása mellett, annak minden egyes lépését figyeli, ráadásul munkájukból kifolyólag is gyakran találják magukat egymással szemben a "másik oldalon". Nézeteltérések, érkezik: Seann William Scott Sajnos a rendőrpárost alakító színészek nem jöttek ki jól egymással a forgatások alatt, illetve Clayne Crawfordra más stábtagoktól is érkezett panasz, így a színművészt a második évad végén kiírták a sorozatból. Szerencsére a széria nem ért véget ezzel, a harmadik évadtól a "Roger Murtaugh rendőrtiszt kardio személyi edzője" állást az Amerikai pite és az Amazonas kincse filmekből ismert Seann William Scott fogja betölteni. Hát mit mondjak, vele sem járt jobban a rutinos nyomozó, ugyanis a sztori szerint a volt CIA-ügynök, Wesley Cole csapódik hozzá, szinte szó szerint :) Tehát a káosz továbbra sem szünetel az angyalok városában, hétről hétre újabb, szakszerű rendőri munkának álcázott, ámokfutásoknak lehetünk szemtanúi, ha a Halálos fegyver negyven percét választjuk kikapcsolódásként. A humor, a karakterek, a nem túl bonyolult, de szellemes sztori és forgatókönyv már az első két évad során is kiválóak voltak, és a színvonal cseppet sem csökkent a színészcserét követően. A Halálos fegyver napjaink és a közelmúlt egyik legjobb akció-vígjáték sorozata, melynek valószínűleg nem a mindössze tizenöt részes harmadik szezon lesz az utolsó fejezete. Az eddig érkező hírek szerint a fontosabb stábtagok nyitottak a folytatásra; a Fox csatorna legalábbis biztosan, ha a nézettség nem csökken drasztikusan.
![]() Forrás: https://www.imdb.com/title/tt5164196/?ref_=ttfc_fc_tt http://www.myepisodes.com/epsbyshow/19615/Lethal%20Weapon https://en.wikipedia.org/wiki/Lethal_Weapon_(TV_series) https://www.fox.com/lethal-weapon/ http://sorozatjunkie.hu/?s=lethal+weapon&searchbutton=keresek F.Gy. |
|
<< vissza |
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Innen-onnan • SZTE • Kultúra • TIK • Buli • Póker • MESE • Ösztöndíj • TÁK • REÖK • JGYPK • Egyetem arca • KMK • Koncert • Pályázatok • Előadás • Jugyu napok • Sport • Művészet • Európa • Diplomaátadó • Fair play • Felvételi • OTDK • Verseny • Kutatás • Képzés • Szeged • Egészség • Pénzügy • Munka • Hökkentő • @egyetemista • Alma Mater • Mappa • Hathárom • Bájital • SZTEhetség |