HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Hathárom
Vízilabda: változások Szegeden
[ 2013.05.28 ]
Hivatalosan még nem jelentette be az A-Híd Szeged VE csapata, hogy kik azok a játékosok akik elhagyják a Tisza-parti gárdát.
 
Az új-zélandi Joseph Kayes kivételével, minden játékos szerződése lejárt a szezon végén az A-Híd Szege VE-nél. Vincze Balázs már korábban bejelentette, hogy marad a csapatnál. A csapat gőzerővel tárgyalt a játékosokkal az elmúlt héten, hiszen mindenkinek lejárt a szerződése.

Az A-Híd névadó szponzorként bajnoki döntőt várt a csapattól, ez azonban nem jött össze. Így minden bizonnyal jelentősen csökkent a csapat költségvetése, de hogy pontosan mennyivel még nem lehet tudni.

Úgy tudjuk, hogy játékosoknak jelentősen csökkent a fizetésük, 20-30%-kal A Hökkentő.hu információ szerint a csapat kapusa Baksa László biztosan távozik, ha minden igaz, akkor Franciaországból akadt kérője a hálóőrnek. Őt pótolja majd Nagy Viktor. Ez már kvázi hivatalos, hiszen a Vasas honlapján olvasható, hogy távozik a kapus, a Nemzeti Sport is úgy tudja, hogy Nagy Szegeden folytatja. Másik biztosan távozó Aaron Younger, aki hazatér Ausztráliába. 

A klub szerdán tart hivatalos sajtótájékoztatót, ahol kiderül a többi távozó és érkező.
 
Hökkentő

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS