[ 2014.04.26 ]

 

Általános iskola 2. évében találkoztam a kézilabdával és rögtön szerelemes lettem. Sporttagozatos osztályba jártam, így választanom kellett egy sportágat és a lehetőségek közül ez tetszett meg a legjobban! Közrejátszott az is hogy a barátnőim is kézire jártak. 

 

Nem gondoltam soha. Volt, hogy mást is sportoltam, atlétika, röplabda, de mindig a kézilabda volt az első és a legfontosabb. 

 

A gyulai csapatban nőttem fel. A sportcsarnok volt a második otthonom. A csapattársakkal nem csak edzésen, hanem azon kívül is folyamatosan együtt voltunk. Legtöbbjükkel osztálytársak is voltunk így tényleg mindent együtt csináltunk! 90-91-es korosztály volt a mienk. Itt tanultam meg az alapokat. Nevelő edzőmnek rengeteget köszönhetek. Belli néni (Majorné Horváth Izabella) révén szerettem meg igazán a kézilabdát. Ehhez ugye kellett az is, hogy nagyon jó bandánk volt akkoriban. Sajnos mikor elkezdtük a középiskolát sokan abbahagyták és utána is folyamatosan morzsolódtak le az emberek. Abból a csapatból mára már csak én játszom. A mostani csapatom is hasonlóan jó társaság, mint az otthoni volt. 

 

 

Mikor szegedre jöttem tanulni az első két évben ingáztam. Hétfő hajnal szeged, csütörtök délután gyula, péntek hajnal szeged délután gyula. Minden második héten a csapattal is utaztunk. Borzasztóan fárasztó volt. Nehezen viseltem és kevés is volt a heti két edzés. Az akkori párom szegeden dolgozott már így ő is szerette volna, ha nem utazgatok ennyit és többet tudnánk együtt lenni. Második szezonomat kezdtem idén a KSZSE-ben ahova Forgó Zoli az egyesületünk elnöke invitált. Nagyon örülök, hogy elfogadtam ezt a felkérést, mert nagyon sok új barátot szereztem és rengeteg élménnyel lettem gazdagabb. A játék mellett edzősködöm is az egyesületen belül, amit imádok csinálni. 

 

 

Nem könnyű feladat, de próbálom a maximumot kihozni magamból, hogy a ,,gyerekeim" minél ügyesebbek legyenek. Próbálom nekik átadni a játék szeretetét, hogy szívből játszanak. És úgy tekintsenek egymásra, ahogy én a csapattársaimra, hogy együtt kell, legyenek jóban-rosszban, ezt jelenti csapattagnak lenni.

 

 

 

Szeretek több lábon állni. Mikor hallottam, hogy van egy ilyen lehetőség úgy gondoltam miért ne? Úgyis  a kézilabda az életem és ez csak az előnyömre válhat. Most lesz egy éve hogy sikeres vizsgát tettem. Kívülről úgy látszik, hogy ez egy nagyon egyszerű dolog, de hamar rá kellett jönnöm, hogy igazából nagyon nehéz. Folyamatosan figyelni kell, koncentrálni, hogy minden hibát, szabálytalanságot észrevegyen az ember. Nagyon élvezem, bár be kell vallanom a szülők és a szurkolók nem könnyítik meg az ember dolgát. 
 

 

Mindenféleképpen! Már a szülőszobában megkapja az első szivacslabdáját!

Köszönöm az interjút!

Őri Máté