A harmadéves politológia szakos hallgatóval, Süli Szabina Mercédesszel készítettünk egy interjút, aki a hamarosan megrendezésre kerülő Spar Maraton-ra készül. Szabina az SZTE Futónagykövete, így többek között arról is kérdeztük, hogy mivel jár ez pontosan. A frissen megalakult SZTE Egyetemi Futóközösség megalapítója, melynek kezdetleges célja heti egy nap közösségi futás megszervezése, amin bárki részt vehet. Aki nem talált még magának programot a monoton, szürke hétköznapokra és szeretne egy pörgős csapathoz tartozni, azoknak bátran ajánljuk Szabina kezdeményezését, amelyhez a legegyszerűbben a Facebookon keresztül tudtok csatlakozni, melyet "SZTE Egyetemi Futóközösség" név alatt találhattok meg!
 

Futni hetedikes koromban kezdtem. Egy gyermekkori betegség következményeként kissé túlsúlyos kamaszlány voltam és egyik nap azzal az igénnyel álltam az öcsém elé, -aki akkoriban kezdett atletizálni-, hogy bármit kész vagyok megtenni, csak fogyasszon le. Kézenfekvő volt tehát, hogy futni kezdtem. Kezdetben kicsit szenvedős volt a történet, de idővel egészen belejöttem és kimerészkedtem már egyedül is. A kilók szépen leolvadtak rólam, majd egyik edzésem alkalmával összefutottam a gyulai futóedzővel, Kertes Istvánnal, aki meghívott a Gyulai Atlétikai Clubba (GYAC) futni. Az ő szárnyai alatt szépen fejlődtem és hihetetlen inspiráló volt számomra a testvérem mellett edzeni. Elsős gimnazistaként már a gimnáziumi csapat oszlopos tagja voltam, majd több alkalommal álltam megyei szintű diákolimpiákon a dobogó legfelső fokán is. A szenvedélyem kialakulása ehhez az időszakhoz köthető, azt hiszem.
 

Alapvetően heti 6 edzésem van de most például a maraton miatt a nyaram túlnyomó részében napi kétszer edzettem és ez a tendencia jellemző a téli alapozásra is. Egyetem mellett ez csak úgy tud működni, ha előre megtervezett napirendhez tartom magamat, amibe a megfelelő étkezésre is igyekszem odafigyelni. Én a fehérjebázisú étrend híve vagyok; csirke, tojás, hal, lassan felszívódó szénhidrátok mint: rizs, zabpehely és zöldségek kerülnek naponta a tányéromra, illetve az étrendkiegészítőkre is nagy hangsúlyt fektetek. Versenyek előtti nap van az úgynevezett "töltés"(ez általában a kedvenc napom :) ), amikor kötelező csalni egy kicsit, hogy a glikogénraktárak feltöltődjenek. Olyankor tésztaféléket is fogyasztok. Ez kissé drasztikusnak hathat elsőre, de mostanra ezek a dolgok természetessé váltak számomra. Az lenne fura, ha másképp lennének. A nap végére rendszerint nagyon elfáradok, sűrűn előfordul, hogy kicsit lemerülök, de a végeredmény tekintetében azt hiszem ez az ár abszolút reálisnak tekinthető.  Igazán szerencsés lánynak mondhatom magamat, mert a környezetem mindenben igyekszik támogatni engem és maximálisan tolerálja az én szenvedélyemet, illetve annak minden velejáróját. Természetesen a szórakozásnak is megvan a helye és ideje az életemben, összességében nem mondanám, hogy bármiből is kimaradnék.

 

A Budapesti Sportiroda (BSI) májusban Felsőoktatási Futónagyköveti pályázatot hirdetett amiről én e-mailben értesültem. Az egész elég sorsszerű volt, mert különösebb gondolkodás nélkül jelentkeztem. Annyit tudtam, hogy vonz a dolog és hogy kihívást látok benne. Egy másfél oldalas pályamunkát kellett benyújtani, melyben arról kellett írni, miként van jelen az életemben a futás, hogyan látom magamat nagykövetként illetve mivel motiválnám a csapatomat. Imádok futni és új embereket megismerni, így nem okozott túl nagy fejtörést. Leírtam őszintén amit érzek és az eddigi eredményeimet, majd elküldtem és elraktam magamba a dolgot. Két hét múlva jött a válasz, hogy nagykövet lettem. Hihetetlenül örültem a hírnek, teljesen elérzékenyültem, hiszen ez számomra igazi elismerés. – Ez úton is szeretném megköszönni a pozitív visszajelzéseket, nagyon sokat jelentenek számomra. - 

Ez egy nagyon kedves történet, mindig megmosolygom, amikor eszembe jut. Elsőévesként megnyertem a decemberi jótékonysági futás 10 km-es versenyét itt Szegeden és az eredményhirdetéskor odalépett hozzám egy "kedves idegen", hogy szeretné elkérni az e-mail címemet. Pár nap múlva jött is az üzenet, hogy ha van kedvem, szívesen várnak az egyetemi csapatba, mivel épp lányra van szükségük az Egyetemi Csapat Országos Bajnokság tavaszi fordulója, a Szarvasűzők apropóján. Az országos bajnokságot megnyertük, -azóta kétszer meg is védtük a bajnoki címünket-, úgyhogy beváltam és maradtam. A csapatban új barátokra leltem, -a "kedves idegen" sem volt többé már idegen-, akik aztán látva a lelkesedésemet beajánlottak a mostani egyesületembe, így lettem "Kécskés". 

 

Ahhoz, hogy valaki nagyobb támogatásban részesülhessen Magyarországon, nem csak hazai viszonylatban kell kiemelkedőnek lennie, hanem nemzetközi szinten is meg kell állnia a helyét. Ez sajnos keveseknek sikerül ezért sokan döntenek végül álmaik feladása mellett, amit igazán elszomorítónak tartok. Én tisztában vagyok a képességeimmel és mint középkategóriás futó, abszolút szerencsésnek mondhatom magamat. Az egyesületem a lehetőségeihez mérten maximálisan támogat mindenben; mind nevezési díjak, mind felszerelés tekintetében. Semmiféle elvárásuk nincs velem szemben, mögöttem állnak a sikereimnél és a kudarcaimnál egyaránt, amiért nem tudok elég hálás lenni. 

Július közepén a versenyfelkészülésem kellős közepén döntöttem úgy, hogy teljesítem a maratont idén ősszel. Úgy gondolom, mindenki életében vannak olyan nehezebb időszakok, amikor úgy érzi, hogy elő kell vennie a kis bakancslistáját és ki kell pipálnia azon egy tárgyelemet... ez velem is így történt. A mostani felkészülésem igen sajátos és intenzív, épp ezért nagyon izgalmas, mivel közben a saját távomon (5-7-10 kilométeren) továbbra is versenyzek, így maradtak a gyorsító, résztávos edzések, de bekerültek melléjük a pluszkilométerek. Ez úgy nézett ki a nyáron, hogy reggel kilométereket gyűjtöttem vagy az állóképességem fejlesztése céljából úsztam, bicajoztam és délután kihajtottam magamat a pályán. Hétvégente mindig van egy hosszúfutásom, kezdetben 14-16 km-ekkel operáltunk, most ez egy 24-30 km-es futást jelent, tehát szépen fokozatosan emeltük a távokat. Bizton állíthatom, hogy sosem volt még ennyi kilométer a lábamban, mint most. A nyaram utolsó hete volt a felkészülésem maximája és egyben életem leghosszabb hete (minden értelemben), melyet 135 kilométerrel zártam.