HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Hathárom
Győzött az EHÖK SE-Ralio
[ 2011.10.13 ]
A női röplabda NB II Keleti csoportjának 2. fordulójában máris megszerezte első győzelmét az SZTE EHÖK SE-Ralio együttese. A szegedi lányok a Tiszavasvári gárdáját fektették két vállra.

Az első szettet magabiztosan kezdte a Szeged, néhány pont előnnyel végig vezetve érkeztek a mérkőzés hajrájához. Ekkor azonban sikerült felzárkóznia a Tiszavasvárinak, így óriási csatában, 29-27-re tudta csak megnyerni az EHÖK SE-Realio az első játékrészt. A második szettben 15-15-ig fej fej mellett haladtak a lányok, ekkor azonban sikerült egy négypontos előnyre szert tenniük. A két tiszavasvári időkérés (17-15-nél majd 19-15-nél) sem segített, magabiztos játékkal 18-ra hozták a lányok a játszmát. A harmadik felvonást ugyanezzel a lendülettel kezdték, 18-14-re, majd 21-16-ra is vezettek. A hármas csere után azonban Tóth D. ütései és ejtései ellen tehetetlennek bizonyult a csapat, előbb felzárkóznia, majd szettet rabolnia is sikerült a Tiszavasvárinak. A negyedik játszmát kicsit görcsösen kezdték a lányok, nem voltak pontosak a bejátszások, a támadások sem bizonyultak elég hatékonynak, de Bíró A. nyitásaival ésMolcsányi P. támadásaival 3-8-ról 8-8-ra sikerült feljönniük. Az egyenlítés után megint a Vasvári következett, szép támadásokat vezényeltek, ismét elhúztak (14-17), a hajrában azonban sikerült egy újabb, utolsó lendületet szerezniük a lányoknak, 19-18-nál már a nyírségieknek kellett időt kérniük. Sem mezőnyben, sem támadásban nem hibáztak azonban a szegedi lányok, így 25-20-ra megnyerték a negyedik játszmát, ezzel megszerezve a bajnokságban első győzelmüket.

Női röplabda NB II Keleti-csoport, alapszakasz, 2. forduló:
Tiszavasvári SE – SZTE-EHÖK SE Realio 1-3 (-27, -18, 26, -20) 
Tiszavasvári, 50 néző. Játékvezetők: Jámbor, Daróczi
Szeged: Csintalan, Pelle, Molcsányi P., Fürdök, Morvai, Bíró A. Csere: Fodor Cs. (liberó), Szórád E., Páder, Krcelic.
Tiszavasvári: Török, Homoki, Varga, Tóth D., Répánszkiné, Szombati. Csere: Sándor B. (liberó), Duzogh, Mikli.

Páder Zsófia: „Higgadt és fegyelmezett játékot kért tőlünk Csíkos Gábor, azt hiszem, ezt teljesítették is a lányok. Voltak szép támadásaink, javult a nyitásunk és a nyitásfogadásunk. Sok bosszantó hibát vétettünk ill. a védekezés hatékonyságán is van még mit javítani.”

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS