[ 2019.03.06 ]

Annak ellenére, hogy a világ számos országában szívesen esznek az emberek kínai ételt, nagyon ritkán fordul elő, hogy valaki otthon készítené el azt. Pedig alapvetően semmi rejtélyes nincs a kínai konyhával kapcsolatban. Friss zöldségeket, tengeri élőlényeket és húst használnak ételeik elkészítése során, és közben ügyelnek az illatos és zamatos fűszerek megfelelő használatára. Így alkotják meg, viszonylag egyszerű hozzávalókból, a kínai konyha olcsó, tápláló és finom remekműveit.

Kína a legidősebb ma is létező civilizáció. Régészek tártak már fel ötezer éves kertészeti eszközöket és rizsszemeket tartalmazó edényeket is, vagyis már az ősi Kínában is fontos szerepet töltött be a mezőgazdaság, mely a konyhaművészettel együtt fejlődött, illetve alkalmazkodott a körülményekhez az évezredek alatt. Ugyanis a napjainkban megközelítőleg 1.4 milliárd lakossal rendelkező állam hatalmas mennyiségű ételt igényel, viszont hiába az ország terjedelmes méretei, annak mindössze tizenöt százalékát művelik. Ez többféleképpen is hatást gyakorolt a kínai konyha mai szokásaira. Először is mindent felhasználnak és megesznek, ami ehető. Másrészt, mivel a fa és egyéb tüzelőanyagok is ritkának számítanak, ezért a kínaiak megtanulták, hogyan készítsenek ízletes ételeket hosszú előkészületekkel és minimális főzési/sütési idővel. Például emiatt is vágják vagy törik apró darabokra az összetevőket, mert a kisebb darabok gyorsabban átsülnek, mint a nagyok.

Kína négy jelentősebb ételrégiója közül a kantoni a legelterjedtebb és legismertebb a világon, mivel a tizenkilencedik század folyamán külföldre vándorolt kínaiak többsége ebből a régióból indult útnak. A terület magában foglalja Guangzhout (Kantont), és a várost körülvevő dél-kínai körzetet. Az innét származó ételek általában kevésbé fűszerezettek és apróra vágva egy wok nevű serpenyőben készítik el őket. Az édes-savanyú mártással készített disznóhús és a wonton leves erről a vidékről indult világkörüli útjára.

Másik fontos régió az ország északi része, ahol a pekingi vagy más néven mandarin főzési stílus terjedt el. Errefelé a rizs helyett a búzaliszt a legalapvetőbb élelmiszer, amiből tésztát, nudlit, gőzölt kenyeret vagy gombócot állítanak elő. Ugyanakkor a terület leghíresebb étke a pekingi kacsa.

Az ország keleti partvidékének ételkészítési szokásait a sanghaji konyha dominálja, amelyet a tengerpart miatt a tengeri és halételek határoznak meg, amiket gazdagon ízesítenek szójaszósszal vagy cukorral. A különféle szószok miatt az ételek bőségesek és jellegzetes illatúak.

A közép-kínai Szecsuán régió, melynek fővárosa Csengtu, konyhájára az erős, fűszeres ételek a jellemzőek, az itteni szakácsok kedvenc hozzávalói a csilipaprika és a különböző hagymafélék (fokhagyma, vörös- és póréhagyma). A környék leghíresebb étele a szecsuáni szósz.
 

Az itteni tálalási és étkezési hagyományok kialakulására leginkább a vidéki élet volt hatással, ahol a családok nagyok és összetartóak. Ezen családok számára mindig is öröm volt összegyűlni, és közeli barátokkal együtt elfogyasztani az elkészített finomságokat. Az asztalukra csak a legfontosabb dolgok kerülnek a lehető legegyszerűbb módon: az ételeket tartalmazó nagy tálak az asztal közepén kapnak helyett, hogy mindenki elérje őket, mellettük elfér még egy lapos tányér a csontoknak. Valamint a család összes tagjának jár egy kis tálka és két evőpálcika, melyeket könnyebb használni, mint gondolnánk. A szerény tálalási tradícióknak köszönhetően egy váratlan vendég érkezése sosem jelent gondot, ahogy a kínaiak mondják: csak egy tálra és egy pár evőpálcikára van szükség!

F.Gy.