HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
@egyetemista
„Ezek az én gondolataim, és ha valaki kíváncsi rá akkor tessék, itt van…”
[ 2015.12.01 ]
A szegedi közönség egyik legnagyobb kedvence, a Kiscsillag ismét a JATE Klubban koncertezett. Az esemény előtt Lovasi Andrással beszélgettem a múltról, a jövőről, a tervekről, és ahogy azt már megszokhattuk tőle, értékes és elgondolkodtató dolgokat árult el, osztott meg velem.

Júliusban volt 10 éves a zenekar. Milyen változásokon ment át ez idő alatt, mire számíthatunk a következő 10 évben?

Szerintem érdekes lenne, ha lenne még 10 év múlva Kiscsillag zenekar, de lehet, hogy lesz. Fene tudja. Erre a 10 évre se számítottunk, amikor elkezdtük. Most így utólag azt gondolom, hogy ez egészen merészség volt annak idején. Arra büszke vagyok, hogy általában a magyar poppiacon az ember nem tud letenni egy brandet aztán csinálni egy másikat, ami valamilyen szinten hasonlóan sikeres, működő zenekar lesz és ez sikerült nekünk. A Kiscsillag felvállaltan egy amatőr attitűddel elindult, hobbi zenekarként kezdett és szerintem mára pedig az egyik legjobban szóló gitárzenekar Magyarországon. Nyilván ebben van egy csomó munka, lelkesedés, szeretet, rengeteg tanulási folyamat, milyen gitárt kell használni, milyen erősítőt, hogy kell hangszerelni egy ilyen zenekart. Ez egy érdekes út, ami nyilván engem azért érdekelt jobban, mert a Kispálban egy csomó mindent megtanultam basszusgitárosként. Ha valaki iskolába jár és ott tanul meg zenélni, - mint ahogy én nem tettem ezt – az alatt a 4,5,6 év alatt megtanul sok olyan dolgot, mint amit én a saját káromon vagy bőrömön tanultam meg hosszú idő alatt. Viszont így, hogy a saját kudarcaidon, hülyeségeiden tanulod meg, sokkal inkább személyes történetté válik, hogy hogy lesz az emberből valamilyen szintű zenész.
Ilyen szempontból a populáris zene tényleg népzene, hogy a nép gyermeke elkezdett zenélni, önkifejezni és azt mondta, hogy ezek az én gondolataim, és ha valaki kíváncsi rá, akkor tessék, itt van. Én ezt szeretem a popzenében és azt látom, hogy ez még mindig működik, akár olyan piacon is, ahol sokkal nagyobb a verseny és sokkal többet lehet keresni, ha valaki fel tud kapaszkodni a siker vonatára. Igazából az a fajta attitűd, ahogy annak idején a punkok,vagy a korai 60-as években az akkori fiatalok muzsikáltak, ez a csináld magad mozgalom, valami egészen furcsa és új energiákat mozgósított, és ennek az újdonsága varázsolta el az akkori úgymond első nagy generációt. Ennek a lendülete, szépsége, plebejussága a mai napig valamilyen szinten benne van a popzenében, viszont egyre kevésbé, mert egyre iparszerűbben csinálják. Ismerik az emberek a gombokat magukon is meg a fogyasztókon is, hogy mit kell megnyomni ahhoz, hogy sikeres legyen valami. Ezért egyre mechanikusabbá válik, de ez lehet, csak azért van, mert én vagyok öreg és azok a viccek, amik nektek még vicceknek tűnnek, azok nekem már csak fárasztó dumák. Nyilván az ember egy idő után bele is fásul ezekbe a folyamatokba, amit éveken át néz. Jön egy zenekar, népszerű lesz, vagy soha nem lesz népszerű, … Ez egy érdekes játék, ugyanolyan mintha az ember nézne egy brazil sorozatot, jönnek a jó csajok, megöregszenek, meghalnak, az egyik elválik, a másikat elveszik, olyan, mintha lenne egy nagyobb családod, amiben azt hiszed, hogy otthon vagy valahol.
 

Mennyire érzed azt, hogy téged még mindig a Kispállal azonosítanak?

A Kispál is akkor lett, mondjuk úgy országos hírű zenekar, vagy akkor érzékeltük, hogy felismernek a benzinkúton, amikor a Csinibaba sikere lett, de amúgy a Kispál mindig egy rétegzenekar volt. Ha azt nézzük, - hogy szintén pécsi zenekarokat mondjak - akkor a Punanny vagy a Halott Pénz sokkal népszerűbb ma, mint mi valaha voltunk. A Kispál mindig egy szubkultúra zenekara volt, csak akkor egészen más volt a poppiac. Mikor 2006-ban a Petőfi Rádió nyitott a mindenféle ifjúsági kultúrák, mindenféle válfaja felé, és azt mondta, hogy beemeli a hiphop-ot, az alternatív zene tömegfogyasztásra alkalmas részét a közszolgálati rádió repertoárjába, akkor ez nyilván egy csomó mindent elmosott. Míg - tulajdonképpen talán mesterségesen - a kereskedelmi rádiós gyakorlat az volt, hogy mi tudjuk, mi kell az embereknek,ez itt ni:és létrejött a kereskedelmi rádiós popzene, ami főleg playback fellépésekre, cd-eladásokra és kereskedelmi rádiós játszási listára épült. Ez megszűnt. A háromlábú széknek kiesett a két lába: a cd-eladás és a playback.  Például, ha annak idején a Kispállal elindultunk turnézni, akkor felhívtam mondjuk a Tankcsapda menedzserét, esetleg a Quimby-t és megkérdeztem, hogy ők mikor játszanak, hogy nehogy ütközzünk, ne rontsuk el egymás bizniszét. Mást nem kellett felhívni. Ma 30-40 zenekart kéne. Rengeteg olyan zenekar lett, amelyiken hallható a Kispál valamilyen szintű hatása. Pont emiatt nehéz is volt már a végén Kispálnak lenni, meg kevésbé volt érdekes. Nyilván ez is az egyik oka volt annak, hogy azt mondtuk, hogy ennyi van benne.

A legújabb dal – a Bújócska – klip formájában nyár végén jelent meg. Koncerten már egy ideje játsszátok. Milyen a fogadtatása?

Szerintem szeretik. Nagyon sokáig nem foglalkoztunk klipkészítéssel, ha csináltunk is, akkor csak rátettünk valami képet és alatta szólt a zene. Most azt mondtuk, hogy csináljunk valamit, mert ez a dal megérdemli. Azt gondoltuk, hogy 2014-ben volt az utolsó Kiscsillag lemez és akkor most már ideje kijönni egy-két új számmal és legyen ez. Nem véletlen, hogy a következő albumon – ami egy tematikus lemez, a Semmi konferencia – az egyik főszereplője egy hajléktalan. Illetve nem teljesen, egy parkban álló fában lakik.

Megegyeznek a ti kedvenc dalaitok a közönség kedvenceivel?

Azok a dalok, amiket jobban szeretett a közönség, mi is jobban szerettük legalábbis egy ideig, mert ha sokat játszottuk, akkor már nem. A kétezres években már talán azok a dalok voltak népszerűek, amikhez klip készült. Vagy lehet azért készült klip, mert úgy gondoltuk, hogy azok a dalok slágeresebbek. Nyilván az embernek van egy tesztközönsége, akikből mondjuk, ha öten ugyanarra a dalra mondják, hogy jó, ez a sláger, akkor nyilván abból csinálunk egy húzódalt. Most már tulajdonképpen nem is albumokban gondolkodnak a zenekarok. Az, hogy mi kijövünk egy tematikus albummal, ma már teljesen korszerűtlen. Ha a WellHello-t nézitek, óriási sikerű zenekar volt már 3 dallal is. Ez most egy ilyen idő, mint a popzene hajnalán a kislemez-korszakban.

Az „Idáig tudom a történetet” - ami egy zenés, prózával tarkított produkció - utolsó előadása decemberben lesz. Meddig növi ki magát Zsuzsa története?

Ennek a történetnek a folytatása lesz a Semmi konferencia. Úgy van, hogy az Idáig tudom a történetet 1-et, 2-őt egy előadásba összehúztam. Kicsit bő lére volt eresztve, kegyetlenül meghúzta a feleségem, aki a legjobb kritikusom, szigorúan a story-ra koncentrálva, célirányosan kirakott belőle dolgokat, én pedig dalokat, amik nem feltétlenül kötődnek annyira a tartalomhoz. Úgy gondolom, hogy ez lesz majd a legjobb forma. Hogy felvesszük, rögzítjük, mit csinálunk vele, nem tudjuk, de meglesz és utána jön a Semmi konferencia, ami a folytatása a történetnek, kicsit más színpadi eszközökkel, új dalokkal.

Ez a jövő évben fog megjelenni?

Ez a lemez elméletileg megjelenik március elején, de ha nem, az se tragédia, mert rájöttem, hogy felesleges félkész dolgokat megjelentetni. Annyi ilyet csináltam életemben, hogy most már nem szeretnék. Régen úgy voltam vele, hogy kitaláltam valamit, amit megcsinálok és addig nem engedtem el, amíg meg nem volt. És rájöttem, hogy ha valami nem akarja, hogy „megcsinálódjon”, azt hagyni kell. Majd egyszer csak úgy hozza az élet. Éppen ezért a 90-es éveket demókészítéssel töltöttem. Ha azt nézzük egyik Kispál lemez sem lett hibátlan. Van olyan is, amin egy dalt sem úgy játszottunk később, mint ahogy felvettük... Mi voltunk az a zenekar, amelyik élőben jobb volt, mint lemezen! Az a terv, hogy március elején megjelenik és csinálunk belőle néhány tematikus koncertet, ami picit hasonló az „Idáig tudom a történetet”-hez és utána egy dramaturggal nekiállunk és azokból a monológokból, amiket most írok, csinálunk egy párbeszédes verziót. Ezt valamikor jövő ősszel egy rendes előadás keretein belül be szeretnénk mutatni. 
 

Mi az oka annak, hogy nem láttunk még egy tehetségkutató műsorban sem, zsűritagként, annak ellenére, hogy igen jelentős személyiség vagy a magyar zeneiparban? Kerestek már ez ügyben?

Mert nem vállalom el! Persze, hogy kerestek, mindenkit kerestek már, aki unikális lenne egy kertévében. Általában tudom, mert mondják, hogy: Ha elvállalod, akkor elvállalom én is. Akkor az úgy már nem annyira ciki. De nem mentem, és most már az a kisördög végleg elhallgatott bennem, amelyik azt mondta, hogy menj, hátha jó lesz.

Mennyire jutottak el hozzád egy nemrégiben adásba került Sztárban sztár visszhangjai? Nem régen Tóth Gabi formált meg téged a” Ha az életben…” című számmal.

Nem láttam. Tudtam, hogy lesz, hiszen a hozzájárulásunk az kell. Másrészt kérték, hogy menjek el, mondtam, hogy nem megyek, nem is néztem tévében sem. Mondtam, hogy szerintem rossz választás a dal, de ők tudják. Mondtam nekik, hogy szerintem ne csinálják, de ha annyira akarják… Hallottam, hogy a zsűritagok szidtak, de nem érdekel. Semmi közöm nincs hozzájuk, nem értek ahhoz, amit ők csinálnak és nem is akarok. Tisztelem a Bereczkit a maga módján, amit csinál az jó. Ő azon kevés musical-huszárok egyike, aki jól csinálja, amit csinál. Majka egy viszonylag értelmes srác, nincs vele semmi baj… Szerintem az, hogy ilyen felhördülés volt ebből, pont azért hülyeség, mert ez a normális. Be kell szólni a másiknak! Nekem ezzel semmi bajom nincs, annyira kínos, hogy a magyarok nagyon óvatosan fogalmaznak egymás között. Az angolszász poppiacon a művészek sokkal nagyobb nézettséget tudnak generálni azzal, hogy beszólogatnak egymásnak, nálunk meg úgy van minden, hogy: „Ne,ne, ne politizáljunk! Ne mondjunk véleményt!” Ezért érdektelen mondjuk a Petőfi TV, mert eléd dugnak egy mikrofont és azt mondod, hogy te mennyire jó vagy, hallgassátok a zenémet, de alapvetően nincs életszaga. Az, hogy jópofát vágunk egy másodosztályú szerkesztetlen valamiben, az inkább árt a műfajnak, mint használ.

Meddig növeszted a szakálladat még?

Hát nem tudom. Ez úgy maradt. A Kispálra növesztettünk nagyobbat, de az már úgy kényelmetlen volt. De rá lehet szokni a szakállra, mert bizonyos értelemben takarja a fél fejedet.


 
Molnár Natália
Képek: Hirják Bence

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS