HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
@egyetemista
Egy fitnesz modell naplója
[ 2016.03.31 ]
Előző cikkemben (http://hokkento.hu/?pageid=1&cikk=2589) nagyjából bemutattam nektek  Molnár Cintiát és fitnesz szenvedélyét. Most egészen közelről beleláthattok, milyen is a felkészülés egy versenyre. Hogyan telik egy napja, mik a kihagyhatatlan pillanatok, hogyan zajlik az edzés, miket is eszik pontosan, emellett hogyan tud az óráira bejárni, és a tanulmányaiban is jól teljesíteni.
Volt szerencsém egy egész napot vele tölteni, eltanulni tőle néhány hasznos gyakorlatot és étkezési tippet, valamint ámultba ejtett az az odaadás, amivel egész napján százhúsz százalékon teljesít, és még a nap végén is mosoly van az arcán.
 
Egy csütörtöki napot tűztünk ki. Ezen a napon Cintia 4:30-kor kelt, ezután jöttek a szokásos teendői: a reggeli feketekávé a biztos ébredéshez, sok víz, hogy az anyagcsere könnyebben meginduljon, valamint a multivitamin. Ezután összepakolta a dolgait, és indultunk a konditerembe. A terem 5:30-kor nyit, mi pontban a nyitásra meg is érkeztünk. Fél hat után pár perccel el is kezdte az ötven perces kardió edzést. Általában taposó gépet használ, illetve emelkedőn sétál a futópadon. Ezen a napon a választás a séta mellé esett. Ez alatt az idő alatt a telefonján néz motivációs, edzős videókat, amikből sokat tanulhat, illetve pszichológusok előadásait, főzőműsorokat, vagy egyéb szórakoztató felvételeket. De olyan is volt már, hogy rátöltötte az iskolai tanulnivalóját a mobiljára, és ez alatt az ötven perc alatt azokat olvasgatta.


 
Ahogy végzett a kardiózással, gyorsan tusol, rendbe teszi magát, és elfogyasztja a reggelijét, ami általában zabkása fehérjeporral. Ezután elkezdődik az iskola, ahova jelen esetben 8:00-ra kellett beérnie. Ez egy rövid kurzus, így még a tíz órási edzése előtt van ideje hazamenni. Kis ételhordós dobozokba elkészíti magának az adott napi adag ételeit. 9:00-kor elfogyasztja első rizs-csirkemell-zöldség kombinációs menüjét. 
 
Lassan a 10:00 órához érkezve megissza az edzés előtti „pörgető” folyadékot, ami természetes stimulálókat tartalmazva elősegíti edzése hatékonyságát. Mint minden edzést, bemelegítéssel kezd. Erre a napra a kar és has kombó volt esedékes. Négy gyakorlatot végzett bicepszre, kettőt tricepszre, mivel az ő esetében nem egyformán fejlődik ez a két izom. A végére beiktatott egy kis hasazást is. Edzés alatt végig figyelt a folyadékbevitelre, a szénsavmentes vizébe BCAA aminosavat is kevert. Miután befejezte az edzést 11:00 órakor, azonnal jöhet a táplálékbevitel, ami jelen esetben puffasztott rizs és fehérjeturmix volt, majd bevette a Glutamin adagját is.
 
 
Aztán ismét indulás egy tanórára. Az órái között nem mindig van annyi ideje, hogy hazamenjen és ott egyen, így sokszor magával viszi az „ebédjét”, ha nevezhetjük így. Ismét rizs, csirkemell és zöldségek jönnek. Ezt két szeminárium közötti időben elfogyasztja 14:00 órakor. Ahogy végzett az óráival, első útja egy szupermarketbe vezet, hiszen fontosnak tartja, hogy mindig friss zöldségeket vigyen be a szervezetébe.
 
 
Amikor végre hazaérkezik, jöhet a következő étkezés, ami jelen esetben csirkemell, rizs, zöldségek. Persze ezeket az ételeket mindig saját magának készíti el. A lehetőségekhez képest igyekszik minél változatosabban főzni, szeret újfajta elkészítési módokkal kísérletezni, habár versenydiéta alatt inkább csak a zöldségeket tudja variálni. A nap folyamán 17:00-19:00 között beiktat egy kis tanulást is, ha szükséges, hiszen a zh-k és beadandó feladatok ugyanúgy elmaradhatatlanok. Ha ki szeretne kapcsolódni, szívesen találkozik a barátnőivel.
 
Este 7 óra fele ismét jön a jól megszokott csirke és zöldség, majd nekiáll másnapra megfőzni a rizst és megsütni a csirkét, illetve előkészíti a vacsoráját. A tojásfehérjét és a friss zöldségeket összeaprítja, és ezt 21:00 óra tájékában fogyaszt el. Mint ahogy olvashattátok, elég sűrűek a napjai, így alig várja, hogy este 10 körül ágyban lehessen. 
 

 
Cintia nagyon készül májusi versenyére, ahol összemérheti alakját vetélytársaival. Emiatt étkezik ilyen odafigyeléssel a hét minden napján.Verseny előtt egy kis csalás sem megengedett. Már a finishben van, ahol a diéta nagyon szigorú. Május elején együtt izgulhatunk majd érte. Addig is jó felkészülést kívánunk Cintiának.

Aszódi Virág
 Képek: a szerző

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS