HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
@egyetemista
Telefon vacsora közben?
[ 2017.02.15. ]
 

Valentin-nap alkalmából a párok legtöbbje megünnepli a szerelem világnapját. Közülük legtöbben gyertyafényes vacsora kíséretében ünneplik szerelmüket. Valentin-nap miatt az egyik nagy hazai mobilszolgáltató kérésére készítettek egy felmérést, melyben arra voltak kíváncsiak, hogy a párok tagjai eme különleges napon bekapcsolva hagyják-e mobiltelefonjaikat a vacsora közben.

Manapság a mobiltelefonok a párkapcsolatok kialakulásában igen fontos szerepet játszanak, ugyanakkor a már működő kapcsolatokban konfliktusforrás is lehet, hiszen sokakat zavar, ha az együtt töltött idő során a másik fél a telefonjával babrál. A felmérés során kiderült, hogy a párok igenis figyelnek arra, hogy a romantikázás romantikus is maradjon, és az idilli hangulatot ne szakítsa félbe semmi. Persze a mai világban fontos, hogy bármikor elérhetőek legyünk, így talán érthető, hogy a mobil aktív marad vacsora közben is, de azért igyekeznek a szerelmesek nem azzal foglalkozni, hogy éppen mi került fel a világhálóra vagy, hogy ki küldött üzenetet számukra. A válaszadók 17 százaléka lehalkítja telefonját a Valentin-napi vacsora közben, közülük néhányan ki is kapcsolják azt. Azonban a felmérésben részt vett 100 ember közül 5-en nem állítják némára készüléküket, és az asztalra kitéve gond nélkül fogadják a hívásokat és az üzeneteket. Szerencsére a megkérdezettek legnagyobb része (76 %) megtiszteli szerelmét azzal, hogy elteszi táskájába vagy zsebébe mobilját. Ez persze egyfajta biztosítékot is jelent számukra, hogy még véletlenül se nyúljanak a telefonhoz, hiszen azzal megbánthatják párjukat. „Egy, csak egy legény van talpon a vidéken.”-Arany János szavai itt is igaznak bizonyultak, hiszen a 100 válaszadóból mindössze 1 ember hagyja otthon mobiltelefonját a Valentin-napi kettesben töltött gyertyafényes vacsora kedvéért.

Ring…ring

De mi történik akkor, ha megcsörren a telefon? A válaszadók 21 százaléka szemrebbenés nélkül fogadja a bejövő hívásokat, legyen a hívó fél bárki. A többiek már azért szelektálják a hívásokat, és annak függvényében veszik fel a telefont, hogy ki hívja őket. A megkérdezettek közül 50 ember csak abban az esetben zavarja meg a vacsorát telefonálással, ha valamelyik rokon vagy hozzátartozó hívja, 11-en ezt a kikötést barátaikra is kiterjesztik. A felmérésből az is kiderült, hogy jó néhányan (8%) olyan lojálisak munkahelyükhöz, hogy még a főnökük vagy kollégájuk hívására is zöld gombot nyomnak. A 100 válaszadó közül pedig csak 9 fő nyilatkozott úgy, hogy nincs az a hívó, aki miatt félbeszakítana, és ezáltal elrontana egy kettesben töltött, érzelmes pillanatot.

Az üzenetekkel már sokkal szigorúbbak az emberek. 31 ember egyáltalán nem veszi figyelembe, ha üzenete érkezik vacsora közben, 41-en azt azért megnézik, hogy ki a feladó, de a válaszadással megvárják a vacsora végét. A megkérdezettek közül 27-en viszont nem csak az üzenet küldőjét csekkolják le, hanem annak tartalmát is elolvassák, és fontosságtól függően döntenek arról, hogy azonnal válaszolnak-e vagy csak a vacsorát követően. 100 emberből 1 fő nem foglalkozik az elvárásokkal, és azonnal válaszol bármilyen üzenetre, érkezzen az bárkitől is.

A résztvevők többségét, 58 százalékát kifejezetten zavarja, ha a kettesben töltött idő alatt párjuk nyomkodják telefonjukat, és nemtetszésüknek legtöbbször hangot is adnak. 17 százalékuk szintén nem veszi jónéven ezt, de ők inkább csak csendben tűrik a helyzetet. 100 emberből 18 főt egyáltalán nem bosszant a telefonnyomkodás, 6 százalékuk pedig csak azért nem foglalkozik vele, mert ők is ugyanezt csinálják.

A felmérés eredményeinek közzététele mellett szerette volna felhívni a figyelmet arra, hogy milyen zavaró lehet, ha a kettesben töltött idő alatt, ahelyett, hogy csak egymással foglalkoznánk, inkább a telefonunkon lógunk.

 

Horváth Szimonetta

Forrás: www.telefonguru.hu

Kép forrása: internet


<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS