HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
@egyetemista
Kegyetlenségre optimizmus a válasz
[ 2017.04.05 ]

Az utóbbi hetekben sok cikket lehet olvasni az interneten vészesen terjedő kék bálnáról, az emberek többsége ismeri, és próbálja távol tartani gyermekét tőle. Amiről most szeretnék beszélni, az a remek ellentámadása egy idióta és veszélyes ötletnek. Ez pedig nem más, mint a kreatív zöld elefánt elnevezésű kezdeményezés.

 

Miután magyar áldozatról is szólt a hír, értelemszerűen szeretnénk valamit csinálni, amivel megakadályozzuk a további terjedést, vagy legalább, hogy valami olyasmit csináljunk, ami ennek teljesen az ellenkezője. Erre egyébként már a Moldovai Köztársaságban is volt példa, hiszen a kék bálna „játék” már 2013 óta terjed, így már voltak ellen ötletek korábban is. A magyar elgondolás pedig, a zöld elefánt, Balatoni József, pedagógus fejéből pattant ki. Mivel a zöld szín sokkal barátságosabb, és egy zöld elefánt láttán eleve mosolyognunk kell, valószínűleg ezért esett a választás pont erre. De ha a fenti képet megnézitek, akkor szerintem nektek is ez jut eszetekbe.

A kihívás maga, így néz ki:

 

ZÖLD ELEFÁNT KIHÍVÁS:

 

1. Naponta beszélgess pár szót egy olyan osztálytársaddal, akivel nem nagyon szoktál. Ha megismered, akkor lehet, hogy rájössz, valójában ő is ugyanolyan jó fej, mint a többiek.

2. Naponta mosolyogj rá az utcán, iskolában egy olyan emberre, aki szomorúnak látszik. Figyeld az emberek reakcióit, hogyan reagálnak erre!

3. Olvass és nézz meséket, olyanokat, amiket gyerekként szerettél. Hidd el, nem ciki, ha Tom és Jerry-t vagy Kisvakondot nézel 16 évesen, sőt. Én mind a mai napig nézem gyerekkorom meséit és jót szórakozom rajtuk. Akkor te miért ne tennéd?

4. Naponta segíts valamit otthon a szüleidnek: legyen ez a szemét levitele, a koszos ruha szennyestartóba tétele vagy akár egy finom szendvics készítése vacsorára. Hidd el, a barátaiddal is könnyebben elengednek ezután...

5. Rajzolj kicsi zöld elefántot egy papírlapra és add oda valakinek azzal a kívánsággal, hogy "Legyen szép napod!"

6. Amikor csak teheted, kirándulj, játssz a barátaiddal a szabadban. Nézzetek meg szép helyeket, szép épületeket. Közben pedig nevessetek, szórakozzatok! Ezek a boldog pillanatok nagyon sokáig megmaradnak az ember emlékezetében és könnyedén átlendítik a nehéz pillanatokat!

7. Kérj bocsánatot, ha valakit megbántottál! Ne őrizz haragot, ne fújj rá, hisz valaha jóban voltatok! És biztos, csak egy hülye félreértés, ami miatt összevesztetek. Amiatt meg felesleges fasírtban lenni!

8. Hallgass vidám zenéket, énekelj és ha kedved van, akkor táncolj az utcán, séta közben. Igen, lehet, hogy bolondnak néz valaki, de számít ez? Nem! Az a fontos, hogy te jól érzed magad és kiegyensúlyozott vagy!

9. Minden nap úgy feküdj le aludni, hogy elalvás előtt az ágyban felidézel egy olyan pillanatot, ami az adott napodban jó volt, vicces volt és boldogsággal töltött el! Hidd el, sokkal könnyebben és nyugodtabban alszol el és még az álmod is szebb lesz!

10. Ha ezeket mindet megtetted és megteszed naponta, akkor eszedbe sem fog jutni szomorkodni és mindenféle idióta, önmagadnak ártó kihívásokban részt venni, hisz kiegyensúlyozott leszel, boldog és barátokkal, örömteli pillanatokkal fognak telve a napjaid... Viszont azt se felejtsd el, hogy kamaszként és később felnőttként is természetes az, hogy néha rossz kedved van, mert ez az élet velejárója. Viszont csak rajtad múlik, hogy sajnáltatod magad, vagy nevetsz egyet a világ képébe és mész tovább, előre! 

 

Látszik, hogy csupa pozitív dologra akar rávenni, és ez nem csak azért jó, mert így teljes mértékben elkerülöd még a gondolatát is az öngyilkosságnak, hanem azért is, mert már csak attól, hogy elolvasod ezt a 10 pontot jobb kedved lesz. Legalábbis nekem jobb kedvem lett, nem úgy, mint mikor a másikról olvastam.

 

Véleményem szerint nem elég csupán szeretni a gyermekünket, de gondoskodni is kell róla, nem csak etetni, meg öltöztetni, hanem foglalkozni is vele. A kék bálna elgondolás kegyetlen és értelmetlen, de a gyerekek miért süllyedtek vajon le olyan mélyre, ha nem azért, mert nem volt kihez fordulniuk. Szóval biztassuk a fiatalokat a zöld elefánt kihívásra, és tegyünk róla, hogy a kék bálna közelébe se kerüljenek. 

Kép: google

Tar Dóra


<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS