HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Innen-onnan
Átvizsgálták Bolognát: rugalmasabbá, átláthatóbbá kell tenni
[ 2010.09.06. ]
Rugalmasabbá, átláthatóbbá kell tenni a bolognai rendszert - jutott a következtetésre a szisztémát vizsgáló bizottság. A kritika szerint a rendszer nem tesz különbséget a tehetséges és az átlagos képességű diákok között - írja a Magyar Hírlap. A tudományos pályára készülőknek nincs lehetőségük arra, hogy elmélyüljenek az általuk választott szakterületben - mondta el Kabai Péter, aki elnökhelyettesként vett részt a nyár végén zajló munkában.
A bolognai rendszer alapvetően jó, itthon azonban mereven alkalmazzák azt - jutott a következtetésre az a munkacsoport, amely a nyár végén négy napon keresztül vizsgálta a Bologna-folyamat hatását. Kabai Péter elmondta: a tudományos pályára készülőknek nincs lehetőségük arra, hogy elmélyüljenek az általuk választott szakterületben. "Márpedig az elitképzést választók számára lehetővé kell tenni, hogy mindenféle vargabetűk nélkül haladhassanak előre."
A folyamatot azonban az is hátráltatja, hogy a képzések során az előírás szerint mindenkinek piacképes diplomával kell rendelkeznie - tett hozzá az elnökhelyettes. A probléma megoldásaként említette az olyan konszekutív programokat, amelyek keretein belül a hallgatók ötéves képzésekre nyernek felvételt, majd pedig a teljesítményük alapján maradhatnak benn a felsőoktatásban. Az átjárhatóbbá válás viszont jogszabály módosítás nélkül, a képzési és kimeneteli követelmények megváltoztatásával megvalósulhat - mondta el Kabai Péter. A szakemberek szerint továbbá az osztott képzés hátrányosan befolyásolta a pedagógusképzést. Egyrészt az alapképzettséget nyújtó diploma alacsony értéket képvisel a munkaerőpiacon, másrészt nem oktatnak egyenlő, hagyományos minőségű, kétszakos tanárokat.
Sándorné Kriszt Éva, a Magyar Rektori Konferencia elnöke szerint már a jövő tanévtől elindulhatnak átmeneti megoldásként a kvázi osztatlan képzések. Véleménye szerint meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy két szakon tanulhassanak tanár szakon a hallgatók. Előremutatónak tartja továbbá a pályaalkalmassági szóbeli szűrés bevezetését.

(Forrás: Magyar Hírlap)
www.edupress.hu

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS