HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
@egyetemista
Egyetemi Tavasz 2018 programajánló - május 04.
[ 2018.05.04. ]
Ma sem hagy minket események nélkül az Egyetemi Tavasz programsorozat. Ezen a napon inkább a zenekedvelőknek kedveznek, ugyanis többségében koncertek és zenei estek lesznek, de mást is tartogat még a nap.

12:10 perckor a már szokásos rend szerint Vers délben nevezetű programmal indul a nap. Aki pedig szolgáltatja a verset, az Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze és rendezője.

Délután a Tourinform Iroda szervez egy Szent-Györgyi Albert emléksétát, 16:00 és 18:00 között. A jegyek 1200 Ft-ba kerülnek, diákoknak 800 Ft és mellette 1 db villamosjegyre lesz szükség – ha rendelkezel bérlettel, akkor a jegy elhagyható.

Közvetlenül az emlékséta után 18:00-kor kezdődik az SZTE Tanulmányi és Információs Központban Göblyös Róbert festőművész kiállítása. Az eseményt megnyitja Szurcsik József Munkácsy-díjas képzőművész, a zenét pedig a Kravaiar Zenekar szolgáltatja. A kiállítás megtekinthető május 12-ig, hétköznapokon 08.00–20.00, szombaton 08.00–16.00 óráig.

19:00-kor részt vehetünk a Szegedi Csillagvizsgálóban a Csillagászati-űrkutatási kiselőadásokon és időjárástól függően lehetőség lesz távcsöves bemutatóra is. A programon 22:00-ig lehet részt venni. A részvételi díj 500 Ft, gyerekeknek, tanulóknak, nyugdíjasoknak pedig kedvezményesen 300 Ft illetve az SZTE hallgatóinak és dolgozóinak ingyenes.

Egy picit később a Millenniumi Kávéház teraszán 20:00 kezdéssel Csöndban’D akusztikus est kezdődik. Junkies dalok akusztikus verzióban, egy szál gitárral Szekeres András és Barbaró Attila előadásában.

Ugyanekkor a Nyugi Kertben Belmondo akusztikus koncert lesz. A zenekar szegedi születésű énekese visszalátogat szülővárosába az egész bandával együtt. Kellemes időtöltésnek ígérkezik.

A legkésőbb a JATE Klubban 21:00-kor Fish! koncert kezdődik. A banda valószínűleg igazi csapatós koncertet fog adni, megéri megnézni őket. A részvételi díj elővételben 1590 Ft a helyszínen pedig 1990 Ft.



H. Cs.

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS