HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
@egyetemista
2019 programajánló - március 11.
[ 2019.03.01 ]
Az aranymetszésként elnevezett arányosság a természet mellett a művészetekben, így a zenében is megjelenik. A Bagolyvári esték programsorozat negyedik előadása ezzel az arányossággal is foglalkozik majd, illetve a zene és a természet kapcsolatával.

Zene a természetben, természet a zenében címmel tart előadást Dr. Molnár Gyuláné zenetanár és Dr. Molnár Gyula biológus, jazz zenész 2019. március 11-én 17:00 órai kezdettel. A látványos és muzikális rendezvény helyszíne az Interaktív Természetismereti Tudástár Nagyelőadó terme, mely a JGYPK főépületének legfelső szintjén, a Boldogasszony sgt. 6. cím alatt található.

A zenész-zenetanár házaspár klasszikussá vált előadása a technika segítségével bemutatja nekünk, hogy milyen bámulatos zenei teljesítményre képesek egyes élőlények, hogy a természetben is micsoda zenei alkotásokat hallhatunk, ha jól fülelünk. Illetve a fordított helyzet illusztrálása is megtörténik, vagyis a természet zenében való konkrét vagy elvont megjelenése, amikor a zeneművészek akarva-akaratlan az őket körülvevő naturális világtól kölcsönöztek hangokat szerzeményeik elkészítésekor.

Az ingyenes előadásra szeretettel várnak minden érdeklődőt!

Forrás:
http://www.jgypk.u-szeged.hu/hirek/szte-jgypk-2019-marcius/bagolyvari-estek-zene
http://www.jgypk.u-szeged.hu/hirek/szte-jgypk-2019-marcius/meghivo-03-11

F.Gy.

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS