HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
@egyetemista
Négy vizsgaidőszakot akar egy évben az EHÖK?
[ 2014.01.07 ]

Jónéhány nyugat európai országban már képletesen kettéosztott szemeszterekkel folyik az oktatás.
 

Érdekel >>
Ti pályáztatok már az ingyenes bérletért?
[ 2013.12.19 ]
November 27-e óta nyújtható be a szociális alapon járó ösztöndíjas pályázat az ingyenes városi tömegközlekedési bérletért, melyet az állami ösztöndíjas hallgatók 100%-a jogosult beadni, de a támogatást csupán 90%-uk fogja megkapni. A pályázat beadásának határideje: 2014. január 15. 23:59.
Érdekel >>
Hallgatói díjkiosztó ünnepség
[ 2013.12.05 ]
December 12-én a Rektori Hivatal Dísztermében díjazzák a hallgatókat.
Érdekel >>
Al Di Meola-tanítvány és olasz tangóharmonikás a tehetségekkel a Somogyiban
[ 2013.12.05 ]
Minden fiatal zenész pályájának meghatározó pontja, mikor egy elismert művésszel együtt léphet fel. Az SZTE Tehetségpont keretében működő Sófi-alapítvány adventi koncertet szervez két támogatott tehetségének december 13-án és 16-á a Somogyi-könyvtárban, december 17-én pedig a mórahalmi Szent László templomban. Ezúttal a tehetségek már befutott művészekkel lépnek a közönség elé. Minden koncert ingyenesen látogatható!
Érdekel >>
AIDS Világnap
[ 2013.12.02 ]
Tegnap volt az AIDS Világnapja, melyről 1988 óta minden évben megemlékeznek, ezáltal is felhívva a figyelmet a gyógyíthatatlan betegség megelőzésére.
Érdekel >>
Cukorbetegek Országos Találkozója
[ 2013.11.24 ]
Idén is sor kerül a Cukorbetegek Országos Találkozójára, a rendezvény helyszínének a Szent-Györgyi Albert Agóra ad otthont.  A Találkozó ebben az évben is több helyszínen zajlott, Szegeden ma van lehetőségük az érdeklődőknek a színes programok látogatására.
Érdekel >>
Nem csak Micimackó fázik…
[ 2013.11.23 ]
A korábbi évekhez hasonlóan, idén 9. alkalommal rendezték meg a Szolidaritás éjszakáját Szegeden a hajléktalanokért. Ezzel a rendezvénnyel a rászorulók sorsára próbálták felhívni a figyelmet a vallási és civil szervezetek, helyszínéül pedig az Árpád téri kráter szolgált. Akár adományokkal is segíthettek az utcán élőknek.
Érdekel >>
Mamma Mia! Vészesen fogynak a jegyek!
[ 2013.11.22 ]
Soha nem látott siker a Szegedi Szabadtéri Játékok első jegyértékesítési napja. A jövő nyárra meghirdetett 14 előadásból már most több mint egy teltháznyi jegyet vásároltak. A Mamma Mia! a legnépszerűbb előadás.
Érdekel >>
5. Szegedi Képregényfesztivál
[ 2013.11.22 ]
A korábbi évekhez hasonlóan, idén is megrendezésre került a Szegedi Képregényfesztivál a Somogyi-könyvtár szervezésében. Ez alkalommal is egy teljes szombat állt a képregényművészet tisztelői rendelkezésére, amelyet kedvenc alkotóik és kedvenc műveik társaságában tölthettek. A szervezők ezúttal minden eddiginél szélesebb gyermekprogram-kínálattal várták a képregények világa iránt érdeklődő családokat.
Érdekel >>
SZTE Nyílt nap 2013.
[ 2013.11.19 ]
Az egyetemi nyíltnapra idén is sor kerül, a hagyományokhoz híven, a szervezők 2013-ban is a TIK épületében várják majd az érdeklődőket. A rendezvény több helyszínen zajlik majd párhuzamosan, a diákok nem csak a képzési kiállításon tájékozódhatnak, hanem óránként kari előadásokon is részt vehetnek.
Érdekel >>
Vagyok, aki vagyok
[ 2013.11.12. ]
A református Egyetemi Gyülekezetek diákjai, határon innen és túl, a lelkészeikkel együtt úgy gondolták, hogy fontos beszélni arról, hogy kik is vagyunk, hogy ki is vagy Te? Ki vagy igazából? Az, amit mások látnak Benned, vagy valaki egészen más? Kik vagyunk ebben a világban, ha kereszténynek, esetleg reformátusnak, magyarnak stb. tartjuk magunkat? A szervezet nem csak a vallásos hallgatókhoz kíván szólni.
Érdekel >>
Képregényfesztivál a Somogyi-könyvtárban
[ 2013.11.12. ]
Az előző évekhez hasonlóan, idén is megrendezésre kerül a Szegedi Képregényfesztivál, immáron 5. alkalommal, a Somogyi-könyvtár szervezésében. November 16-án, szombaton, a Somogyi-könyvtárban várják sok szeretettel a képregények világa iránt érdeklődőket.
Érdekel >>
Isteni műszak Szegeden
[ 2013.11.08 ]
Kedden az SZTE BTK Hallgatói Filmklub rendhagyó vetítése során Bodzsár Márk fekete komédiáját, az Isteni műszakot nézhettük meg a Belvárosi moziban. A vetítés alatt az író-rendező, valamint Stork Natasa, Pálos Hanna és Keresztes Tamás színészek is jelen voltak. Közvetlenül a filmmegtekintés után a Balázs Béla teremben egy közönségtalálkozóra is sor került, amelyet Sághy Miklós - az SZTE BTK Vizuális kultúra és Irodalomelmélet Tanszék oktatója - moderált. 
 
Érdekel >>
„Bölcsészek kamera előtt és mögött” - Fotópályázat bölcsészhallgatóknak
[ 2013.11.04 ]
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara „Bölcsészek kamera előtt és mögött” címmel fotópályázatot hirdet.
Érdekel >>
Úszok éjszakája - ugorj fejest az éjszakába!
[ 2013.11.02 ]
Egy este, egy közös cél, hogy ne legyen többé stigma a pikkelysömör!
Érdekel >>
A boldogságban repkedő pillangók - Kínai papírkivágó kurzus az SZTE Konfuciusz Intézetben
[ 2013.10.29 ]
A közelmúltban az Őszi Kulturális Fesztivál keretein belül az SZTE Konfuciusz Intézete egy tradícionális kínai papírkivágó kurzusra várta az érdeklődőket.
Érdekel >>
ENTER-fesztivál a REÖK-ben:
[ 2013.10.26 ]
Érzékek-fesztiválja néven is lehetne illetni a REÖK - palota új hagyományokat és szolgáltatásokat teremtő rendezvényét.
Érdekel >>
„A magyarság sorsfordító nagy pillanatai így, vagy úgy velünk élnek.”
[ 2013.10.24 ]
Képes beszámoló az október 23-ai szegedi megemlékezésről.
Érdekel >>
Örkény 100+1 kiállítás
[ 2013.10.24 ]
A magyar abszurd dráma egyik legkiemelkedőbb alakjának állít emléket a kiállítás az író születésének 101. évfordulója alkalmából.
Érdekel >>
Open Access Week az SZTE Klebelsberg Könyvtárban
[ 2013.10.22 ]
2013. október 21-25. közt zajlik a világban az úgynevezett Open Access Week, ami a tudományos információellátás és - elérés új eszméjének népszerűsítését, megismertetését célozza, s amelyhez az SZTE Klebelsberg Könyvtár is csatlakozott.
Érdekel >>
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS