Alma Mater | |
Jazz napok Szegeden | [ 2016.11.07 ] |
Ha már november, akkor ne feledkezzünk meg a jazz szerelmeseiről sem! Ugyanis november 11-12-én kerül megrendezésre a Jazz Days Szegeden, melyre olyan együttesek kaptak meghívót, mint a világhírű zenekarvezetőkből álló The Cookers, vagy éppenséggel a Balázs Elemér Trió.
2016. November 11-12-én újra beköszönt a Szegedi IH Rendezvényközpontban a Jazz Days. Az első napon két magyar és egy amerikai együttest láthatunk a színpadon, név szerint a Balázs Elemér Trió-t (HUN) és a Borbély Műhely-t (HUN). Emellett ha már jazz, nem maradhatnak ki a sorból a The Cookers (USA) tagjai sem, akik a jazzművészet fejedelmeiként vannak számon tartva. ![]() Aki esetleg nem tud elmenni pénteken a rendezvényre, annak lehetősége van a szombati repertoárból válogatni, melyen a Wojtek Mazolewski Quintet (PL), a Tóth Viktor Tercet (HUN) feat. Hamid Drake (USA) illetve a Unity First (CH/GB/Szeged) szerepel. Utóbbit név szerint Haraszti Ádám, fiatal, szegedi dobos alapította Londonban, két brit-afrikai és egy svájci zenészbarátjával. Néhány koncert után ez lesz az első fesztiválfellépésük! ![]() A koncertek mind a két napon 19:30 órától kezdődnek a Szegedi IH Rendezvényközpontban! Jegyek megvehetőek online is, a http://www.tickerportal.hu vagy http://www.interticket.hu és http://www.jegy.hu oldalakon. Emellett személyesen is beszerezhetjük a belépőnket a különböző jegyárusító helyek egyikén, Szegeden és környéken. Melynek listája a Szeged Jazz Days Hungary Facebook oldalán tekinthető meg a következő poszt alatt: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1161105250644917&id=137642229657896 Jó szórakozást kíván a Hökkentő szerkesztősége!
Fáczán Krisztián Forrás: http://www.privatemusic.hu/program.html https://www.facebook.com/Szeged-Jazz-Days-Hungary-137642229657896/?fref=nf https://www.jegy.hu/program/szegedi-jazz-napok-2016-1-nap-72424 https://www.jegy.hu/program/szegedi-jazz-napok-2016-2-nap-72425 |
|
<< vissza |
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Innen-onnan • SZTE • Kultúra • TIK • Buli • Póker • MESE • Ösztöndíj • TÁK • REÖK • JGYPK • Egyetem arca • KMK • Koncert • Pályázatok • Előadás • Jugyu napok • Sport • Művészet • Európa • Diplomaátadó • Fair play • Felvételi • OTDK • Verseny • Kutatás • Képzés • Szeged • Egészség • Pénzügy • Munka • Hökkentő • @egyetemista • Alma Mater • Mappa • Hathárom • Bájital • SZTEhetség |