HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Alma Mater
140 éve történt - Szegedi nagy árvíz
[ 2019.03.12 ]
1879. március 12-én a város történetének egyik legszomorúbb eseménye következett be, pusztító árvíz döntötte teljesen romba az akkori Szegedet.

Ma 140 éve elpusztult a török kor óta újjáépült város jelentős része. A természeti csapás megtörténtében az embernek is szerepe volt. A Tisza felső szakaszának szabályozása során a folyó kanyarulatait átvágták, így a víz ezen a területen már gyorsan átjutott, ezáltal a sebes sodrásúvá váló folyó az alsó szakasz kanyargós medrében már nem tudott elfolyni. A félig elkészült szabályozás miatt a Tisza abban az évtizedben már többször is magában hordozta a katasztrófa veszélyét, végül 1879-ben zúdult a városra. Jelezve ezzel azt is, hogy a folyó szabályozását be kell fejezni!
 
A végzetes éjszakán a várostól húsz kilométerre északra szakította át a gátat a folyó, és "hátulról" öntötte el a várost. Ráadásul Szeged teljes területét három hónapig öntötte el a víz, szinte az összes épület megsemmisült. Az esemény után I. Ferenc József személyesen is a helyszínre látogatott, rendkívüli támogatást ígért, valamint Tisza Lajost az újjáépítési folyamatok királyi biztosává nevezte ki.

Az árvíz pusztításának híre a világ minden szegletébe eljutott, Európán kívülről is érkeztek adományok Szeged újjáépítésére, többek között Kínából, Indiából és Afrikából is. Világhírű magyar művészek is segítették a híres város újjászületését, Európa nagyvárosaiban adománykoncerteket szervezve, Liszt Ferenc, Munkácsy Mihály és Zichy Mihály is hozzájárult a munkálatok költségeihez. A romba dőlt Szeged négy év alatt a kontinens egyik legszebb és legmodernebb településévé vált.

A mai körutas-sugárutas szerkezet is ekkor készült el, illetve körülbelül másfél méterrel megemelték a város épületeinek szintjét. Az eklektikus stílusban épült palotáival Szeged építészettörténeti kuriózumnak számít, valamint az árvíz utáni években készült a település számos híres épülete, a Piarista Gimnázium, a Szegedi Nemzeti Színház vagy a Törvényszéki Palota. A középső körút szakaszai pedig a Szegednek segítséget nyújtó más városok neveit viselik.

Az árvíz százéves évfordulóján avatták fel a Tisza Lajos körút klinikák felőli végében az Árvízi Emlékművet, mely Segesdy György alkotása és egyszerre jelképezi a természet iszonyatos erejét, valamint az ember diadalmas helytállását.

Forrás:
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1879_marcius_12_arviz_pusztitja_el_szeged_varosat/
http://szeged.varosom.hu/latnivalok/tortenelmi-emlekeink/Arvizi-Emlekmu.html
 
F.Gy.

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS