[ 2013.12.02 ]

A SZTEhetség rovatban ez alkalommal a szokványostól eltérően egy új szerző versét olvashatjátok, aki kérésünkre már az első alkalommal interjút is adott nekünk. Gönczi László, a BTK Könyvtártudományi Tanszékének II. éves informatikus könyvtáros mesterszakos hallgatója, aki szabadidejében verseket ír. Lacit kérdeztem a versírásról, a költészetről, az irodalomról; illetve jelenéről, és jövőbeni terveiről.

Laci, mesélnél nekünk egy keveset magadról? Hogy ki vagy? Mit tanulsz? Honnan és hogyan kerültél az SZTE-re?

Gönczi László vagyok, a BTK II. éves informatikus könyvtáros mesterszakos hallgatója. Tiszasülyről érkeztem ide, Szegedre tanulni egy kedves barátom javaslatára, akinek elmondása szerint kiváló egyetemi képzés folyik Szegeden.

Mit tudnál mondani az olvasóknak a lakhelyedről, Tiszasülyről?

Tiszasüly egy Szolnok közeli kistelepülés, ahová 8 éves koromban költöztünk. Nagyon szeretem, szeretek ott élni, a vidéki élet mára már szinte teljesen a szívemhez nőtt. Ugyanakkor boldog vagyok, hogy egy ilyen pezsgő, élettel teli és kulturálisan sokszínű városba jöhettem tanulni, mint Szeged.

Miért pont az informatikus könyvtáros szakot választottad?

Nos, először is azért, mert mindig is szerettem a könyveket, és az olvasást. Már egészen kis koromtól kezdve nagyon szerettem olvasni és könyvtárba járni. Ezen kívül érdekelt az informatika is; bár inkább felhasználói, mint programozói szinten. Emellett szerettem volna emberekkel is foglalkozni, és egyfajta „szolgáltatóként” segíteni őket. Könyvtárosként segíthetek az embereknek eligazodni a mai információtengerben, és ez jó érzéssel tölt el.

Akkor mondhatjuk azt, hogy ennek a szaknak és szakmának is köszönhető az irodalom szeretete?

Ahogy már említettem is, egészen kis koromtól szerettem olvasni és könyvtárba járni, de mióta erre a szakra járok bizonyos szempontból még közelebb került hozzám az irodalom, bár, mint tudományág, és mint művészet, egészen iskolás korom óta érdekel.  Nem nehéz elképzelni, hogy könyvtár szakosként sokat kell olvasnom. Mindig is szerettem a költészetet. Ugyanakkor azt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy a jelenlegi verseim egy jelentős részét például a vizsgaidőszak okozta fáradalmaim ihletik. Sokszor, amikor már nagyon fáradt vagyok, teljesen elkalandoznak a gondolataim, és rímeket kezdek költeni, amelyekből aztán egyszer csak összeáll a fejemben egy egész vers.

Tehát, akkor elmondhatjuk, hogy számodra a költészet és a versírás nem csak művészet, hanem egyfajta kikapcsolódás is a fáradalmas, tanulással teli vizsgaidőszakban?

Nos, igen, ez így van. Sokszor tényleg ez az, ami a leginkább ki tud kapcsolni. A legutóbbi versem például egy nehezebb informatikai tárgy tanulása közben született.

Mesélnél nekünk arról, hogy hogyan és mikor kezdtél el verseket írni?

Már általános iskolás koromban, olyan 4. osztályos lehettem, amikor papírra vetettem az első versemet. Akkor még egy jó barátommal (akivel mai napig nagyon jó a kapcsolatom) kezdtünk el rímeket faragni, elsősorban önmagunk szórakoztatására. Érdekes, hogy ekkor még elég távol állt tőlünk az irodalomórák szeretete, viszont már akkor is szerettünk saját műveket költeni. Az első versünk egy ismert népballada vicces átirata volt. Úgy gondolom, ez még annyira nem speciális, szerintem sok hasonló korú nebuló tesz ilyesmit. Ezt természetesen az irodalom órákon több hasonló átirat is követte, mint például Arany János Családi körének saját értelmezésű verziója. A legelső „igazi versem” a gimnázium első évében készült, amit egy lány ihletett meg bennem. Akkoriban a szerelem, mint érzés adott motivációt a versíráshoz. Azóta viszont nincs túl sok szerelmes versem.

Igen, a következő kérdésem az lett volna, hogy mi az, ami igazán megihlet téged. De, akkor nyilván elmondhatjuk, hogy a vizsgaidőszak okozta fáradalmakon kívül a szerelem, mint érzés. De mi az, ami inspirál még téged a költészetre?

Sokszor például a különböző mitológiai témájú művek is adnak ihletet. Elsősorban azonban az ötleteim olyankor jönnek elő, amikor elmélázok, elgondolkodok. Ilyenkor sokszor, szinte maguktól villannak fel különböző érzések, benyomások, amelyek inspirálnak engem. Előfordul, hogy a fantáziám teljesen elragad, és mikor letekintek a papírra már ott áll a kész mű. Sok olyan téma van, ami löketet ad. Ilyen például a család, az emberek, vagy a világban zajló események is.

Ha valaki megkérdezné, hogyan tudnád meghatározni a saját stílusodat? Milyen irodalmi irányzathoz tudnád besorolni a saját művészetedet?

Nos, saját magamat egyfajta alternatív kategóriába sorolnám. Ugyanakkor azt gondolom, mindenképpen különbözök a mai magyar kortárs költészet képviselőitől. Minden tiszteletem a modern kortárs költőké, de tőlem távol áll az általuk képviselt művészeti stílusirányzat és értékrend. Egyszer volt is egy kisebbfajta „hitvitám” az egyik szolnoki kortárs költővel, aki egyben újságíró is. Hozzám elsősorban a múlt század irodalma, a régiesebb költészet áll közelebb. Valahogy úgy érzem, nekem egy kicsit korábban kellett volna megszületnem. Én, inkább hagyománykövetőnek vallanám a saját alkotásaimat.

Van-e saját ars poeticád? És ha igen, hogy tudnád meghatározni azt?

Azt kell, hogy mondjam, valójában nincs külön ars poeticám. A verseimet elsősorban mindennapi életérzések, benyomások ihletik. Nem gondolkodom külön stílusban, vagy formában, egyszerűen csak írok, ahogy jönnek a rímek sorjában. Nem is nevezném magamat költőnek a szó szorosan vett értelmében. Inkább csak egy egyszerű egyetemista srácnak tartom magam, aki olykor szeret verseket írni a szabadidejében. Vagy, ahogy én hívom őket: „rémes rímes alkotásokat.”

Kit tudnál meghatározni kedvenc költődként, illetve irodalmi értelemben vett példaképedként?

Leginkább három ember emelnék ki. Elsősorban Petőfi Sándort a népiessége és a tisztasága miatt. Másrészt kiemelném Edgar Allan Poe-t, és Ady Endrét is. Van a lelkemnek egy olyan borongós, szomorkás része, amit szinte elsőre megfogott Edgar Allan Poe költészete, gondolok itt például a hitvese elvesztéséről szóló verseire. A Holló című művét példaértékűnek tartom és egyik célom az életben, hogy hasonlót alkossak. Ady Endre versei, pedig csak egyszerűen tetszenek, épp úgy, ahogy az egész stílusa. Ugyanakkor mindhármukat egyformán kedvelem, és követendő példának tartom. Visszautalva a stílussal kapcsolatos kérdésedre, azt tudnám mondani, hogy Petőfi és Ady stílusa az, ami a legközelebb áll hozzám, megfűszerezve saját látásmódommal: „szeretném magam megmutatni”.

Tehát akkor azt mondhatjuk, hogy az avantgárd költészet és a romantika kora az, ami igazán megfog téged az irodalomtörténetben?

Igen, így van. Nagyjából ez a két stílusirányzat, korszak az, ami igazán nagy hatással van rám. Nem mondom, hogy a saját verseimben kimondottan követném őket, de mégis ez a két korszak az, ami a legbecsesebb számomra az irodalomból és azon belül a költészetből.

Laci, mit tudnál nekünk mondani a verseidről? Például a Hökkentőben megjelenő műveidről?

Az első itt megjelenő verseimről azt tudnám mondani, hogy őszinte érzések ihlették őket, amelyeket igyekeztem kiterjeszteni a mindennapi életre és úgy általában mindenkire. Igazság szerint soha nem is gondoltam, hogy ezek a műveim egyszer publikálásra kerülnek. Azt tudnám mondani, hogy elsősorban azt szerettem volna, ha olyan műveket írhatok, amelyeket, egy picit mindenki a magáénak érezhet. Remélem, ezt sikerült átadnom. Nem túl vidám hangulatúak ezek a versek, bár ennek oka elsősorban az, hogy a pillanatnyi érzelmi állapotomat tükrözik. Ugyanakkor fontosnak tartom megjegyezni, hogy a verseim hangulati világa, és a saját életem között nem feltétlenül kell párhuzamot keresni. Mondhatnám azt is, hogy a lírai én, elválik a valódi énemtől, mint sok más költő esetében. Fontos észrevenni és fejben tartani ezt a különbséget (ad absurdum ellentétet) a lírai én és a valós én között, hiszen hogy egy kedves tanárom szavait idézzem: „A költő nem feltétlenül a szerelmére vagy a háború keservére gondolt a vers írása közben, hanem arra, hogy mennyi pénzt kap a kiadótól.” Ezért az „Itt most mire gondolt a költő?” kérdésnek nem sok értelmét látom, inkább csak olvassák el a művet és legyen az a kérdés: „Itt most mire gondol az olvasó?” 

Milyen jövőbeni terveid vannak? Szeretnél-e a jövőben nagyobb nyilvánosság számára írni?

Nos, elsősorban szeretném befejezni a tanulmányaimat, és könyvtárosként elhelyezkedni a szakmában. A költészetet illetően, most egyelőre még várni szeretnék a komolyabb publikálásokkal, illetve az irodalomban való ez irányú elmélyülésben. Ennek leginkább az az oka, hogy még nincs olyan sok versem, mindössze 15-20 darab, ami esetleg alkalmas lenne a publikálásra. Ezért szeretném megvárni, amíg legalább egy kisebb verseskötetre való mennyiség összegyűlik, hogy megjelentethessem, természetesen előbb csak kisebb nyilvánosság előtt. De mindenképpen szeretném, ha a gyermekeim és az utókor egyszer majd olvashatnák a műveimet.

Gondoltál már arra, hogy komolyabban foglalkozz a költészettel, vagy akár az irodalommal is? Értem ez alatt a tudományos munkásságot. Például, ha lehetőséged nyílna, rá folytatnál ez irányú tanulmányokat, vagy inkább továbbra is csak művészetként fordulnál a költészet felé?

Mint mondtam, én tényleg csak művészetként vagy egyfajta hobbiként gondoltam eddig a versírásra, a költészetre és az irodalomra is. Ugyanakkor így a mesterképzés vége felé járva úgy gondolom, hogy ha a jövőben még lehetőségem nyílna a felsőoktatásban tanulni, akkor mindenképpen az irodalomtudomány irányába szeretném folytatni tanulmányaimat.

Laci, szeretnél-e üzenni valamit az olvasóidnak?

Nos, egyszer még a gimnázium alatt írtam egy verset, amely így zárult: „leszek-e én a következő? Leszek!”

Laci, azt gondolom, ennél ötletesebb befejezést egy költő-művész nem is adhat egy ilyen jellegű beszélgetés végén. Nagyon köszönöm az interjút! További sok sikert kívánok neked a versíráshoz és a tanulmányaidhoz!

Gál Attila